De idén végre úgy döntöttem, hogy elkezdem olvasni a saját könyveimet is, és a moly egyik funkciója az arcomba tolta, hogy ez a könyvem várja legrégebb óta, hogy olvassam, úgyhogy uccu neki, bele is vágtam.
Szeretem a japán neveket, de ha az utolsó 10 emberen akik maradtak, megkérdeznék, hogy ki volt a másik 32 akkor talán még 1-2 karakteresebb karakternek megtudnám mondani az egyik nevét, de a teljes nevét biztos nem...azt mondjuk az utolsó 10-nek sem, csak úgy nagyjából tudom a neveket. Túl sokan voltak, túl hasonló hangzással, hogy szegények megjegyezhetőek legyenek.
A film miatt, a nagy meglepetés a végén nem volt meglepetés, de teljesen máshogy emlékszem, hogy vége lett a filmnek. Tervezem újra nézni, még úgy is, hogy amúgy borzalmasan béna megfilmesítést kapott, legalábbis úgy érzem, könyv után még rosszabb lesz az egész :P
A történet maga elég durva, és fogalmam sincs, hogy én mit tennék akkor ha iskolás lennék, és egy szigeten ki kéne nyírnom az osztálytársaimat. Bár tekintve, hogy kb. egy osztálytársamat sem szerettem kimondottan :D feltehetően én elbújtam volna valami jó helyre és bíztam volna abba, hogy megölik egymást a többiek és az utolsó elesik egy kőbe és beveri halálosan a fejét és akkor én nyertem.
De roppant frusztráló lehet, 15 (azt hiszem ilyen korúak) szembesülni a ténnyel, hogy ez egy élet-halál játék, és csak egy maradhat, vagy megölöd őket, vagy ők ölnek meg téged. Súja azért sokáig bízott abban, hogy össze tud állni az osztály és együtt legyőzhetik a Rendszert, de újra és újra az arcába tolta az élet, hogy bár ezen gondolatával nincs egyedül, de a többség nem bízik egymásban és ebből adódóan nem lehet egységet alkotni sok-sok emberrel már mert mindenki a másikat figyeli, hogy na az majd mikor fogja őt hátba támadni.
Voltak vérbeli játékosok, akik feltehetően akkor is gyilkoltak volna, ha nem lett volna muszáj, kis szociopaták akiknek tök mindegy volt minden, elkönyvelték, hogy akkor nyernek ha a többiek meghalnak így szépen vagy csellel vagy automata gépfegyverrel megöltek mindenkit aki az útjukba állt. Kettő ilyen személy volt, egy lány és egy fiú, és biz isten, én drukkoltam, hogy minél hamarabb meghaljanak, de némelyik olyan volt, mint valami halhatatlan :D
De azért némi kellemes csalódás volt, hogy azért alakultak ki "csoportok", néha nagyobb csoport is, és hogy azért a diákok egy nagy hányada, nem akart játszani. Voltak csoportok, akiket megsirattam, mert tényleg zseniálisak voltak, esélyük is volt és tényleg mindent megtettek annak érdekébe, hogy kiszálljanak a játékból, de úgy, hogy a rendszer megbukik, mégis elvéreztek :( És hát volt csoport akik a bizalom hiánya miatt egy kicsin elcsúszva buktak el, de őket annyira nem tudtam sajnálni. Megértettem őket, és valahol logikus is a bizalmatlanság, de ...
És hát ott vannak a főszereplők, akikért szurkolunk, akik amúgy próbálnak az egészből kimaradni, és csak annyi embert ölnek meg amennyit muszáj, megjegyezném, hogy óriási előny, ha veled van egy olyan ember, aki már megnyerte az előző játékot és úgy mozog ebben az egészben, mintha bele született volna.
És persze ott volt az a páros akik egyszerűen a legelején döntöttek. Nem ölnek meg senkit sem, nem játszanak, kiszállnak már a leges legelején. És őket nagyon megértettem. Nem akartak ártani az osztálytársaiknak, és nem akarták elveszíteni egymást sem, hát együtt léptek. Szomorú volt, de teljesen érthető is.
De amúgy az egész alapötlet roppant beteg, de zseniálisan van megírva. Félek, hogy a filmeket újranézve még sz*rabbnak fogom érezni a filmet a könyvhöz képest. De ennek ellenére újra akarom nézni, hogy tudjam, hogy nagyjából úgy haltak-e meg, mint a könyvben. Nem mintha túl kedves halála volna azoknak a szegény gyerekeknek -.-"
Megjegyzések