Nem vagyok vele maradéktalanul elégedett, néhány haiku kicsit fura volt. Persze az is lehetséges, hogy régen olvastam már haikut...öööö, úgy két éve körülbelül és elszoktam a stílustól. De lehet, hogy a fordítás volt kicsit döccenős, vagy az eredeti volt döccenős, és a nekem nem tetszőből lefordítva sem lesz tetszetős haiku.
Viszont a legtöbb, tehát úgy 120-ból 80 tetszett, vagy legalábbis bejött annyira, hogy azt mondjam, hogy kellemes volt az olvasása. Nem tudom amúgy, hogy csak én, vagy minden japán nyelv iránt érdeklődő, de üdvözlöm azt a mostanában trendnek nevezhető dolgot, hogy egy haiku gyűjteményben (mert, nem ez volt az első ilyen amit olvastam), ott van a haiku eredeti nyelven, majd eredeti nyelv, magyar kiejtési leírásában is. Én ennek tök örülök! Egyrészt, mert segít abban, hogy az ember lánya/fia lásson japán szöveget. Feltehetően azért olvas haikukat, mert minimálisan érdekli a japán kultúra, így nem gond az, ha az ember látja azt eredetibe leírva is. Plusz remekség, hogy azért azt nem feltételezik, hogy mindenki el is tudja olvasni a hiraganákat és kanjikat, így ott van átírással is. Nekem ez azért is volt pozitív dolog, mert most, hogy tanulom a nyelvet, tök jó találkozni ismerős írásjegyekkel és átírásban rájönni, hogy ez meg ez a szó már nem ismeretlen számomra. (Mellékes, hogy ami ismerős volt, az animekből volt az :D). Tehát én élveztem olvasni a könyvet és tök jó kezdeményezés ez.
Nacume Szószeki-től még semmit sem olvastam, terveimben van ezen változtatni, de egyenlőre úgy érzem a haikui mindenesetre nem győztek meg arról, hogy bekerüljön a kedvenc haikusaim közé. Macuo Basó marad a legkedvesebb haiku költöm, neki körülbelül mindene tetszett amit írt. Egy gyűjteményes kötete van, amit MÉG nem olvastam, de remélem azt idén sikerül pótolnom. Most megnéztem az eddigi haiku olvasásaimat, Siki, akit amúgy a könyv előszava említ is, szintén tetszett nekem, pedig sok emlékem nincs róla, csak, hogy a kötete címe nem jött be (Vért hány a kakukk), de a molyon 5 csillagra értékeltem 10 éve, úgyhogy biztosan tetszett. Mondjuk lehet újra kéne olvasnom :)
Molyon azt is végigpörgettem, hogy mennyi haikus könyvet olvastam, és a legtöbbet már olvastam. Ami japán szerző tollából született, volt pár magyar, vagy éppen európai író műve is, és ott mindnél az volt a bajom, hogy szerintem haikut igazán, csak a japánok tudnak írni. Ezt még mindig tartom. Annak ellenére, hogy azt is tartom, hogy lefordítani egy haikut, már-már haiku írás. Átadni úgy egy haikut, hogy stimmeljen a szótagszám, és az legyen ami volt körülbelül az művészet. Kell hozzá érzék, mert nem csak szószerinti fordítás. Persze az is lehet, csak akkor nem mindig klappol minden. És igen, ennél a kötetnél volt az, hogy nem jött át a hangulata mindnek. És persze lehet ez Szószeki hibája, hogy nem olyan, mint Basó, de lehet a fordítás is.
Viszont nagyon örülök, hogy megjelent ez a kötet Magyarországon, és annak is örülök, hogy ilyen formában. A könyv roppant aranyos, nagyon bejön az eredeti, eredeti átírás és magyar verzió megoszlás, úgyhogy nem bánom, hogy olvastam, még ha nem is tetszett maradéktalanul.
Belbecs: 3/5
Külcsín: 5/5
Fülszöveg:
A japán irodalom egyik legnagyobb alakjának, Nacume Szószekinek a verseiből összeállított kötetet tart kezében az olvasó. A modern realista regényeiről világszinten ismert íróról csak kevesen tudják, hogy a haikuköltészet terén is jelentőset alkotott.
A fordító elsőként vállalkozik arra, hogy magyar nyelven ismertesse meg a közönséggel Szószeki verseit. Százhúsz költeményét gondosan összeválogatva, öt évszak szerint tagolva mutatja be eredeti, időnként meghökkentő és humoros, hagyományos és modern elemekben is bővelkedő stílusát. A versek japán nyelven, kiejtés szerinti magyar átírásban és magyar fordításban olvashatók.
Kiadó: Napkút
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 108
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789632638614
Fordította: Czifra Adrienn
Megjelenés időpontja: 2019. október 10.
Megjegyzések