Ugrás a fő tartalomra

Oprah Winfrey: Amit biztosan tudok

 A könyvet már akkor kiszemeltem magamnak, amikor még csak könyvtárközivel volt nálunk elérhető. És mivel akkor nem volt idő arra, hogy a kölcsönzési időbe még én is elolvassam, hát feledésbe merült. De aztán megvette a könyvtár idén, és nézegettem-nézegettem, aztán rászántam magam arra, hogy előjegyezzem, mert éppen úgy éreztem, hogy nekem ez kell.
 Az olvasó aki visszahozta (éppen nálam), kifejtette, hogy ő nagyon ritkán vesz meg könyveket, és hogy erre a könyvre alig egy napja volt, mert amikor hosszabbított volna dobta vissza a rendszer, hogy előjegyzett és nem tudja, de így is ledarálta. És éppen azon gondolkodik, hogy meg kellene vennie, mert annyira kellemes kisugárzása van a könyvnek, és hogy újra és újra felcsapná valahol, és az olyan léleksimogató érzés lenne.
 Nos nekem több sem kellett, ha már előjegyeztem ki is kölcsönöztem, és nem halogattam. Ilyen ajánlás után amúgy sem szabad halogatni könyveket.
 Tartom, hogy nagyon jókor érkezett hozzám, mert nagyon befogadó voltam a mondanivalójára. Kellemes kis szösszenetek vannak benne az élet több területéről. Ami szép lassan körbejárja a fontosabb témákat, életet, életfelfogást, hálát, elkötelezettséget, hálát, tiszteletet és mindenféle remek dolgot.
 Mindegyik fejezetben úgy 10-15 írás van (tippelek, már nincs nálam a könyv), éppen elég, hogy körbejárja amit az írónő közölni akart. Mivel ezek régebbi írásai, így csapongás is van néha az időben. De nem éreztem zavarónak cseppet sem. Olyan volt, mintha leültem volna pár percre vele szemben, és elbeszélgettünk volna az adott témáról, hozott volna egy-egy élettörténetet a saját életéből, hogy milyen nehézségek és milyen csodák voltak amik a mába vezették. Roppant kellemes személyiségnek ismertem így meg. Őszinte leszek, a neve nekem annyiban mond bármit is, hogy már hallottam, és annyit tudtam, hogy valami amerikai tévés nő, de ennyi. Egyetlen egy részt sem láttam a showból amit vezetett, sem annak témájáról nem tudtam. Most majd feltehetően kicsit jobban belevetem magam, mert borzalmasan szimpatikus!
 Az egyes írások átlagosan fél oldaltól három oldalig terjednek, függően, hogy mennyit akart beszélni arról a dologról. Nem egyhuzamban olvastam, bár feltehetően úgy is simán ment volna, és nem lett volna rossz. De mindig  egy-egy nagyobb résznyit olvastam egy nap, így beosztva és széttagolva a témákat magamban. Azt hiszem így volt a legjobb!

Belbecs: 5/5
Jókor jött, és jó volt. Amúgy ő volt rövid időn belül a harmadik aki Eckhart Tolle: Új Föld című könyvét emlegeti, úgyhogy azt hiszem kénytelen leszek abba is belevetni magam, mert ha már háromszor olvasom, hogy ez mekkora hatással volt az adott íróra... akkor lehet érdemes.


Külcsín: 5/5
Nekem tetszik ez a minimál borító. Semmi csicsa, olyan kis aranyossá teszi, ahogy belül a kis minták is kellemes összhatást biztosítottak. Jó volt kézbe venni :)


Fülszöveg:
A ​filmkritikus Gene Siskel megkérdezte Oprah Winfrey-t: „Mi az, amit biztosan tud?"
Ez a kérdés arra késztette Oprah-t, hogy számot vessen életével, és az O, The Oprah Magazine-ban elindította „Amit biztosan tudok" című rovatát. Az elkövetkező tizennégy évben hónapról hónapra megjelentetett egy-egy írást a fenti címen. Ezekben az években vonult vissza, és hagyott fel a The Oprah Winfrey Show-val (ami a maga nemében a legnagyobbra tartott műsor a televíziózás történetében). Ekkor alapította meg saját televíziós hálózatát, lett Amerika egyetlen fekete milliárdosa, kapott tiszteletbeli doktori fokozatot a Harvardon és Elnöki Szabadság Érdemrendet. Jöttek-mentek életében a barátok és kollégák, ekkor vesztett el házi kedvenceket és nevelt helyettük újabbakat, és ekkor ünnepelte meg ötvenedik, majd hatvanadik születésnapját. Mind ez idő alatt végig lelkesítő, bölcs tanácsokkal szolgált az élet dolgairól ebben a rovatban. E bölcsességeket és gyöngyszemeket átdolgozott formában, egy kötetben először veheti kézbe az olvasó. Az Amit biztosan tudok egy gyönyörű könyv, tele szívet tápláló felismerésekkel. A témakörökbe foglalt esszék – öröm, rugalmasság, kapcsolatok, hála, lehetőség, áhítat, tiszta fejjel, hatalom – ritka bepillantást nyújtanak a világ egyik legkülönösebb asszonyának világába. Őszinte, megrendítő, lelkesítő, felemelő, erőt sugárzó szavaiban az a fajta bölcsesség és igazság csillan meg, amire olyannyira szomjazik minden olvasó. A szerzőről Médiabefolyását felhasználva Oprah páratlan kapcsolatot alakított ki a legkülönbözőbb emberekkel szerte a világon. A felsőfokban emlegetett, díjnyertes The Oprah Winfrey Show háziasszonyaként és producereként huszonöt éven keresztül szórakoztatta és gondolkoztatta el nézők millióit. Világhírű médiajelenség és filantróp, napjaink egyik legnagyobb tiszteletben tartott és legkörülrajongottabb közéleti személyisége.

Eredeti mű: Oprah Winfrey: What I Know for Sure

Eredeti megjelenés éve: 2014

Könyv: Oprah Winfrey: Amit biztosan tudok
Kiadó: Édesvíz
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 212
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635293612
Fordította: Béresi Csilla

Ebook:
Könyv: Oprah Winfrey: Amit biztosan tudok
Kiadó: Édesvíz
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
ISBN: 9789635293704
ISBN: 9789635293698
Fordította: Béresi Csilla


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é