2017. június 1., csütörtök

Meik Wiking: Hygge

  A könyvet a megjelenés után szerettem volna rögtön megkaparintani, de idén nem igazán veszek könyvet. Ha veszek is annak nyomós oka van, vagy éppenséggel másnak veszem ajándékba. A Hygge olyan könyv volt, amit mindenképpen kézbe akartam venni, annak ellenére, hogy akkor még nem is sejtettem, hogy nem csak a borító szép, hanem úgy a könyv összhatása is olyan, amire egyszerűen azt mondja az ember, hogy gyönyörű. Igen, tapizhatók a minták az elején! Igen, telis-teli van guszta vagy éppen borzalmasan hangulatos képekkel! És igen, ez egy tökéletesen kivitelezett könyv, amit imádtam lapozni, olvasni, vagy csak nézegetni is. Már attól is nagyon hygge lettem.
 De akkor a bel tartalomról. Olvasás közben és utána is eszembe jutott, hogy fogom a cókmókom és elköltözöm Dániába! Annak ellenére, hogy semmit, vagy csak keveset tudok az országról. De kedvet kaptam arra, hogy egy ideig ott éljek.
 Az író, maga egy boldogságkutató intézetben dolgozik (21. század, úgy látszik erre is kell már intézet), tehát egy olyan intézetben dolgozik, ahol a dán kutatók arra keresik a választ, hogy az emberek mitől lesznek boldogok. Hogyan képesek elérni a boldogságot, és hogy ehhez mi szükséges.
Forrás:http://www.lifestyletessa.com
 Dán alapfelszerelés, a boldogsághoz, például a gyertya. Európa szerte ők égetik a legtöbb mécsest és gyertyát, mert úgy vélik, hogy az nagyon hygge. Hangulatot varázsol és kellemes csak úgy ülni a gyertyafényben, vagy kandalló fényben. Természetes hatást adnak ezek a féle fényforrások. Nem is rajonganak túlzottan a mesterséges fényért. Azt is megtudhatjuk a könyvből, hogy könnyebb eladni olyan lakást Dániában, amely rendelkezik Kandallóval vagy kályhával, mert ezek mind hyggek, és elősegítik az emberek boldogságát, hangulatba kerülését.
 A dán alapfelszerelés másik kézzel fogható dolga, tehát ami egy túlélési készletből sem hiányozhat, az az édesség. Szintén kitér a könyv arra, hogy a dánok meglehetősen sok édességet fogyasztanak. Úgy vélik, hogy az is szükséges ahhoz, hogy elérd a boldogságot. Olyan, mint a gyertya, kell és kész. Senki sem kérdőjelezi meg, hogy az édesség, sütemény vagy csokoládé hygge vagy sem. Mindenki úgy gondolja, hogy kell a boldogsághoz.

Forrás:http://www.pagetostagereviews.com
 A hygge életérzés része még, a csoki és gyertyán kívül az, hogy társaságban legyél. Persze lehetsz egymagad is nagyon hygge, de azért mégiscsak jobb, ha vannak barátaid. Rengeteget járnak össze a könyv szerint, és nagyon összetartóak a dánok. Persze tény, hogy mint külföldi ember, nehezen lehetsz egy ilyen barátságkör tagja, meg kell érte dolgoznod, de ezek egy életre szólnak, és biztos lehetsz benne, ha egyszer bekerültél a körbe, akkor teljes értékű tagja vagy már.
 És még folytathatnám borzalmasan hosszan. Rengeteg jó szokásuk van a dánoknak, és valahogy el is várható, hogy a jókat emelje ki egy ilyen könyv. És igen, kedvet kap az ember olvasás közben, hogy odaköltözzön, vagy csak vakációra elmenjen Dániába. És maga a kiadvány gyönyörű és tényleg jó kézbe venni. Olvassátok!
 Amúgy a könyvben vannak étel receptek is, amiket én magam csak felületesen néztem meg, mert nem nagyon főzöm (értsd: egyáltalán nem főzöm), viszont a képek nagyon guszták voltak.

Belbecs: 5*
Külcsín: 5*
Mint a poszt elején is írtam. Gyönyörű és jó kiadvány. Mindenkinek ajánlom, aki szeret megismerni kultúrákat, és azok felfogását a boldogságról és/vagy boldogságkeresésről. Éljenek a dánok!

Fülszöveg:
Egyre ​többször halljuk, hogy Dánia a világ legboldogabb országa. Mi lehet a dánok titka, ami a legboldogabb nemzetté teszi őket? Meik Wiking, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet igazgatója többéves munkája során arra jutott, hogy a válasz nem más, mint a hygge.
Ezt a kifejezést fordították már a meghittség művészetének, a lélek otthonosságának és a megnyugtató környezet élvezetének is, ám ahhoz, hogy valóban megértsük ennek a különleges életérzésnek a lényegét, néhány kifejezésnél többre lesz szükségünk.
Ennek a gyönyörű és inspiráló könyvnek a segítségével lépésről lépésre sajátíthatjuk el a hygge – és általa a boldogság – titkát: megtudhatjuk, milyen szerepet játszanak ebben a fények, a jó ételek, a társas kapcsolatok, a karácsony vagy éppen az öltözködés.
A rengeteg érdekes információ és összefüggés mellett a gazdagon illusztrált kötet gyakorlati tanácsokkal (konkrét példákkal, receptekkel, ötletekkel) is szolgál, melyek segítségével bárki könnyedén belecsempészheti a hygge elemeit a mindennapjaiba.

Eredeti megjelenés éve: 2016
Kossuth, Budapest, 2017
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630988759 · FordítottaVágó Nándor
Vélemények:

0 megjegyzés: