Ugrás a fő tartalomra

Az ​Athenaeum nagy képes kalendáriuma a 2019-es évre

Őszinte leszek, ezt a könyvet...kalendáriumot, már év elején kinéztem magamnak. Recenziós példányt is kértem, de nem kaptam, mondván, hogy hát ez nem könyv. Az ára miatt 5.999 Ft inkább úgy döntöttem, hogy akkor nekem nem lesz ilyen csinos kis határidőnaplóm. El is szomorodtam, mert a boltban már megnéztem és kifejezetten tetszett. Aztán végül maradtam a saját határidőnapló készítésnél, amihez meg kitartásom nem volt, de ez részletkérdés.
 Ami ebben a kiadványban szép és jó:

  • igényes kivitelezés, maximálisan ügyelve arra, hogy szép legyen
  • igényes novellák. A novellák amúgy meglehetősen jó válogatáson mentek keresztül, szerintem mind tökéletesen passzolt a hónaphoz amihez tartozott. Nem mindegyik tetszett, de elismerem, hogy jó válogatás volt.
  • a cikkek nagy része vagy érdekes vagy humoros és ebből adódóan feldobja az olvasást. Csakhogy mondjuk ez egy kalendárium, meg határidőnapló részekkel, így meg ez logikátlan.

És akkor jöjjön a feketeleves, a "Miért is nem ér ez a kalendárium 6.000 forintot?"
  • a szép kivitelezésen túl borzalmasan praktikátlan. Egyszerűen az a méret, amit nem dobsz be a táskádba, hogy nálad legyen a határidőnaplód, mert lehúzza a táskádat és nagy helyet foglal.
  • a kivitelezésre nagyon ügyeltek, viszont helyesírásilag lehet, hogy nem ártott volna még pár kört futni. Volt pár elgépelés a láthatóan nem régi írásokban, és az olyan illúzióromboló. Főleg, hogy előtte írták, hogy borzalmasan ügyeltek arra, hogy ne essék hiba ;)
  • engem a könyvkiadásos-szerkesztős rész untatott, de ez egyéni problémám. Nem tetszhet minden!
  • értem, hogy a kalendárium egy, az év napjait, évfordulókat, ünnepeket, sok esetben olvasmányokat is tartalmazó évkönyv, melynek elsődleges feladata az idő múlásának jelzése volt. (forrás) De ebben több volt szerintem az írás, mint a kalendárium!
  • az arcképcsarnok még tetszett is, csak úgy vélem elég egyoldalú. Mondjuk logikus, hogy a nagyon konkurens cégeket nem veszi bele, és marad a blogger és kiadói csoportján belül. (lehet volt benne olyan is ami nem a kiadói csoporthoz tartozik, nehéz felmérnem melyik kiadók hova tartoznak), de akkor sem egy túl széles körű tabló ez. És nehezményezem, hogy sok emberhez alig volt valami.

Külcsín: 5/5 
Mert szép, és igényes!

Belbecs: 3/5
Egészében ez a kalendárium ennyit ér nálam. Örülök, hogy végül egy ezresért került hozzám, úgy érzem, körülbelül ennyit ér is. Vagy mondjuk ér annyit, mind egy sima határidőnapló. Úgy vélem, ha ilyen áron marad és jövőre is megjelenik, megint az lesz, hogy könyvhéten már-már utánadobják az embernek, mert nincs az a felvásárló közönség, aki ennyit áldoz erre. Még úgy is, hogy a novellák jók. De nagy és ebből adódóan nehéz, és nem praktikus, ami tök szomorú.

Fülszöveg:

Az ​Athenaeum vállalatcsoport alapítója, a könyvesboltosból lett nyomdász és könyvkiadó 1859-ben „Emich Gusztáv Nagy Képes Naptára” címmel életre hívott egy olyan kalendáriumot, amely, azon túl, hogy tényleges határidőnaplóként is használható volt, a kor írástudói számára legfontosabb információkat gyűjtötte össze. Például benne volt a teljes tiszti kar névvel-címmel, minden közhivatal elérhetősége, meg sok olyan dolog, amit ma már nem is értünk. Később ez az évkönyv Az Athenaeum Nagy Képes Naptára címet kapta, és az olvasó polgárság egyik leggyakrabban használt kiadványává vált évtizedekre. Hamisítatlan XIX. századi koncepcióról van szó, ez a kalendárium-forma egy lassabb, élhetőbb, emberibb világ tárgyi bizonyítéka. 
Mi pedig, az Athenaeumnál úgy döntöttünk, hogy 2019-re felélesztjük a magyar írott kultúra legnagyobb hagyományú kalendárium-termékét. Ez a kiadványsorozat 160. évfolyama, egy különleges anyagokból készült, egészen egyedi nyomdatechnológiai eljárásokkal létrehozott „vadonatúj régiség”.

A színes nyomású kiadvány steampunk arculatát Földi Andi tervezte, az olvasnivalókat olyan kiválóságok jegyzik, mint Bíró Szabolcs, Matthew Daintrey-Hall, Görög Ibolya, Háy János, Horváth Gergely, Jászberényi Sándor, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Nyáry Krisztián és Szurovecz Kitti. A bevezető olvasmányt Vámos Miklós írta.

Ajánlás: Az megvan, hogy a tárgyalásokon milyen jó kapaszkodni valamibe (mármint, konkrétan fogni – mert jólesik, megnyugtat)? És az, hogy mennyivel kellemesebb manuálisan jegyzetelni a megbeszéléseken a legfontosabb mondatokat, mint gépbe pötyögtetni? És az, hogy biztonságérzetet ad az üzleti helyzetekben, ha minőségi, szép eszközöket használunk? Persze, nem múlik ezen semmi, nem ezen múlik – valami hatása mégis van. Nem a másikra, hanem ránk.



Könyv: Szabó Tibor Benjámin – Máramarosi Lili (szerk.): Az Athenaeum nagy képes kalendáriuma a 2019-es évre
Kiadó: Athenaeum
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 212
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632938585
Megjelenés időpontja: 2018. november 30.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é