Könyvfesztivál a Keringés jegyében (2015)

 Tanultam a tavalyi könyvfesztiválos élményekből, amikor is igazándiból az élmény rész elmaradt, mert csak fel-alá mászkáltam, hogy megtaláljam azokat, akik vettek tőlem könyvet. Igen, a könyvfesztiválon könyv dílerkedem, ami amúgy nagyon jó a kiadóknak, ugyanis körülbelül fillérre pontosan el is vertem azt a 17e forintot, amit összedílerkedtem, tehát nem csorbítottam a forgalmukat :D tehát tanultam abból, hogy csak úgy „majd találkozunk” elvet kövessem a vevőimmel kapcsolatban. Mindenkit sokszor megkerestem előtte, elküldtem mennyi az annyi, és amikor odaértem végigcsörgettem azokat, akiket tudtam, hogy kezdéskor is ott vannak, így azért úgy 2-3 óra alatt a terheim nagy részét sikerült leadnom és a pénztárcámat feltölteni. Ez utóbbi mondjuk hazafelé ugyanúgy leapadt, mint amennyivel indultam (vittem váltópénzt, hátha valakinek nagy pénze van).

 És akkor hol sikerült elköltenem ezt a vagyont. Az Ad astránál lebeszéltem magamat arról, hogy költekezzem, viszont szerepjátszós ismerősömmel újságban utaztunk így én vettem meg a könyvét becsatlakozva a molyos könyvösszefogásba. Jó sok könyvet vettünk! Csodáltam, hogy mindenki tudja követni, hány tehenet és angyalt rakjunk a kupacba, és hogy miket kaptunk mellé, azon hogy osztozzunk. Végül én, aki személy szerint nem is vett semmit, gazdagabb lettem egy félnyomdányi Ad Astrás könyvjelzővel, egy Harmóniás bögrével, és pár ilyen lenyomatos cuccal (jól néznek ki). Még Ad Astrás sztori. Kitűzővel mentem, rajta a cukker Jeffi felírat, hogy a molyok hamar megismerjenek. Kiadónál a hölgy volt, akivel leveleztem Sherlock ügybe, és kiszúrta a nevemet és annyira aranyos volt, amikor mondta, hogy „jé, neked küldtem a Sherlockot” :D Bemutatkoztunk egymásnak, öröm volt élőben is találkozni. Ígérem, sietek a kötettel! :)

 Miután kiraboltuk az Ad Astrát átpártoltam a Főnixhez, felvettem az előrendelt Moriámat, és megvettem a Liliom Korát. Mind a kettő tervezett volt, és mind a kettőt terveztem dedikáltatni, sőt felcipeltem a Dobszó a ködben -t is, hogy dedikáltathassam! (kaptam is dedikálást, és kitárgyaltuk, hogy igen, le vagyok maradva… és igen ezzel is sietek :D). Aztán nagyon messze mentem… vagy fél méterrel odébb a Fumaxhoz! Madarak a dobozban adott volt, mert most thrilleres hangulatban leledzem, pedig nem szeretek félni… és reggel még sikerült az Elvarázsoltaknak meglesnem a fülszövegét -.- úgyhogy ő is jött velem. Amúgy nem bánom, mert szeretem támogatni a kedvenc kiadóimat :3 Csak már úgy erősen érlelődik bennem, az, hogy worsi „Amit főztél edd is meg” kihívását kegyetlenül bebukom.

 Megnéztem a többi standot is, meg kihuzigáltam, a „kötelező programokat”, minthogy ezt-azt nézzek meg, ha van, vegyek (egyik sem volt), meg, a listámat böngésztem ki nem ért ide, ha ideér mikor ér ide, és mit tervezek megvenni még. Átballagtam a Gabo-hoz a Horrorstörn-ért, mert hát az annyira, de annyira várt könyv volt! És akkor ott megtetszett a tizennegyedik aranyhal is… ez volt az egyetlen „teljes áras” könyv, amit nem terveztem. Teljesár=akciós, de mondjuk nem 500 ft-ért dobják neked. A Gabo után elmente az Európa standjához, és felmarkoltam az új Tolkien kötetet. Amivel amúgy simán ki tudtam volna sétálni fizetés nélkül is, olyan szinten nem figyeltek oda :(.

 Elsétáltam a Geopen standjához, amit már láttam a tv-ben (jó, neten láttam, mert nem nézek tv-t), hogy be vannak csomagolva a kötetek, hogy ne borító alapján ítéljünk, rövid leírás van a könyvekről és az alapján tudjuk, mi lehet benne. Könyvmolyoknak amúgy nem nehéz kitalálni mit rejt a csomag. Én Murakami Miről beszélek, amikor futásról beszélek? Című könyvet vettem így meg. Az eladó roppant aranyos volt, megkérdezte hol hallottam róla, és adott grátisz szövet táskát is a könyvhöz. Ugyanitt amúgy volt egy idősebb pár, akik nézelődtek mellettem és hallottam, hogy azt mondja a néni

 „hát, mennyiért adják”

„kétezerért, ahogy látom”

„mi? Kétezret fizessek azért, amit nem is tudom micsoda????”

és elmentek. Öööö, nos, ők nem szeretik, a zsákbamacskát úgy tűnik, pedig szerintem teljesen jó az ötlet :D

Találtam egy Jeanette Winterson könyvet 500 forintért, azt bezsebeltem, és ezzel a vásárlásaimat le is zártam.  A cseréim nagy része és a könyvek átadása is sikeres volt. Addigra Sicc és Gabye is visszatért, és onnantól együtt keringtünk és áramoltunk a standok között. A Librinél kaptunk könyvjelzőt és tollat (tök aranyosak), a Bookline-nál meg lejmoltam egy menő noteszt :3

 Wee dedikálására is visszaértem időben, bár meg volt beszélve, hogyha mégsem akkor megyek oda, akkor is aláírja nekem a könyvet, csak találjuk meg egymást. Sikerült találnunk felületet arra is, hogy Rebelnek hozzak dedikálást, bár nem volt olyan egyszerű, mert a toll nem fogott a könyvjelzőre :D

 Már a könyvfesztivál végén szomjas és fáradt voltam, de gondoltam, hogy nem fogom a meleg vizemet meginni, majd kocsiba szállás előtt iszunk, meg hasonló. Igen… tényleg… csak az útlezárások és biciklis felvonulások miatt körülbelül kétszer annyi idő alatt értünk A-ból B-be… áh, alig voltam ám szomjas :D (tudom, ihattam volna poshadt vizet, de az nem kellett). Este negyed kilencre körülbelül haza is értünk, Siccel még beszélgettünk egy kicsit a buszról leszállva, de Batmen annyiszor repült el felettünk, hogy úgy döntöttem, hogy talán ideje volna lelépni hazafelé… meg éhes is voltam, meg fáradt is…

Köszönöm mindenkinek, akivel találkoztam, hogy találkoztunk! :) Köszönöm a vevőknek is, hogy támogatták a könyvfesztiválos költekezésemet. (főleg akik el is jöttek) Örülök, hogy annyi molyt láttam! Jó hogy a moly világuralomra tör, és mindenhol ott van. Végül sikerült Bencével és Immával is összefutnom, és a lányuk aludt… és Izoldával és a kislányával is… nagyon változatosan ő is aludt :(úgyhogy túl sokat nem láttam a csöpp csajokból :(

Amikor az ember lánya beszabadul a gyermekkönyvtárba...

 Tudni kell rólam, hogy amikor még iskoláskorú gyerek voltam, utáltam olvasni. Volt valami olvasópályázat az iskolában, már nem emlékszem mit gyűjtöttünk az olvasásokkal, és lehetett kapni könyvet is, talán ha sokat olvastál? Nem tudom, mert annyi rémlik, hogy Micimackót elkezdtem, és utáltam… és mindent utáltam, ami könyv. Nem olvastam, mert nem láttam be, hogy az nekem miért is lenne jó. Aztán felsős lettem, középiskolás és még mindig nem olvastam túlzottan. A kötelezők egy részét elolvastam, de tudom például, hogy az Egri csillagokat és a Kőszívű ember fiait nem olvastam. A Candidot igen, és még tetszett is, de már nem tudnám megmondani miről, szól. Középiskolában volt azt hiszem a Rómeó és Júlia és az tetszett, akkor már elolvastam a Hamletet is, de arra sem emlékszem már, hogy tetszett-e. Leérettségiztem, felvételiztem főiskolára (ahova nem vettek fel…), beiratkoztam délutános iskolába (amit nem végeztem el), aztán még egyre (amit szintén nem, de itt, már azért mert volt munkahelyem). Engem, mint az olvasás kerülőjét felvettek a könyvtárba dolgozni (ne kérdezzétek, hogy kerültem oda), nos, ettől még nem szerettem meg olvasni, de egy hónap után erősen gáznak éreztem, hogy könyvtárba dolgozom, és nem olvasok. Úgyhogy beiratkoztam a munkahelyemre (na, jó, azt két hét után megtettem, még a Klári csinálta az adatlapom, ha jól emlékszem). Ez volt 2006-ban, annak is a decemberében. És szép lassan elkezdtem olvasni, rákaptam az ízére, füzetekbe írtam, hogy melyik hónapba mit olvastam, hány oldal, amit olvastam aztán elmentem OKJ-s képzésre, amit már tényleg én választottam, és már köze volt ahhoz, amit csinálok és elvégeztem (2 pont híján ötössel :D), és a sulis bizonyítvány megkapása után egy nappal hála @Pavelnek (aki már nem moly) regisztráltam a molyra. Amúgy őrülten menő dolognak tartottam, hogy könyveket lehet felvinni, meg jelölni mindent, szerintem egy fél év ráment, hogy feltöltsek minden könyvet, ami megvan, rögtön magánkönyvtárazás, olvasások felvitele, amik megvoltak füzetbe és onnantól folyamatosan vezetni. Izgi volt, és szerintem itt borult az utálok olvasni át abba, hogy imádok olvasni, és ezt megosztani az ismerőseimmel. Írni mindig szerettem, úgyhogy lassan vettem a bátorságot és értékeléseket is írtam, aztán vettem a bátorságot és elkezdtem egy blogot indítani, ami idén már a 4. Születésnapját fogja ünnepelni (2011-ben indult).

 Hogy mi értelme ennek a sok blablának ide a poszt elejére? Nem tudom, talán az, hogy így talán érthető, hogy miért is olvasok annyi ifjúsági regényt és mesét. Próbálom behozni azt, amit akkor, azért mert utáltam olvasni kimaradt. Az Abigél például kedvenc lett, és a mesék is cukik, bár néha érzem, hogy túl öreg vagyok ehhez. Bánom, hogy fiatal koromban nem olvastam egyáltalán, mert egy csomó remek könyvről maradtam le így. És akkor most térjünk rá arra, hogy miket zsebeltem be a könyvtárból és miért:

Limpár Ildikó: Emlékek tava (Spoileres értékelés)

Már a megjelenés előtt eldöntöttem, hogy én ezt bizony el akarom olvasni. Annyira szép volt a borítója, annyira találó és figyelemfelkeltő a címe, hogy nem lehetett kihagyni. Aztán nem úgy jöttek össze a dolgok, hogy hamar tudjam olvasni. Végül meglett a könyvtárnak, és Sicc után sikerült a kezembe kaparintanom. A külcsínt még mindig tartom, hogy öt csillag, a rajzokért képes volnék megvenni és a polcomon tárolni (ha nem szoktam volna erről le, mármint a csak úgy a szépért tárolásról), mert eszméletlen gyönyörű, le a kalappal az illusztrátor előtt (Lukács-Kalocsai Eszter), remélem, hogy sok gyermekirodalmi alkotást fog még ő illusztrálni!

 Ami a történetet illeti, szép, aranyos, már-már cuki is, csak nincs benne probléma, amit meg kéne oldani. Úgy tűnik az elején még, hogy lesz, és hogy ezernyi próba következik, gonosz boszorkányok, és gonosz sárkányokkal tarkított út, amit be kell járni a végére, de nem. Nincs gonosz sárkány, és gonosz boszorkány sincsen… a gonosz boszorkányok nem ilyenek, nem betelepedési engedélyért átkozó fajta, és amint elveszti, a hatalmát átmegy tündér keresztanyába… nem. A gonosz banya legyen gonosz banya és nem egy hippivé avanzsált kiscsaj a végére. Ne már… elrontotta az egészet számomra.

 Aranyos a történet, de nincsen meg benne a feszültség, és izgalom, a főhős megy, megold mindent azonnal, megfejt mindent azonnal… szomorú vagyok. Sokkalta többet vártam az egésztől :(

Külcsín: 5/5

Belbecs 3/5

Kristina Ohlsson: Az üveggyerekek

Ennél a könyvnél már nem a régi gyermekkori énem a felbujtó, hanem a krimire, misztikus nyomozásra, szellemekre vágyó énem. Tetszett a borító (mindig ezzel kezdem), tehát tetszett a borító, és jópofa a címe. Gondoltam, maaajd valamikor elolvasom, hiszen azért mégiscsak vastag. Ezt is, @Sicc, olvasta előbb, és csak azt láttam nála, hogy milyen gyorsan halad. Megmutatta, hogy azért mert nem 12-es, hanem kb. 16-os betűmérettel szedték, szellős is meg könnyen is haladós, tehát ne aggódjak, gyorsan megy majd. Tényleg gyorsan megy, egy délelőtt alatt ki lehet olvasni. A borító maximálisan öt pontot érdemel, ahogy a kivitelezés is.

 A történet: nekem tetszett a nyomozás, tetszett a kislány hozzáállása is, hogy nem nagyon akarna beköltözni egy olyan házba, amiben otthagyták az előző tulajok az összes cuccot és nem tudnak róla semmit. Tetszett, hogy nyomoznak a ház történetével kapcsolatban, csak a folyamatos ismétlések nem jöttek be. Nem túl hosszú a könyv, de hogy a „nyomozzuk ki mi történhetett itt” és hasonló mondatok, szerintem fejezetenként benne voltak. Amúgy érdekes a nyomozás maga és az is, amit megtudnak, a szellemes dolog is. Remélem, a folytatás majd jön magyarul is… ha már ez is sorozat lett. Pedig ezt is olyan szépen le lehetett volna zárni.

Külcsín: 5/5

Belbecs: 4/5

Böszörményi Gyula: Égboltmesék

Böszörményi Gyulától az első könyv… könyvecske volt, amit olvastam. Tetszik az írói stílusa, már ami a rövid meséket illeti, biztosan szeretni fogom. Majd egyszer bele fogok vágni a nagyobb horderejű köteteibe is, de az még egyelőre várat magára. Tetszettek az illusztrációk, és a történet megvalósítása is. Az a tipikus történet a történetben mesekönyv. A kisfiúval, aki nagyfiú lesz, és meghallgat 12 ismeretlen fazont, akik 12 egyre nehezebb, de mégis tanulságos történetet mesélnek el neki az életről, a világról, és meg kell fejtenie, mi a mondanivalója ezeknek, és mit tanult belőlük. Aranyos volt, bár kicsit keverve lett a modern kor és a régi korok szóhasználata, ami nem mindig jött ki teljesen jól. Viszont teli volt vicces szófordulatokkal, nevekkel, úgyhogy élveztem az olvasását.

Belbecs: 4/5

Külcsín: 4/5

Dániel András: Mit keresett Jakab az ágy alatt?

Dániel Andrást én nagyon szeretem. A kuflik persze mindent visznek, és nem lehet őket überelni, de azért meglehet próbálni. Régen, talán kiskoromban voltak hasonló könyveink itthon. Olyanok, ahol keresni kellett dolgokat a képeken, vagy megfejteni „nagyon bonyolult” feladványokat, és így juthattál tovább. Úgyhogy nekem ez ilyen nosztalgiaidézős könyv. Maga a történet is aranyos, de itt inkább az apró elrejtett dolgok, és a rajzok viszik az egészet. Korántsem szeretem annyira, mint a Kuflikat, de ettől, még ha lenne Dániel András gyűjteményem (ami nincs), akkor biztosan ez is helyet foglalna a polcomon. Kisgyerekes anyukáknak viszont szerintem nagyon jó, mert remekül el lehet szórakozni azon, hogy megfejtsünk egy-egy feladványt.

Külcsín: 5/5

Belbecs: 4/5

Stian Hole: Garmann nyara

Stian Hole: Garmann utcája

Ha eltekintek attól, hogy annyira ronda az illusztráció, hogy normál esetben nem venném a kezembe a könyvet, akkor jó volt. Azért olvastam, mert a Kaméleon könyvközösség katalógusa szerint 3-6 éves korosztálynak való, és érdekelt, hogy mégis mi jó ebben. A könyveket többször láttam már a könyvtárban is, meg még annak idején könyvfesztiválon is. még bele is lapoztam, aztán letettem, mert taszított a rajzolása(illusztrálása). Nos ez utóbbi pár évvel később sem jobb, még mindig viszolygok tőle, nem hiszem, hogy ezt szeretik a gyerekek, de biztos tetszik valakinek. Molyon magas százalékúak a könyvek és van egy olyan sanda gyanúm, nem a külcsín miatt.

 Ugyanis a történetekkel nincsen semmi baj, azok tanulságosak és jók. Van mondanivalójuk és azt jól mondják el, az a baj szimplán, hogy ezt egy nagyon ronda könyvben teszik.

Külcsín: 2/5

Belbecs: 5/5

Nick Bruel: Rossz Cica fürdik

Az utolsó könyv amit hirtelen felindulásból kihoztam a gyermekkönyvtárból (ezzel az etappal, amúgy van nálam még egy csomó), az a Rossz Cica fürdik. Tudni kell, hogy kutya párti vagyok. A macskákkal sincsen bajom, de nem tartanék macskát akkor sem ha fizetnek érte, de @Gabye a megmondója, hogy haverkodni próbáltam a macskáival, csak azok beszariak :D

 Tehát természetemből adódóan elképzelhetetlen, hogy valaha is macskát akarok fürdetni. A könyv után teljesen egyértelművé vált, hogy SOHA NEM AKAROK MACSKÁT FÜRDETNI! És tisztelek minden macskatulajdonost. A kutyák ebből a szempontból sokkal készségesebbek, legalábbis Bogi igen…

 A könyv aranyos illusztrációkkal és vicces történetekkel meséli el a fürdetés tortúráját. Vicces = nekem vicces, mert nem vagyok ott! :D

Külcsín: 5/5

Belbecs: 5/5

Az 1500. elolvasott könyv

 Legalábbis úgy az 1500., hogy tudom is, hogy biztosan olvastam. Rengeteg könyv lehet elkallódva, amiket nem regisztráltam a molyra, hogy elolvastam, mert már nem is emlékszem rájuk, vagy még nem jöttek velem szembe, és nem csaptam a homlokomra, hogy basszus én ezt olvastam! Így most 2015-ben elértem az 1500. Regisztrált olvasásomat a molyon. Ami ahhoz képest, hogy életem úgy első 20 évében utáltam olvasni, nem is olyan rossz szám. A legtöbb olvasás azóta került bele a listába, hogy egyrészt könyvtáros lettem, másrészt meg molyon regisztráltam, és így fontosnak tartottam már feljegyezni minden könyvet. A könyvtárossággal kezdődött amúgy az „írjuk füzetbe, hogy mit olvastam” dolgom, ami most már jelenleg csak digitálisan a Molyon vezetődik… pedig lehet nem ártana írni még mindig egy noteszba, hátha egyszer eltűnik a net :D

 És, hogy mi érdemelte ki a kerek 1500. Kötetet? Kivételesen nem mesekönyv, bár tény, hogy az is szerepel egy csomó az olvasmánylistámban. Az 1500. Kötet a Rosie projekt lett.

 Valami könnyedre vágytam, valami kicsit szerelmesre, kicsit viccesre, ami azért nem csöpög a romantikától, tekintve, hogy nem vagyok oda sem a csöpögős romantikáért sem egyéb ilyesmikért. Romantikus regényeket sem igazán olvasok, így az alcím egy kicsit megnyugtatott. Végtére is, ha ésszerű szerelem, akkor a jó lesz! Bár elég ellentét a kettő, mert eddig úgy tudtam, hogy minden a szerelem csak nem feltétlen ésszerű.

 Don, a könyv főhőse máshogy van drótozva, nem igazán tudja mi a szerelem, nem igazán tudja, hogy bánjon az emberekkel. Mindent próbál racionálisan nézni, próbál mindenben értelmet találni. Az ő idillikus világában mindennek van értelme. Eldöntötte, hogy feleséget talál magának, és kérdőívet rakott össze, amit vagy ő maga töltött ki sutyiba megfigyelés alapján, vagy a neten a társkereső honlapon töltötték ki a hölgyek. Nem tudom, ha találkoznék ilyen kérdőívvel kitölteném-e de elég viccesen hatott a dolog. Ennek ellenére nem szerettem volna az a nő lenni, akit így vizsgáztat a partnere.

 És aztán becsöppent Rosie aki minden egyes pontnak ellentmond, viszont legalább érdekes. Aki rögtön feldúlja a jól megszokott napi/heti/havi ütemterveket és magával hozza a saját kattantságait. Mintha Donnak nem lenne éppen elég a saját furasága, kap egy másik fura embert a nyakába, természetesen félreértésekből adódóan. És kezdetét veszi Rosie apa projektje, hogy kitalálják ki is az ő vérszerinti apja.

 Az egész kötet az apaprojektet viszi végig, amiben Don előszeretettel segít, bár fogalma sincs, miért teszi. Tekintve, hogy nem ismerte előtte Rosie-t, a lány még csak nem is okos (de az, de mindegy), problémás és a feleség projekthez is alkalmatlan. Nem beszélve arról, hogy dohányzik, iszik és vegetáriánus(!), és a szavaival szólva elcseszett.

 Az apa projekt viszont rengeteg dolgot felvetett és rengeteg olyasmit csinált érte Don, teljesen megmagyarázhatatlan okokból, amit normál esetben nem tenne. Hazudott, lopott, elutazott ide-oda stb. és közben remekül érezte magát. Ez utóbbi, ami meglepte őt is. Persze az apa projekt lezárta után már nincs értelme a feleség projektnek, viszont mint kiderült végig lappangott egy Rosie-projekt, csak hogy mindig projektekbe gondolkozzunk :D

 Őrülten aranyos a történet, és néhol vicces, néhol szomorú. Volt, amikor nagyon sajnáltam Dont, és volt, amikor nagyon szurkoltam neki, és olyan is, hogy felképeltem volna a tahósága miatt, ami persze nem az ő hibája szimplán máshogy van drótozva.

 A könyv másik szála Gene és Claudia, illetve Gene aki végigszexeli a világ összes országából származó nőket, mert ez a kutatási alapja (haha), és mert nyitott a házassága Claudiával (haha). Na Gene az, akinek letéptem volna nemesebbik felét… sokszor… nagyon sokszor!!

Magyarok a könyvekben: volt Donnak egy magyar takarítónője Eva (aki amúgy kifejezetten okos és bölcs asszony volt, lenge ruhában!) És a kötetben volt még egy László Hevesi…(matematikus?) Aki csak említés szintjén szerepelt, de így név alapján magyarnak gondolom!

Belbecs: 5/5

Mindenkinek ajánlom, aki szeretne kikapcsolódni, de közben gondolkodni is. mert azért van min gondolkodni, meg persze érdekes felvetések vannak, miszerint mennyire etikus ellopni keneteket és apasági teszteket végezni sutyiba az egyetem laborjában :D

Külcsín: 4/5

 Tetszik a borító, amit átvettünk, amúgy szerintem az egész nagyon illik a könyvhöz, csak. Csak nem értem, miért kellett akkora nagy margó a könyvben, azon kívül, hogy így az egész többnek tűnik, mert szinte csak a könyv közepén egy hasábban van szöveg. Mondjuk az is igaz, hogy így gyorsabban haladhat benne az ember. Jó súlya van a könyvnek, buszon olvasni nem annyira kényelmes, bár a kemény tábla miatt elég strapabíró. Elgépelés és hasonló nem volt benne. A külföldi borítók közül amúgy ez a legjobb, amit átvettünk.

 Oh és igen… sorozat! Pedig úgy reméltem, hogy végre egy könyv, olyan szépen le is van zárva és hát kiderült, hogy van folytatása -.-” alig vagyok ám morcos!!!

Fülszöveg:

Merem remélni, hogy akkor ez
is jön majd magyarul...

„Egész életemben azért kritizáltak, mert állítólag nincsenek érzelmeim – mintha ez valami végzetes hiányosság lenne." Don Tillman, az Asperger-szindrómás, furcsa, mégis elbűvölő és igen sikeres genetikusprofesszor számos kudarc után arra a következtetésre jut, hogy agya nincs romantikára „drótozva", noha szerinte logikusan „nők széles skáláját kellene vonzania". Ám amikor idős szomszédasszonya, Daphne meggyőzi, hogy értékelje át a lehetőségeit, Don a maga rendezett, tényekre építő módján belefog a feleségprojektbe. Kidolgoz egy kérdőívet, amelynek segítségével megtalálhatja a tökéletes társat: azt a megbízható, absztinens, nem dohányzó nőt, aki beleillik fegyelmezett életébe… A Rosie-projekt egy végtelenül szórakoztató utazás az enyhén autisztikus Don világába, aki egyszerre kacagtató és szívszorító csetlés-botlása során többet tud meg önmagáról, mint amennyit valaha lehetségesnek gondolt. Graeme Simsion új-zélandi születésű ausztrál író megható és ironikus regénye immár több mint 40 országban ejti rabul a humoros kalandokra éhes olvasókat.

Eredeti cím: The Rosie-Project

Eredeti kiadás: 2013

Könyv: Graeme Simsion: A Rosie projekt

Kiadó: Libri

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 400

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789633103524

Fordította: Sziklai István

Ár: 3.999 Ft

Gerry Huerta: Pánik Amerikában

Ezt a könyvet nem a borítója miatt választotta. Ritka ronda a borító amúgy, és sokat sejtet, és bár az egész New York és környékén játszódik mégis a Golden Gate hidat rakták rá…ami tény, hogy Amerika de a történet egyetlen egy szálához sem kapcsolódik. A Pánik Amerikában címnél azt feltételeztem, hogy valami vírus tombol az államokban és mindenki meghalt, ezért a koponya a kövek között, meg a halálfejes cucc a borítón. Vírus nincs! Pánik sem amúgy!

 A történet két szálon mozog… bár sajnos nem túl jól megszerkesztve. Az egyik szál Mellory professzor és családjának élettörténete. A lánya, az udvarlója és a saját perverz szerelme. A másik szál, a világra kiterjedt Halál-dátum megismerése, és hogy erre hogyan reagálnak az emberek, a biztosítók és úgy egész Amerika.

 Az egész történet ide-oda ugrál. Felvetődik egy dolog, például, hogy össze akar házasodni két szerelmes, ezt a prof nem akarja, meg hát csak három évig fog élni, addig kibírják a fiatalok, nem házasodhatnak össze, és közben hónapokat ugrik egy mondaton belül. Mire elkönyvelném, hogy oké, akkor eltelt fél év, az egész visszaugrik két hónapot, majd előre négyet, majd vissza hármat… tehát próbáljam már időrendbe rakni, hogy mi történik éppen. Nagyon összeszedetlen az egész ebből a szempontból (is).

 Borzalmasan sablonos, és borzalmasan gagyi. Oké, elkönyvelem, hogy ez azért nem mai regény, akkor még ez lehet nagy számnak számított…de ma már roppant béna. A megfogalmazások… nem is tudom, mit mondjak. Olyan, mintha egy tíz-tizenöt éves gyerek vetette volna lapra a mondatokat és néha elpuffogtatott volna valami idegen szót, hogy úgy tűnjön, hogy zseniálisan képben van az orvostudománnyal vagy éppen az emberi természettel. Hát… szerencse, hogy a könyv rövid, nagy betűs és vannak üres oldalak benne…

 Ami viszont jó volt, mert volt ilyen amúgy. tetszik a témafelvetés, az elgondolkodtató elképzelés, hogy mi lenne, ha tudnád halálod időpontját. A feltételezések, hogy esetleg erre Amerika, hogy reagálna, majd arra, hogy mégsem jók a halál dátumok, majd arra, hogy mégis jók… hogy ehhez hogy viszonyulnának a biztosító társaságok, az emberek, az egyház. Tehát ez a rész, ez jó és érdekes volt, a 180 oldalból ez 5 oldal körülbelül. A téma maga tehát tök érdekes lenne, de borzalmasan sablonosra sikerült, és nem is értettem miért kellett két olyan szálat is belerakni, aminek semmi értelme nem volt, a vergődésen kívül.

 Magyarok a könyvekben:

Vicces, hogy folyamatosan belefutok, hogy a magyarok bizony ott vannak! Nem tudom, hogy végül is ezt a „remeket” magyar írta-e vagy fordításkor kerültünk bele, mint magyarok, vagy ha valóban eredetileg angol nyelvű, tényleg benne van-e az alábbi idézet. De mivel folyamatosan futok, bele a magyarokba el tudom képzelni, hogy szeretnek ránk utalni. Jelen kötet záró jelenete kicsi nemzetünk fiait idézi, bölcsességünk és jókedvünk határtalan!

„– Sose halunk meg!
Aimet érdekelte, hogy ez mit jelenthet. A fiatalember olyan lelkesen rikoltotta. Odaintették a pincért, és megkérték, hogy kérdezze meg, mit jelent ez. A pincér visszatért. A szomszéd társaság magyar volt. A fiatalember elmondta a pincérnek, hogy a magyarok, ha jól érzik magukat, ezt a mondást szokták ismételni. A pincér egy darab papírra leírta a felkiáltást angolul:
– We'll never die!
– Sose halunk meg!”

És plusz pont, hogy a nagy könyves kihívásnál újabb pontot kipipálhattam (egy könyv, ami a tiéd, de eddig még nem olvastad el).

Belbecs: 2/5

Külcsín: 2/5

Könyv: Gerry Huerta: Pánik Amerikában

Kiadó: Dávid

Kiadás helye: Szeged

Kiadás éve: 1995

Oldalszám: 180

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9638541458

Fordította: Pálóczi Horváth György

Ár: 398 Ft (ami a könyvön van)

Vasárnapi merengés

 A hétvégén sikerült egy kicsit összerendeznem a dolgaimat a szobámban. Nem, nem csinálok róla most képet, mert azért annyira sok nem változott. Sikerült a könyvfesztiválra felmenő pakkomat kettészedni, így nem a hátamat vagy a vállamat húzza ~8kg könyv, hanem körülbelül 4-4 megosztva a hátam és a vállam között a súlyt. Emellett molyon sikerült bejelölnöm minden olyan könyvet olvasottnak, amik jelenleg az ágyamban laknak (ami mint éjjeliszekrény működik), így most az oldalsávban is látható, hogy erősen olvasásszédelgőbe mentem át. Ezekből persze egyszerre csak egyet olvasok, de mondjuk párhuzamosan úgy… 3-at, 4-et talán.

 Visszatérve a szobámra. A TV állványra kerültek az idei beszerzéseim, megjegyezném, hogy ezzel be is telt a TV állvány, úgyhogy most már kezdenem kell vele valamit, vagy nem hazahordani könyveket. Ami persze könnyű kijelentés, de pénteken is a pocséknak mondható hetem zárásaként még munkám utolsó 5 percében el tudták rontani a kedvemet annyira, hogy a munkatársammal Glamur napot tartsunk az Alexandrába. Igen, a könyvvásárlás általában megnyugtat, legalábbis részben egy kicsit nyugtat rajtam. Amúgy most már jól vagyok, kevésbé idegesen és kevésbé érdekel az egész. Mérlegeltem, ide-oda rakosgattam az emberek régi és új megjegyzéseit és úgy döntöttem, hogy amíg nincs írásban a dolog, addig nem foglalkozom azzal, ami amúgy sem az én dolgom. Sőt azt hiszem, most megint egy ideig visszatérek arra a stádiumra, hogy csak és kizárólag azt csinálom a munkaidőmben, ami a munkaköri leírásomban van, vagy a felettesem mond. Minden egyéb, amit amúgy szívesen csináltam egyelőre felfüggesztődik. Persze ismerem magam, tehát pár nap és úgyis csinálni fogom, de most még tartom magam ehhez.

 Tehát a TV állványt elfoglalják a 2015-ös beszerzéseim, az ágyammal szemben felül a könyvtári könyvek foglalnak helyet. Ahol úgy gondolom, hogy míg nincs full-on addig még nem kell stresszelnem, hogy a fél könyvtár nálam van. Az alatta lévő polcon foglalnak helyet a recenziók. Amikkel roppant mód el vagyok havazva (roppant mód = ide amúgy egy sokkal trágárabb dolgot akarta írni, de valahogy írásban nem szoktam káromkodni :D). Tehát nagyon el vagyok havazva, vannak itt két éve itt dekkoló könyvek is, ami ismerjük be, hogy gáz. És mit olvasok? Könyvtári könyveket -.- Pedig amúgy a recenziók 99% olyan, ami érdekel is, és hűde olvasnám is, csak aztán közbejön valami, és akkor már teljesen mást olvasok. A tipikus „itt van, bármikor leemelhetem” státusz, amit mondjuk recenziónál el kéne kerülni. Éppen ezért a friss kettő darabomat aktuálisan is olvasom, mert ha felkerül oda a polcra, akkor ennyi volt, sose kerül sorra! És idén nem is igen kérek ugyebár recenziót, kivéve, ha az itt lévő úgy… 40 könyv eltűnik.

 Posztokkal is el vagyok maradva egy cseppet. Főleg, mert eldöntöttem, hogy minden kiolvasott könyvemről írok is, jelenleg úgy 5 posztos elmaradásban vagyok ehhez képest. Jelenleg éppen azon gondolkodom, hogy mivel mindegyik ifjúsági irodalom, egy összefoglaló poszttal fogom letudni azt a 6-ot. (Emlékek tava, Üveggyerekek, Égboltmesék, Mit keresett Jakab az ágy alatt?, Rossz Cica fürdik, Pozitív gondolatok naplója, és ma már az Aranyhajat is elolvastam). Legalábbis egyelőre így gondolom, aztán lehet délután kedvem lesz, és egyenként megírom a véleményemet róluk, csak az a baj, hogy ahogy haladok előre a könyvekben, úgy egyre nehezebb írni a már olvasottakról, ezért is rossz, hogy ekkora elmaradásba kerültem.

 No meg imádom a blogomat, így szívesen írok ide bármit, és legszívesebben naponta-kétnaponta írnék könyvekről, vagy filmekről (Például a héten megnéztem a Bosszúállókat!). Úgyhogy remélem, hogy az írói válságom lassan elmúlik, és akkor rátok zúdíthatom a posztjaimat. Tegnap már pont ezért is szedtem össze, hogy könyvfesztiválos megjelenésekből mi érdekel. Legalábbis első ránézésre, mert még lehet addig jön róla poszt, hogy mi maradt ki amit pedig nagyon olvasnék. A listáról amúgy az első kettő az, amit biztosan meg fogok venni (Madarak a dobozban és a Horrorstör), mert valami miatt most értem el majdnem 29 évesen arra, hogy horrort akarok olvasni, vagy thrillert. Olyan kis félőset, bár azaz igazság, hogy mostanában olvastam ilyeneket és annyira húdenagyon nem féltem, de ez a két könyv nagyon bizalomgerjesztő, és hát a borítójuk is tetszik. A Gyilkosság világvége előtt már most látható, hogy elnapolandó, sorozat is és annyira már nem vonz (azért mert sorozat), úgyhogy úgy döntöttem az már könyvtári olvasás lesz, remélem, megveszi a könyvtár.

 Fura, amikor kicsit kettéágaznak az olvasmányaim. Horror és ifjúsági irodalommá. Azért ismerjük be, hogy nem rokon témakörök. Bár az Üveggyerekek pont beleesik mind a kettő témakőrbe. Próbáltam arra is rájönni, egy kérdőív kitöltése után, ahol kérdezték, hogy mit olvasok, mely témaköröket, hogy erre mégis mit írjak? Azt írtam, hogy relatíve mindent. Ifjúsági és mese könyveket előszeretettel, sci-fi-t is olvasok, bár arra már rájöttem, hogy a hard sci-fi nem nekem való. Fantasy-t is olvasok, de elhanyagolható. Krimit is biztosan, bár néha utólag tűnik fel a címkék között a krimi címke és innen tudom, hogy „jah akkor ez krimi volt”. Nehezen határolok be ugyanis egy könyvet, hogy micsoda. Mert a sci-fi sem abban merül ki, hogy űrhajók vannak benne, mert pl. a Wayward Pines, ami az óta kedvenc lett szintén kapott sci-fi címkét még sincs benne űrhajó, mondjuk thrillert és krimi címkét is kapott és nem éreztem, hogy félős lenne, kivéve pár fejezetnél. Most, például amit olvasok, a Rose-projekt teljesen elüt mindentől, amit olvasni szoktam a maga kis fura szerelmes cuccával. Mindegy is, a lényege ennek az egésznek, hogy nem tudom körbehatárolni, hogy pontosan miket olvasok, mert nincs tematikám, nincs olyan, amire azt mondom, hogy nem olvasnék ilyet egyáltalán.

 Nos itt csatolva az aktuális olvasmánylistám, ha valaki be tud ez alapján határolni, mit olvasok, az írja kommentbe ide :D