Ugrás a fő tartalomra

Csak röviden - nyári olvasmányok 1.

Nyáron nehezen hozok össze egy-egy hosszabb blogbejegyzést (az egy oldal nálam általában a minimum, amit szeretek megtölteni, ennyi mondanivalóm körülbelül minden könyvről szokott lenni), de a meleg miatt az agyam lassabban forog, és a türelmem is végesebb, így rövidebbre fogom a bejegyzéseket. És mivel, engem személy szerint zavarna egy-egy nagyon rövid poszt, így egybe írom (másolom ki Molyról) pár értékelést, amiket mostanában olvastam :)


Egy tizenhat nyelvű tolmács feljegyzései
Kicsit retro!
Voltak benne hasznos és érdekes dolgok, de valahogy kicsit többet vártam tőle. Ennek ellenére nem bánom, hogy elolvastam. Jó volt olvasni, hogy igazándiból két dolog kell egy Átlagos Nyelvtanulónak ahhoz, hogy megtanuljon egy nyelven, relatíve bármely nyelven. Ez a két dolog az idő (hogy minden nap képes legyen arra, hogy foglalkozzon vele) és a motiváció (cél, amiért meg akar tanulni adott nyelven), ha ez a két dolog adott, akkor nincs probléma, mert képes lesz elsajátítani. Persze tanárral néha könnyebb, már csak azért is, hogy valaki ellenőrizze, hogy jó-e amit írunk, tanulunk, nehogy rossz dolgok rögzüljenek.
Tartom, hogyha nem fúrták volna meg, középiskolába érkezvén az angol tanulásomat, akkor ma már stabil angol nyelvtudásom lenne. Én ugyanis azt akartam tanulni, az általános iskolai német helyett, amit sosem tudtam megszeretni. (szerintem a német egy ronda nyelv, egyszerűen semmi vonzót nem találtam abba, hogy megtanuljam), de a középiskola kezdetén, miután bejelöltük mit szeretnénk tanulni, volt szintfelmérő. Mondtam, hogy nem tudok angolul, így angol kezdőre szeretnék menni… átküldtek a német szintfelmérőre, mondjuk úgy, németül bár tanultam négy évet már előtte a tudásszintem abban sem nagyobb… de ez nem érdekelt ott senkit. Úgyhogy tessék, ha németet tanultál eddig, akkor újabb négy évig tanuld azt, hiába akarsz mást… így tanultam még négy évig németet. Ma kb. egy szinten van a két nyelvismeretem, az angolt hallom és mondjuk úgy „nem veszek el”, a német biztos előjönne, ha eltévednék egy németajkú közösségbe, de gyanús, hogy angolul próbálnám megértetni magam…
Úgyhogy időm volt, motivációm nem. Most akkor talán meglesz mind a kettő idő is motiváció is…


Jó volt olvasni a meditációról. Még mindig elég misztikusnak és elég bonyolultnak találom, ennek ellenére eltökéltem, hogy más nem, legalább megpróbálok meditálni. Remélhetőleg menni fog!
A könyvvel kapcsolatban. Meglehetősen jó összefoglalónak találom, elég tág körben érinti a meditációt, és roppant mód ügyel arra, hogy bármely vallást is képviseli az olvasó, találjon magának megfelelő dolgot. Kitér a nagyobb vallásokra, és kitér arra is, mire fókuszálj és/vagy mit mondj akkor, ha éppenséggel nem hiszel semmiben, vagy legalábbis a vallások egyike sem az, amit te követni szeretnél. Fotókkal és ábrákkal, bemutat minden pózt, igazándiból tényleg minden kezdő lökést megad ahhoz, hogy az ember azt mondhassa magában, hogy „ez nekem is menni fog”.
Ami viszont szörnyű: elgépelések. Sok. Nagyon sok. Olyan részeknél is, ahol nagyon-nagyon gáz, mert azt kell ismételgetned. És igen, a logikus gondolkodással ki lehet egyszerűen találni, hogy mi lenne ott, de ez akkor is gáz. Nem hiszem el, hogy nem futotta, már 2007-ben sem, egy szerkesztőre, vagy korrektorra vagy bárkire aki átolvassa ;(


Egy 17. századi japán költő verses útinaplója
Macuo Basó nekem, amolyan haiku nagymester szinten van. Ő volt az, aki megszeretette velem a haikukat, a költészet körülbelül egyetlen olyan ágát, amit ténylegesen szeretek olvasni. Ő tudott valamit, amit azóta kevés haiku költőben találok meg. Ha meg is találom, feltehetően ők szintén már régiek, és japánok. (De aki tud ajánlani nyugati, szerinte jó haiku-kat, az kiáltson, az eddigi próbálkozásaim borzalmasak voltak.)
Tavaly, születésnapomra megkaptam Basó útinaplóit, és bebarangolhattam vele Japánt. Az Észak ösvényei, hasonló, de mégis más, mint az előző kötet. Valahogy teljesen más a hangulat, pedig sejtésem szerint rengeteg átfedés van a két kötet között. Ami mégis más, hogy ez a kiadás, méretben sokkal kisebb, de vastagabb. És, hogy fotókkal illusztrált. A legtöbb fotó ott készült, ahol annak idején Basó is járt, így valahogy kicsit közelebbinek éreztem a dolgot. Adott egy kis extrát az, hogy láthatom, a fotós szemével, azokat a tájakat. Amik persze mára már szintén másmilyenek, és persze, feltehetően Basó sem pont így látta azokat.
De jó volt egy kicsit visszatérni Japánba, ilyenformán. Most már csak, egyetlen magyarul megjelent könyvét nem olvastam csak, Basó-nak… hmmm… na talán jövőre azt is sikerül levadászni….

A BBC Reith-előadásai

Hasznos, érthető és jó!
Teljesen korrektül van elmagyarázva mindenféle hasznos tudnivaló, a fekete lyukakról. Néhol még, mondhatni viccesen is. A rajzok aranyosak és nekem kifejezetten tetszettek. Nem vártam tőle sokkal többet, tekintve, hogy két előadás kivonata. Nekem maximálisan nyújtotta azt, amit elvártam tőle. Hogy kicsit közelebb hozza a témát hozzám, aki nem jártas az egészben, és ezt maximálisan megtette!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é