Ugrás a fő tartalomra

Joshua Fields Millburn – Ryan Nicodemus: Minimalisták

 Ez az a könyv amit szerintem már harmadszorra hoztam ki a könyvtárból, és a három alkalomból kétszer csak nézegettem, hogy "Jah ezt is el kellene olvasnom.", de mindig visszavittem, mert rájöttem, hogy túl sok könyv van kikölcsönözve, és a saját könyveimmel sem haladok. De most, így a karanténos olvasási válságomból és írói válságomból, ez a könyv látszik megmentőnek.
 Mivel elég régóta érdekel a minimalizmus, olvastam is a témába már nem egy könyvet, adta magát, hogy megint átnézzek minden egyes ingóságomat, és újraértékeljem, hogy mire van szükségem. Ezt megerősítette a könyv is, még ha kicsit fura is.
Fura, mert a minimalizmussal ma már rengeteg blog és facebook csoport foglalkozik, és amikor megíródott ez a könyv, akkor elvétve voltak blogok, pláne olyan blogok, amik a minimalizmus életérzését fogalmazták volna meg. Azt hiszem, ez a könyv kicsit retro, de a retroság minden pozitív értelmében.
A könyv elején bajban voltam, mert Joshua az életéről mesélt, ami persze kell, hogy megértsük a személyes történetét, de valahogy mégis kevésbé kötött le a hányattatott gyermekkora, mint ami onnantól jött, hogy elkezdet utána olvasni a minimalizmusnak és elkezdett azon gondolkodni, hogy mi is az ami számára fontos. Onnantól ugyanis már jóval érdekesebb volt. Főleg amikor már Ryan-t is "belerángatta" ebbe az egészbe. No persze, nem kellett húzni, Ryan jött magától amikor rájött arra, hogy mi is a fura a barátjában. Mitől olyan más majd nyolc hónapos "ismerkedés a minimalizmussal" hatására. Érdekes volt kettejük útjáról olvasni onnantól, hogy eldöntötték, hogy változtatnak, a dobozolós partiig, és annak következményéről. Kifejezetten jók a könyv végén Ryan megjegyzései. Lehet érdemesebb lett volna akkor olvasnom őket amikor lábjegyzetként jelezte őket, de így a könyv végére hagyva sem volt rossz. Főleg, amikor arról mesélt, melyik nap mit vett ki az ingóságai közül, amiket Joshua-val együtt bedobozoltak, 21 napra. Meglepően kevés dologra volt szüksége és ez meglehetősen nagy felismeréseket hozott az életében.
 Nekem ott indult be a könyv, hogy már ráléptek a minimalista útra, Joshua kutatómunkái, felfedezései és észrevételeit meglehetősen jó volt olvasni. Irigylem azokat az embereket, akik tudják, hogy úgy igazán mi a szenvedélyük, mi az, ami miatt feladnák a munkájukat, és azt csinálnák életük végéig, vagy legalábbis egy ideig biztosan. Bár lehet én is rájönnék, ha pár hétig ezen gondolkodnék, ha egyszer nekiállnék.... (mint amúgy sokaknak, nekem is vannak álmaim, hogy írok egy könyvet, vagy többet...csak egyenlőre a kitartásom még nem érett meg hozzá, hogy le is üljek elkezdeni).
Úgy gondolom több embernek kellene ezt a könyvet elolvasnia. Persze, a neten ma már több oldal foglalkozik a minimalizmussal, hála az égnek magyar nyelven is, így olyan igazán új dolgot, ha a blogok olvasásán túl van az ember, nem fog mondani ez a könyv. De ad egy személyes történetet, ad egy életutat, egy "Így találtam a minimalizmusra" történetet, és azokat mindig jó olvasni. (már ha érdekli az embert a téma). Úgyhogy olvassátok.
 Amire amúgy könyv olvasása közben rájöttem (tudtam eddig is), még mindig sok könyvem van, még mindig több dolgom van mint kéne és még mindig  úgy érzem, hogy több a dolgom, mint az szükséges lenne, úgyhogy lassan majd újra nekiállok átrendezni és rendet rakni, mérlegelni, mi az aminek a léte még boldogsággal tölt el és mi az ami már kacattá vált. Most így a karantén ideje alatt meglehetősen sok könyvet szereztem be, úgyhogy most hogy talán vége az olvasási válságomnak, nekiállok elolvasni őket, aztán eladni és/vagy a könyvtárnak adni. Kevés könyv olyan, amit úgy érzem őrizgetnem kell, mert újra akarom olvasni.

Belbecs: 4/5

 Fülszöveg:

 Létezik olyan siker, ami nem fejezhető ki pénzben. Boldogságnak hívják. Joshua Fields Millburn huszonéves, öltönyben, nyakkendőben járó feltörekvő vállalati reménység volt, aki úgy gondolta, mindene megvan, amire valaha vágyott. De egyszer csak rájött, hogy nem ez az, ami igazán fontos számára. Miközben arra törekedett, hogy a kötelező fogyasztásnál, az anyagi javak halmozásánál és a nem működő Amerikai Álom modelljénél valami értelmesebbet találjon, megszabadult a legtöbb vagyontárgyától, visszafizette bénító adósságait, és otthagyta a jól fizető állását, karrierjét azért, hogy rátaláljon arra a munkára, amit szenvedéllyel csinálhat, s arra a társra, aki igazi társa lehet mindebben.


Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do
3 megjegyzés
Korábbi bejegyzések »

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.
Megjegyzés küldése
Korábbi bejegyzések »

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é
Megjegyzés küldése
Korábbi bejegyzések »