2024. július 31., szerda

A nyár, meg azok a bizonyos tervek

 

Mindig tervezek nyárra nagy olvasásokat, és sosem tanulok az eddigi tapasztalatokból.

Minthogy, a tervek 2-3 dolgon bukhatnak meg:

 1. Az életen, nem úgy alakul, kedv nincs, és amúgy is.

 2. A melegen. Bár légkondicionált helyen lakom, ennek ellenére a kimegyek dolgozni, ott meleg van, hazajövök a dög melegbe, pont elég ahhoz, hogy nullázza az energiakészletemet, a koncentrációs képességeimet, és hogy a napi dolgokon kívül máshoz erőm ne legyen.

 3. Olvasási válság: Na jó idén ezen nem bukott a dolog. És még nem temetem a nyarat, hiszen jövőhéten már szabin leszek egy hétig, aztán egyet dolgozok, és utána egészen szeptember 7-ig teljesen szabad vagyok.

 Csakhogy a terveim szerint a nyár első két hónapjába nagyjából 4 könyvet KELLETT volna elolvasnom, amiből 1 darabot elolvastam, de nem írtam belőle, mert melegbe olvasva nem fogott az agyam, tehát fogalmazni SE tudok. Remélem, hogy szeptemberig a recenzióimat legalább eltudom olvasni, és tudok is írni belőlük, mert komolyan, nem véletlen kértem őket. EL AKAROM ŐKET OLVASNI, csak kis hűst kérek, hogy gondolkodni is képes legyek, meg fogalmazni. Naaa Augusztus legyél kegyes hozzám!

 Amúgy tartom, hogy jövő péntek délután után már több időt szentelhetek az olvasásnak, mert akkor lesz a KRESZ vizsgám, és feltételezem, hogyha azon túl vagyok, akkor az agyam végre mást is képes lesz befogadni a vezetős adatokon kívül. Biztos ami tuti, minden nap kitöltöm a vizsgafelkészítőt, az elmúlt másfél hétben, mindig átmentem :D Remélem élőben is. Drukkoljatok majd 9-én ;) 

Nincsenek megjegyzések:

Magamról

Saját fotó
Munkámat tekintve könyvtári adminisztrátor vagyok. 2006.12.01-e óta, a József Attila könyvtárban (Dunaújvárosban). Kölcsönzés a fő munkaterületem, de emellett, foglalkozom a beérkezett ajándékkönyvekkel, javítom a katalógus hibáit, és a könyvtár Molyos profilját is én használom, tehát én töltöm fel az új könyveinket, és rakom fel oda a híreket. Emellett még ezer más dolgot csinálok, amit általában az éves beszámolóba is elfelejtek beírni, mert már annyira alap :D Nagyvenyimen élek édesanyámmal, egy kertes házban, Bogi kutyánkkal, aki mindenkit szeret, főleg ha kap simogatást és ennivalót :) Érdeklődési körömet elég könnyű lekövetni a blogon, igen a legaktívabb a könyvek szeretete, utána jön az írás. Témakörben a Kelet, a spiritualitás, a buddhizmus, az önsegítő irodalom. Ha szépirodalomra vetemedek, akkor inkább fantasy, minimális romantika, de amúgy bármit szívesen kipróbálok (maximum az első 50 oldal után abbahagyom). Koromból adódóan már megtanultam, hogy nem MUSZÁJ elolvasni egy könyvet, ha nem vonz be, akkor el kell engedni, akkor nem nekem íródott.