Ugrás a fő tartalomra

Májusi Új Lakók

Olyan jól haladtam a Magánkönyvtár olvasottságával, a 9%-ról 12 %-ra sikerült növelnem az elmúlt öt hónapban, aztán most egy hónap alatt sikerült 10%-ra visszaesni az egésznek. Azzal vígasztalom magamat, hogy hamarosan véget ér a dömping, amikor rengeteg könyvet hazacipeltem és onnantól már csak olvasni kellene. Persze jövő hétvégén itt a könyvhét, tehát a százalék egy kicsit majd biztos meginog, de talán már nem romlik lefelé. És most már reményeim szerint időm is lesz, hogy olvashassak és azt a sajátjaim közül tegyem főleg. Jelenleg nincs is nálam könyvtári könyv, kölcsön könyv is csak három úgyhogy remélem, hogy sikerül lassan felzárkóznom majd.
 És akkor nézzük, hogy is áll a Májusi könyvbeszerzés:

Recenziók száma: 0
Nem kértem, nem kaptam, nem küldtek véletlen (volt már ilyen), úgyhogy teljesen tiszta, a régieket kellene most már eltűntetnem, hogy végre, ne tartozzak senkinek sem. Tegnap már a pakolásnál beolvasztottam a könyveket a sorrendbe és nincsenek külön kiemelve, hogy minden nap az arcomba nyomják, hogy „hé minket kell ám elolvasnod”. Persze van egy molyos lista, hogy mi reci, meg hát tudom is.

Vásárolt könyvek száma: 6

  1. Clive Barker: Pokoli versenyfutás (590 Ft)
  2. Gini Graham Scott: Dolgozni jó! (1.000 Ft)
  3. Michael Grant: Köddé váltak (990 Ft)
  4. Nalini Singh: Vonzódás (990 Ft)
  5. Paul Ruditis: Tíz kicsi boszorkány (390 Ft)
  6. Peter Anghelides: Esős napok Cardiffban (390 Ft)

 Azaz igazság, hogy beszabadultam a Vianniba, a legtöbb könyv onnan van, még azért remélem, hogy  Nalini Singh könyvnek az utolsó kötetével is egyszer szembefutok, mert akkor teljes lenne a sorozatom. A Barker könyv nincs meg a könyvtárnak, és olvasni akartam már egy ideje, a Köddé váltak meg szintén régi vágyott volt és úgy döntöttem, hogy jó ha megvan, más nem majd eladom, elcserélem vagy elrukkolázom, egyelőre úgy döntöttem, hogy ennyi befektetést megér. Az Esős napok Cardiffban-t is néztem már régóta, és teljes árat sajnáltam volna érte, de ennyit megér nekem!

Happolt könyvek száma: 2

  1. Brian Daley: TRON
  2. Doranna Durgin: Szellemekkel suttogó – A bosszú


Azért ennél többet sikerült happolnom, csak még nem értek ide. Az is igaz ugyan, hogy a rukkolán egyelőre inkább rukkoló vagyok mintsem happoló. Amik nagyon régóta itt állnak nálam, és nem akarja, senki sem megvenni azt elrukkolom. Most is van vagy 300 pontom ebből, arra várok, hátha rukkolnak olyan könyvet, ami nagyon érdekelne. Még mindig tartom, hogy ha csak nem beszerezhetetlen egy könyv, nem ér meg 10-15 pontnál többet adni egyért, tekintve a postaköltség + könyv, amit rukkoltál árából már rég elmész és megveszed a boltban. Úgyhogy erősen meggondolom, miért adok ki több mint 5 pontot.

Cserék száma: 0
Jesszus, a hónapban nem cseréltem könyvet o.O

Ha adnak, fogadd el, hozzám került „ajándék” könyvek száma: 95
  1. A.C. Bhaktivedānta Swāmī Prabhupāda: Az eredeti Bhagavad-gitá
  2. Aby Warburg: Pogány-antik jóslás Luther korából
  3. Alan Watts: Tao: Az áramlás útja
  4. Alexander Cannon: Kelet mágusai
  5. Alexander Sztrasnij: Természetgyógyászat
  6. Áprily Lajos: Álom egy könyvtárról
  7. Barabás Tibor: A könyv hatalma
  8. Benedek Marcell: Az olvasás művészete
  9. Beöthy Mihály – Hetényi Ernő (szerk.): Jí Csing – A Változás Könyve
  10. Charles B. Inlander – Cynthia K. Moran: Ismeri ön a jó alvás elérésének 67 módját?
  11. Charles B. Inlander – Cynthia K. Moran: Ismeri Ön a nátha és az influenza legyűrésének 77 módját?
  12. Charles B. Inlander – Porter Shimer: Ismeri ön a fejfájás megszüntetésének 47 módját?
  13. Claviculae Salamonis / Salamon Kulcsai
  14. Cseres Tibor: Az utolsó bűbájos meg a tanítványa
  15. Darnel Christian: Lelki feng shui avagy útban lenni…
  16. David Gelernter: Ami működik, az csodálatos
  17. Deák Tamás: A történet értelme
  18. Deepak Chopra: Merlin és Artúr király
  19. Dharma Szangha: Milarepa élete és tanításai
  20. Dr. Ingeborg Cernaj: Szervezetünk önvédelme
  21. Dr. Kiss László: Kínok tövisében
  22. Dr. Lex Bos: Templomos lovagok régen és ma
  23. Edith Nesbit: A halász hetedik fia
  24. Falus Róbert: Az aranymetszés legendája
  25. Franz Boll – Carl Bezold: Csillaghit és csillagfejtés
  26. Gecse Gusztáv: Szentek, legendák, ereklyék
  27. Hajdú Ráfis Gábor – Kamarás István (szerk.): Az olvasás anatómiája
  28. Hegedüs Géza: A kentaur és az angyal
  29. Hernádi Miklós – Mihályi Gábor – Nagy Péter – Osztovits Levente: Az angol irodalom a huszadik században I-II.
  30. Jan Kott: Kortársunk Shakespeare
  31. John Harris: Nyomtalanul – Hajókatasztrófák
  32. John Sutherland: Sikerkönyvek
  33. John Tyerman Williams: Micimackó és a pszichológusok
  34. Jókai Mór: Az arany ember
  35. Kádas Mária: Kurgáni napló
  36. Kaljánamalla: Anangaranga
  37. Kalmár Zoltán – Makara György – Rimóczi Imre: Gombászkönyv
  38. Kéry László – Országh László (szerk.): Shakespeare-tanulmányok
  39. Kéry László: Shakespeare, Brecht és a többiek
  40. Keszthelyi Tibor: A detektívtörténet anatómiája
  41. Konrad Lorenz: Ember és kutya
  42. Kosztolányi Dezső: A léggömb elrepül
  43. Kosztolányi Dezső: Ércnél maradóbb
  44. Kosztolányi Dezső: Hét kövér esztendő
  45. Lakner Judit – Kozma György: Balettcipőben Tokióig
  46. Láng János: A mitológia kezdetei
  47. Luce Boulnois: A selyemút
  48. Maneka Gandhi – Yasmin Singh: Brahma hajszálai – Az indiai növények mitológiájából
  49. Maria Treben: Allergia
  50. Milan Kundera: Elárult testamentumok
  51. Nagy András: Kis szörnyesztétika
  52. Nagy Károly: Tibeti reinkarnációk
  53. Nigel C. Benson: Pszichológia másKÉPp
  54. Nyikolaj Nyikolajevics Jakovlev: Pearl Harbor rejtélye
  55. Oláh Andor: India üzenete
  56. Pap János: A nagy pillanat
  57. Pászka Imre (szerk.): A bölcsesség útja
  58. Péchy Blanka: Beszélni nehéz
  59. Péter Ágnes: Keats világa
  60. Peter Smith: Ismerkedjünk a zenekarral
  61. Pivó Ágnes: WC Requiem
  62. Polcz Alaine: Együtt az eltávozottal
  63. Polcz Alaine: Kit siratok? Mit siratok?
  64. Popper Péter: Belső utakon
  65. Raff György – Stancsics Mihály (szerk.): Raff György természethistóriája gyermekek számára (reprint kiadás)
  66. Rauha S. Virtanen: A karácsonyfalopás
  67. Rigó János: A korszerű, kiegyensúlyozott táplálkozás
  68. Rigó János: Folyadékfogyasztás és egészség
  69. Robert Roth: Maharishi Mahesh Yogi transzcendentális meditációja
  70. Román József: Mondák, eposzok, legendák
  71. Rüdiger Safranski: Mennyi globalizációt bír el az ember?
  72. Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
  73. Sas István – Tótisz András: Karateföldön
  74. Sherwin B. Nuland: Hogyan halunk meg?
  75. Simon László: Gyémántok – A vízöntő kor filozófiája
  76. Spencer Johnson – Larry Wilson: Egyperces üzletkötő iskola
  77. Sri Chinmoy: Az életmegvilágosító útitárs I-II. (csak első kötet)
  78. Stephen R. Jackson: A sárkányt pusztítsd el, ne önmagadat
  79. Szabó Magda: Ókút
  80. Sza-Szkja Pandita: A bölcsesség kincsestára
  81. Széchenyi István: Hitel (reprint kiadás)
  82. Széchenyi István: Stádium (reprint kiadás)
  83. Széchenyi István: Világ (reprint kiadás)
  84. Szerb Antal: Gondolatok a könyvtárban
  85. Szőke Miklós Árpád: Atlantisz árnya kísért
  86. Timo Lahtinen: Gazdagság, egészség, boldogság
  87. Tótfalusi István: Byron világa
  88. Tőkei Ferenc (szerk.): A szépség szíve – Régi kínai esztétikai írások
  89. Umberto Eco: Öt írás az erkölcsről
  90. V. G. Jan: A tatárjárás
  91. Vághidi Ferenc: Nostradamus élete és jövendölései a XX. Századra
  92. Vekerdi József (szerk.): Dzsátakák
  93. Világszép Vaszilisza
  94. Vizvári Mariska: Száz specialitás
  95. Zolnay Vilmos: Az írói mesterség


 Nos, igen, ha valaki valamivel megdob, vagy lehetősége van az embernek arra, hogy elfogadja, elhozza, elcipelje, akkor igenis él a lehetőséggel. A kicsit is érdeklő köteteket elhoztam. Olyat is, aminek a borítója tetszett vagy a címe, és olyat is, ami tényleg nagyon vágyott volt. Azt hiszem, életem végéig lesz mit olvasnom… a május az egy ilyen hónap volt, olvasni nem igazán volt időm, viszont az alapanyag begyűjtés az ment rendesen… Remélem, Júniusban azért ennyire sokat nem hozok haza… kezdek nem elférni, meg hát, most csináltam rendet, úgyhogy talán nem ártana egy kicsit kiélvezni azt, hogy mindennek van helye, és minden jól néz ki :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é