Ugrás a fő tartalomra

Novemberi Új Lakók



Elérkezett a december. Amúgy csak én érzem azt, hogy roppant gyorsan elment a 2013? Mintha, csak most lett volna az a botor kijelentésem, hogy idén nem veszek könyvet…ezt se tartottam be, amúgy azt már eldöntöttem, ilyen kijelentést nem teszek. Jövőre valahogy úgy oldom meg a könyv beszerzést, hogy ne legyen túl sok költségem belőle, ne legyen felesleges könyv a polcomon stb. tehát, feltehetően 2014-be is fogok eladni, elcserélni könyveket, hogy csak az legyen a polcomon amit nem olvastam, vagy ami olyan ami nagy kedvenc lett, esetleg újraolvasás gyanús.
 De egyelőre még 2013-at írunk, és akkor alant legyen a lista, amit novemberben beszereztem. Cseréltem, kaptam, hozzám vágták meg ilyesmi :D . A molynak amúgy van egy nagyon jó funkciója, ami kilistázza nekem évre pontosan, hogy miket vettem birtokba és mikor. Ez alapján novemberben 17 könyv került a birtokomba +1 ami cserére ment, meg egy ami nincs már ott mert elcseréltem. Ide most csak azok kerülnek amik még mindig a magánkönyvtáram részét képezik, illetve nem csere könyvek.

Rachel Hartman: Seraphina :
Megvettem! Megvan ez nekem E-be mert recibe kaptam E-be, de egyelőre E-t nem olvasok, tehát megvettem papírba, így már nem reci (de fogok majd róla írni), de átkerült a ráérős fakba…bár azért jó lenne ezt is mostanában, mert eddig elég sok embernek tetszett.






Malala Juszufzai – Christina Lamb: Én vagyok Malala
Érdekes téma, szép borító és utánam ugrált, hogy hozzam el. Tehát ez is vétel volt, még hó elején a Camponába, amikor Libribe beszabadultam. Amúgy el kell kerülnöm a könyvesboltokat, mert CSAK nézelődni nem igazán tudok…vagy meg kell tanulnom ellenállni a kísértésnek.

J. R. R. Tolkien: Húrin gyermekei: Ezt még múlt hónapban rendeltem, csak most ért ide. Be is raktam a 2014-es várólista csökkentős listára. Nem mintha arról a listáról olvasnék bármikor is de azért minden évben pozitívan állok hozzá és elkészítem a következő évit…szerintem mondjuk halálra ítélt kihívás, de egyszer csak sikerül.


J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura :
Szintén múlt hónapban vettem (október), csak
novemberre ért ide. Már olvastam. 2014 az újraolvasás éve lesz. Gyönyörű borítók, gyönyörű illusztrációk, és imádom történet. Azért hozzátenném, hogy úgy emlékszem amikor régen olvastam ezt a könyvet, volt, hogy száz oldalt átlapoztam…most majd pótolom és elejétől a végéig!

Sir Steve Stevenson: Agatha nyomoz – A rejtélyes bengáliai eset :
Az egyik kedvenc Manó könyves sorozatom. Tudom, nagyon gyermeklelkű vagyok. De én tényleg szeretem ezeket az ifjúsági nyomozós dolgokat. Ki is olvastam, már posztoltam is róla.








Irene Adler: Sherlock, Lupin és én – 
Utolsó felvonás az Operában: Másik
Manó könyves kedvenc sorozatom. Sherlock miatt imádom főleg, de amúgy tényleg felüdülés ilyesmiket olvasni. És gyönyörű kiadás. Várom a sorozat következő részét is! Ezt a részt, elég hamar be is faltam.

Őszentsége a Dalai Láma: Túl a valláson: Ez a könyv, az ami olyan nehezen akart hozzám jönni. Az őszi molyos ajándékozás során kaptam, de másodszori küldésre került csak a birtokomba…a posta nem tudta elolvasni a címzést…azért milyen kedvesek. Megsúgom, szerintem teljesen olvasható volt…bár ugyebár én már a megkapott csomagot láttam, de szerintem nem ír csúnyán akitől kaptam.






Amanda Stevens: A birodalom : Sírkertek királynője 2.
 Az első részt @Shanarától kaptam (Oké…Gabye kapta) kölcsön, és így olvastam. Mindenképpen el akartam olvasni a folytatást is, úgyhogy kértem és egy hónappal később meg is kaptam. Érdekes volt amúgy, és most már még jobban érdekel a trilógia befejező része, hogy mi lesz Améliával, mert ez amolyan összekötő kötet lehetett, amiben leírták, amiben felfedték, Amélia honnan jött, hogy milyen körülmények között született stb. úgyhogy a folytatást nagyon várom.

Barabási Albert-László: Behálózva  : A Sprektumon (nem nézek sok tvét amúgy), láttam egy műsort a könyv alapján(?), és az felkeltette az érdeklődésem. Leselejtezték, úgyhogy elhoztam. 2014-ben szeretném el is olvasni, mert tényleg érdekesnek tűnik a téma.






John Green: Csillagainkban a hiba : Nálam lévő kölcsön könyvből, avanzsált
végül sajáttá. A hollókisasszonyt adtam érte, szerintem jól jártam. Érdekel a könyv, és azt hiszem fel is rakom a várólista csökkentős polcra…hátha akkor hamarabb olvasom…

Liza Dalby: A cseresznyevirágok hölgye : Selejtezéskor került hozzám. Még nem olvastam az írónőtől, de tervben van. Japános, úgyhogy ment a japános gyűjteményembe.








Maróczy Magda (szerk.): Buddhista regék és mondák :
Nagyon régóta be akartam szerezni. Már olvastam, azt hiszem 2010-ben, és akkor döntöttem el, hogy megveszem. Most kiselejtezte a könyvtár, úgyhogy rögtön rácsaptam. És még jó állapotban is van!

Domokos Péter (szerk.): Finnugor regék és mondák: Mondás, regés gyűjteményem ugyan nincs, és eléggé megválogattam, hogy mit szeretnék hazahozni, de ez még velem jött. Ugyanaz a sorozat, mint a Buddhista regék és mondák. És tényleg semmi baja a könyvnek..








Eric Knight: Sam Small csodálatos élete :
 Knight-tól én azt hiszem a Két Lotti
–t olvastam csak, és ezt a könyvet valahogy senki sem akarta elvinni (eladásban volt), nem akartam bezúzni, úgyhogy jött velem haza.


Erik Larson: Az Ördög a Fehér Városban : Régóta olvasásra várakozó könyv, csak mindig volt más. Most is van más, meg most a Dórinál van kölcsön olvasásban. A könyvtár leselejtezte úgyhogy jött velem haza.








A. O. Esther: A Mennyország Kulcsa : A hónap meglepetése. Dedikált is. Azaz igazság, hogy az előző része, Június ….igen június óta van nálam, és azóta nem olvastam még el. Már azt is az írónőtől kaptam dedikálva…. Azt hittem, nem
kapok, kérni nem is mertem (amíg nem olvasom a másikat), így meglepetésként ért, hogy hozta a postás. Ha olvassa az írónő a posztomat. Ezer köszönet, és még idénre be van tervezve mind a kettő *-* . A jó abban, hogy nem olvastam még az előzőt, hogy most nem kell várnom a megjelenésig, nem kell izgulnom, hanem egymás után olvashatom :P…de aztán várhatom a következő részt  :(

Roman Kim: A szungcsongi titkos füzet : erről a könyvről meg tényleg, és őszintén…semmit nem tudok. Annyit csak, hogy egy japán kém  titkos füzete…se fülszövege, se értékelés róla…ment a japános gyűjteménybe, remélem jó :D










Tehát ezek kerültek hozzám Novemberben. Decemberbe Elméletben nem veszek könyvet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é