2017. szeptember 2., szombat

Csak röviden - nyári olvasmányok 2.

Bár augusztusban sikerült, pár posztot felraknom, a könyvek egy részéről, csak értékelés, vagy az sem született. Ezért összegyűjtöttem ide, hogy még miket olvastam, amikről nem született önálló poszt, és nem is fog feltehetően.

Tetszett, kifejezetten aranyos történet. Olyan mese a mesében sztori. Az illusztrációk kicsit furák voltak, de megvan a maga szépségük, és a könyvhöz teljes mértékben illenek.
Kellemes olvasmány volt, remélem egy nap majd japán nyelvű szövegként is el tudom olvasni :D


Mindenképpen érdemes elolvasni, telis-teli van érdekességekkel a rögzült és a fejlődési szemléletről. Kicsit soknak találtam az élettörténeteket, valahogy úgy érzem, hogy Felesleges egy könyvben az, hogy az alap okosság amit mond, az úgy 30% és a maradék 70%-ban ismétlik az élettörténeteket, rengeteg sportoló történetével. Elolvastam őket, de nem igazán hatott rám a dolog, valahogy több olyan dolgot vártam, amit ténylegesen lehet használni. Ami kb. az első két fejezet, meg az utolsó fejezet.
Ennek ellenére tartom, hogy jó, ha az ember elolvassa!
Itt molyon elkészítettem az ajánlott irodalom jegyzék alapján a polcot. Hamarosan teljes lesz, azért elég sok ajánlott könyv le van már fordítva, úgyhogy szemezgethetek ebből is majd :)
https://moly.hu/polcok/carol-s-dweck-szemleletvaltas-ajanlott-irodalma



Róla itt írtam!


Ez a könyv, volt annyira kiborító, hogy kapjon külön posztot, ezt Itt elolvashatjátok.

Kellemes és hasznos olvasmány, bár az összes légzős gyakorlatot jelenleg az allergia miatt maximum megfulladás terhe mellett tudnám megcsinálni, de ami érdekelt azt kiírtam, vagy megjegyeztem. Egyszerű dolgokat foglal össze, közérthető nyelvezettel. Úgyhogy azt hiszem, hasznos ha elolvassa az, akit a téma eleve érdekel.


Nem csillagozom, mert csak az egy tizedét olvastam el, de már az sem volt az igazi. Szeretem a megerősítéses könyveket, olvastam is a témában elég sokat. Hiszek is benne egy bizonyos szintig. De nekem kicsit ez túltolt vallásosság…. 17 oldalon úgy 4 Bibliai idézet és vagy 10-szer emlegeti Jézust… nem tudom ezt összeegyeztetni a címmel…
De ha valakinek segít, lelkem rajta, de nekem nagyon nem bejövős :(
Vélemények:

0 megjegyzés: