A könyv belső borítóján az áll, hogy 9+, én ezt annyiban változtatnám meg, hogy úgy... 12+. A 9 éveseket én még nem tartom erre elég érettnek. Nem a történet miatt, mert az jó kis fantasy, vagy mi a szösz. Csakhogy túl sokan, túl jól leírva halnak meg benne, és nem éppen öregségükben. Tehát én ezt, kicsit agresszívnak tartom, egy 9 éveshez. Bár aztán lehet, hogy a mai 9 éveseknek ez már nem annyira megterhelő lelkileg, mint a régieknek. Változnak az idők.
Összességében, félő, hogy a történet egésze akkor fog összeállni, ha az ember már a harmadik kötetet is elolvassa. Ez jelenleg nem elérhető magyarul. (A kiadó, a közeljövőben nem is tervezi a harmadik kötet kiadását). Úgy érzem, hogy az első kötet csak amolyan bevezetés volt, hogy megértsük, kik a vadak, mire képesek. Mi történt 8 évvel azelőtt, hogy a történet ténylegesen elkezdődik. Amikor a főhősünket (Kra, vagy hívjuk Jack-nek), a szülei nem túl kedvesen kihajítják az ablakon. Az akkor 5 éves kisfiú erre nem emlékszik igazán, bár minden éjjel megálmodja, hogy kidobják, zuhan és elkapják a varjak és elrepülnek vele. Kra története az, amit jobban megismerünk az első kötetben, az ő képességeit látjuk fejlődni, és érte szurkolunk. De mellette ott van Lydia, aki nem tud a vadakról, csak kedveli Kra-t, és segít neki mindenben. A segítség néha nagyobb károkat okoz, mintha nem tenne semmit, ennek ellenére Kra meglehetősen kedveli... szereti a lányt. Nem mondanám romantikus szálnak, bár van egy olyan érzésem, hogy össze fognak jönni, de ez csak spekulálás.
A történet folyamán Kra-n kívül megismerjük a rossz fiúkat is. Mosolygóst, Spurit és Mambát, és persze megkerül a főgonosz is, a Szövőember személyesen. Leszögezném itt, hogy ha valaki FÉL a pókoktól, akkor ne olvassa el ezt a könyvet. Mert sok van benne, és emberek szájába másznak, meg minden ilyesmi, tehát, ha valaki nincs oda a pókhalálért...vagy ha csótányok zabálnak fel, akkor ez nem neki való. (tehát ezért nem tartom 9 éveseknek ajánlhatónak a könyvet). Az első kötet egy látszólagos győzelemmel ér véget, mindenki boldog, csak néhány pók mászik erre-arra, jelezve az olvasónak, hogy itt ennek nincs még vége. Függő vég, és félek, hogy a második kötetnek is így lesz vége...
A civilek: Nincs túl sok benne, és nem is túl sokat szerepelnek. Az egyetlen teljesen civil, akit imádtam, az a könyvtárigazgatónő volt, de sajnos ő nem egy túl szerencsés alkat volt. Viszont meglehetősen kedves és segítőkész fajta.
Vadak: Olyan emberek, akik adott állatokkal képesek beszélni, azokat irányítani, és ha elég kitartóak, akkor akár át is alakulni azzá, aminek parancsolnak. Mindenkinek csak egyetlen egy faja van. Tehát van aki galambokkal beszél, van aki egerekkel, van aki rókákkal, százlábúakkal, pókokkal, csótányokkal, kígyókkal, farkasokkal, méhekkel stb.. És persze Kra a varjakkal.
Ismerjük be, hogy menő képesség, hogy tudsz beszélni az állatokkal, irányítani őket, elérni, hogy azt tegyék amit akarsz. Jó esetbe, ebbe beletanulsz, míg felnősz, bár csak akkor vagy képes őket irányítani, ha az, aki ezzel a képességgel rendelkezett (apa, vagy anya), meghal. De az alapokat addig is el lehet rendesen sajátítani. Kra szerencsétlenségére, nem tudott erről semmit sem, így gyorstalpalón tanulta meg, már kissé túlkorosan a dolgot. Neki újdonság volt az, hogy a varjak szót fogadnak neki, leszámítva azt a hármat, akik mindig vele voltak, ők ugyanis eddig is csinálták amit mondott nekik. Viszont kényszerből tanulni, fájdalmas dolog, ezt Kra is megtanulta. Betippelem, hogy a történet... körülbelül egy hét alatt játszódik. Ez alatt megtudja, hogy vad, hogy vannak vadak, hogy azok mire képesek, majd ellopják az egyetlen embert akit bírt, meg a kardot, ami az öröksége, de nem is tudja mi az. Tehát gyorsan tanulnia kell, és harcolnia. Kra meglehetősen önfejű (akárcsak Lydia), ebből adódóan úgyis mindig azt csinálja, amit nem kéne. Viszont meglehetősen bátor dolgokat is véghezvisz, amit a többiek nem vállalnának be, és nem is képesek rá. Amúgy őt meglehetősen kedveltem, mert szeretni való, csak önfejű...nagyon önfejű. Viszont a három varjú barátját bírtam, jó a szövegük és Tejes meg okos, nagyon okos.
A galambokkal beszélő és az egerekkel társalgó: Ők amolyan barátok, akik a kezdetektől jelen vannak, bár az elején még nem tudjuk, hogy miért. Meglehetősen szeretni való az egeres srác,... hát a galambos fickót nem tudtam megszeretni. Ő ott volt akkor, amikor legyőzték a Szövőembert 8 éve, és hát szegénynek elég élénk emlékei vannak erről, innentől kissé behatárolt volt, és próbálta megvédeni Mindentől Kra-t, annak ellenére, hogy erről Kra-nak más véleménye volt.
A macskás kvéker: Őt, sem tudtam szeretni, tekintve, hogy ott a tudás az ő birtokában. Mindenről tud, mindenre emlékszik, ki tudja hányadék életét éli (9 élete van a macskáknak, állításuk szerint :D), és elbujdokol, nem segít, míg nem akarják megenni. Őrizget olyan leleteket, amik tök veszélyesek. Én eleve nem értettem. Ha van egy kard, ami át tudja vágni az élők és holtak közti fátylat, feltámaszthatsz bárkit (csak a varjú), akkor mi a fenéért nem semmisítette ezt a kardot meg senki sem? Aztán rinyálnak, hogy ellopták...
A rókákkal suttogó: Nekem gyanús volt, hogy ő vad. Túl átlátszóan tünedezett el az elején, és ebből adódóan lehetett tudni, hogy ő is valami különleges képességgel bír. Annak ellenére, hogy a könyv feléig nem fedi fel magát. Amúgy őt bírtam, olyan gyilkos típus, viszont a jó oldalon.
A jó oldal többi vadja (százlábúak, mókusok, farkasok, méhek): Nekem ők nem voltak túlzottan szimpatikusak, mert bár harcoltak annak idején, mint a galambos srác, de bennük már a jelen harc ötlete is ellenérzéseket ébreszt. Egyszerűen képtelenek összefogni, holott tudják pontosan, hogy ha többen vannak, akkor sokkal egyszerűbb győzni... nem szerettem őket. Pedig mókusoknak parancsolni tök menő lehet.
A gonosz oldal: Pókok, csótányok, kígyók és kutyák: nem tudom, a kutyák szegények hogy kerültek oda. A felsorolás amúgy tök jó lenne, mert a pók, csótány, kígyó mind olyan gonosz teremtmény, úgyhogy a kutyusokat nem értettem, de hát mindenki kerülhet rossz társaságban. A csatlósok, amúgy meglehetősen balfékek, az egyetlen erős vad ebből a csapatból a halott Szövőember. Hát... azt a harcolós részt nem szerettem, túl sok pók van ott, fúj..... Na tehát, közülük senkit sem sikerült megkedvelnem, mert nem is nagyon voltak jelen, csak néha megjelentek, mint egy-egy pók a semmiből.
Belbecs: 5/5
Igazándiból a sztori jó, nem mondom, hogy tuti, hogy eredeti, és sehol máshol nincs ilyen képesség(csak mert tök ismerős volt), de ez nem rontott a dolgon. A szereplők nagy részét lehetett kedvelni vagy gyűlölni. Volt kinek drukkolni és volt kit a halálba kívánni. Tartom, hogy a kor behatárolás nem jó. Ez idősebbeknek jó, de semmi esetre sem azoknak akik nem bírják a pókokat... az sok van benne.
Külcsín: 5/5
Szerettem a borítót, bár a nem tudom milyen nyelvű borító sokkal jobban tetszik, de ezzel sem volt gond. Viccesnek találtam, hogy a könyvben néha pókok, néha varjak másznak-repülnek a lapszéleken. Kellemesen feldobja a könyvet.
Fülszöveg:
Jacob Grey rejtélyes figura. Kevesen ismerik őt személyesen. Azt beszélik, az Egyesült Államok egyik nagyvárosában él, éjjelente pedig az utcákat rója, így találja ki sötét hangulatú, izgalmas történeteit.
„Az idegen kopogtat, majd elfordítja a fejét. Egyenesen Krára néz. Most a varjak is elmentek, és a világon senki nincs itt, csak Kra és az idegen.
A fiú egy aranygyűrűt pillant meg a férfi mutatóujján. Az ékszer ovális felületére valamilyen képet véstek. Egy pók potrohának és nyolc lábának éles vonalait.
A férfi alig mozgó ajkakkal suttogja:
– Érted jöttem!"
Eredeti megjelenés éve: 2015
- Könyv: Jacob Grey: Vadak
- Kiadó: Kolibri
- Kiadás helye: Budapest
- Kiadás éve: 2015
- Oldalszám: 300
- Kötés: Keménytáblás
- ISBN: 9786155541803
- Fordította: Magyari Andrea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése