Héctor García – Francesc Miralles: Icsigo-icsie

 

 A szerzőpáros, eddig magyarul megjelent könyveit mindet sikerült már olvasnom. És azt kell mondanom, hogy ez volt az eddigi leggyengébb könyvük. Persze lehetséges, hogy azért, mert erről a témáról roppant nehéz sokat írni. De lehet azért is, mert a pillanat megélését, a tudatos jelenlétet igazándiból már tényleg rogyásig hirdeti minden önsegítő és egészséges életmód könyv. Az, hogy ennek az egésznek, fogod a japán kifejezését...nem lesz menőbb. Nem olyan mint az ikigai, amivel tényleg rengetegen tudtak azonosulni, és rengetegen nekiálltak, hogy megkeressék az életcéljukat. Mert, valami meglepő és új dolog volt. 

Az Icsigo-icsie, a vissza nem térő pillanat, a jelen teljes színtű átélése - tudatos jelenlét, mindfullness. Ennyi és nem több. Nem egy új életszemlélet amit nem ismernek az emberek és furán és idegen hangzik. Igen, valóban, ha mindig icsigo-icsie-re hivatkozol, roppant fura leszel.

 Nagyon jó, hogy tudok most már a tudatos jelenlét és a pillanat visszahozhatatlanságának japán szóösszetételéről, de maga a könyv nem adott túl sokat hozzá az amúgy is meglévő ismereteimhez. 

Lehet, hogy sokkal nagyobbat ütött volna, ha nem vagyok éppen beteg, és mondjuk amikor az illatos részhez értem, éreztem volna illatokat...igen, menő lett volna, de jelenleg sem érzek minden illatot. Lehet, hogy sokkal jobban átjött volna a könyv, ha nem olvastam volna ennyi mindfullness könyvet az elmúlt fél évbe, és nem csalódtam volna amúgy mindegyikbe. Ebbe is csalódtam, úgyhogy egyszer, csak lesz egy olyan könyv ami a témában nekem íródott. Vagy szimplán el kéne engednem a témát, mert nem köt annyira le.

 Próbálom az életemet megszervezni, próbálom a jelenben élni. Próbálok úgy viszonyulni, minden egyes naphoz, hogy azt mondhassam, hogy éltem. Még ha jelenleg az életem nem is túl izgalmas és nem is túl változatos. Szeretem, ha nyugodt az életem, szeretem, ha a munkám is nyugodt. Szeretem megélni a napjaimat, és elfogadni a jelent. De igen, sokszor fordul elő, hogy nem csak a jelent nézem. Nézem a múltat és rosszul érzem magam. Olyan dolgok miatt, amiken már nem lehet változtatni. És igen, aggódom a jövő miatt, ami meg még itt sincs. Úgy hiszem, hogy évek alatt azért ezt az aggódást sikerült visszaszorítanom. Sokkal több a Jelen az életemben mint a Múlt vagy a jövő, bár tartom, elkélne egy kicsit több jövő  tervezés az életemben.

 Nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, mert érdekes volt, csak éppen kevés. Az Ikiai - A boldogság japán titka viszont a szerzőpáros legjobb könyve. Ha valaki, még nem olvasott tőlük, csak az Icsigo-icsie jött szembe vele, akkor ezt ajánlom. A másik Ikigais könyvük is jó, viszont az ami tényleg sokat adott az életemhez és azt hiszem, hogy jövőre újra is fogom olvasni. Ha tetszett az Icsigo-icsie azért olvass az ikigia-ról, ha nem tetszett annyira, akkor is olvasd el az ikigait mert az mélyebb, jobb és az, hogy az egyik nem tetszett, még nem jelenti azt, hogy egyik sem tetszene. Lehet te is az ikigai-ban találod meg az életcélkeresési stratégiádat.

Belbecs: 3/5

Biztosan jó, valakinek. Nekem ez a "húzzunk le még egy bőrt a japán kultúrkörről" könyvnek tűnik. Imádom a japánokat, imádom ezt a szerzőpárost, de ezt a könyvet, egy tökéletesen felesleges könyvnek érzem. Sajnálom!

Külcsín: 5/5

Viszont be kell ismernem, hogy maga a kivitelezés még mindig nagyon tetszik. Szeretem, hogy a szerzők összes könyvének kb. ugyanaz a dizájnja, csak más színekkel. Hangulatos és nagyon jól tud kinézni. Ha gyűjteném a könyveket, akkor tök jól mutatna a polcomon.

Fülszöveg:

Életünknek minden pillanata egyszeri és megismételhetetlen.

A japán icsigo-icsie annak művészete, hogyan hozhatjuk ki minden pillanatból a legtöbbet.

A japán teaszertartáshoz kapcsolódó icsige-icsie a jelen pillanat teljes átélését szolgálja. Segít értékelni a mulandó szépséget; megtanít, hogy mind az öt érzékszervünk segítségével miként horgonyozhatunk le a jelenben, s miként zárhatjuk ki a félelmet, a bánatot, a haragot és más negatív érzelmeket, amelyeket a múltra vagy a jövőre figyelés táplál. Az icsigo-icsiét gyakorolva észrevehetjük a véletlenek varázsát, s ezáltal értelmet adhatunk életünk egymástól független eseményeinek.

Mindenkinek a kezében ott lehet a kulcs, amely kinyithatja a kaput a mások iránti figyelem, a harmónia és az élet szeretete előtt. Ez a kulcs az icsigo-icsie.

 Bookline Könyvek, 2020 

152 oldal · ISBN: 9789634338215 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

 Bookline Könyvek, 2020

152 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634330257 · Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

Várólista csökkentés 2021

 

Az optimista énem minden évbe benevez Lobo Várólista csökkentős kihívására. Ugyan még sosem teljesítettem, de mindig elhatározom, hogy na akkor a következő biztosan sikerülni fog. Biztosan, hisz annyiszor nem sikerült, hogy most már végre az jön, hogy sikerül. Úgyhogy jövőre is belevágok. Ismételten egy listával, meg egy alternatívval. Őszintén, nem merem Gaura Ágnes: Átkozott balszerencséjét a rendes listára rakni, mert olyan rossz ómen :D

Tehát akkor a listáim, már nem változtatok rajta, úgyhogy ezekkel nézek 2021 elé. Remélhetőleg jobb évünk lesz.

Alap lista:

Gaura Ágnes: Túlontúl

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.

Jim Butcher: Átokvihar

Neil Gaiman - Terry Pratchett: Elveszett próféciák

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

Őszentsége a XIV. Dalai Láma - Desmond Tutu: Az öröm könyve

Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Sunrjú Szuzuki: Tisztán ragyogó forrás

Taisen Deshimaru: Igazi zen

Szigeti Kovács Viktor: Először volt az erdő

Ilona Andrews: Magic Bites - Pusztító mágia

Gaura Ágnes: Embertelen jó

Alternatív lista:

Gary John Bishop: Ne sz*rakodj, élj!

Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz!

Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse

Gaura Ágnes: Attila koporsója

Gaura Ágnes: Lángmarta örökség

Gaura Ágnes: Lidércnyomás

Jim Butcher: Teliholdkór

Jim Butcher: Kísértő vész

Jim Butcher: Nyárlovag

Jim Butcher: Halotti lepel

Kleinheincz Csilla: Üveghegy

Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz

Rupi Kaur: Tej ​és méz / a ​nap és az ő virágai

A blogon kevés verses poszt születik, mert van egy enyhe "nem szeretem" státusza nálam a verseknek. Aminek feltehetően az lehet az oka, hogy a verselemzéseket mindig utáltam, sosem volt olyan irodalom tanárom, aki képes lett volna megszerettetni a költészetet velem. És a modern költészetet, meg nem tartom költészetnek, mert valahol elvesztek a rímek és ritmusok. Fura mi? A régi költészetet nem csípem, mert nem tetszik a sok belemagyarázás, de legalább rímel. A modern szókimondó általában, viszont hiányzik, minden belőle amit én versnek tanultam (rím, ritmus, szótagszám). Haikuk az egyetlen kivétel és a wakák, úgyhogy igazándiból a többit sosem szerettem.

Ennek ellenére kölcsönkértem AniTiger barátnémtól rupi kaur két verses kötetét is. Az elsőt azért, mert úgy gondoltam, hogy olvassunk egy kis haikumentes kortárs költészetet, és a molyok is szeretik ezt a kötetet és a címe is jó. A második kötetet azért, mert az első nagyon tetszett, mindazok ellenére, hogy a fele az én meglátásom szerint nem is vers.

A két olvasás közt nagyjából egy hónap telt el. Ez alatt olvastam minden mást, ami nem vers, és nem is hiányzott igazán a költészet. Megjegyezném, jelenleg sem hiányzik a költészet. Nem kedvelem jobban a kortárs költészetet mint eddig, csak nem zárkózom el tőle teljesen. Abban viszont biztos vagyok, ha fordított sorrendbe olvasom a két kötetet akkor lehet, a Tej és mézre sose került volna sor. "a nap és az ő virágai" is nehéz és mély témákat dolgozott fel, de valahogy sokkal távolabb áll tőlem, mint a Tej és méz. Nem fogott annyira meg, hogy új kötetre vágynék a szerzőtől, míg a Tej és méz azt váltotta ki belőlem, hogy igenis szeretnék tőle még olvasni.

Lehetséges persze, hogy időzítés kérdése az egész. Jókor talált meg az első kötet, de a második nem. Lehet, de úgy gondolom, hogy a második gyengébb, vagy témaválasztásban állunk sokkalta messzebb egymástól. Bár tény, jóval személyesebb ez a kötet, mint a Tej és méz. (érzésem szerint)

 Ami tetszett mind a két kötetben az az volt, hogy szeret, akar, mer és tud is nehéz témákat felhozni. Az, hogy engem nem érint és nem hat rám az adott téma, még nem jelenti azt, hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy ha valakit ez jókor talál meg, roppant sokat tud neki segíteni abban, hogy felálljon, tovább lépjen és haladjon az útján. Fogalmam sincs mennyi embernek segítenek ezek a kötetek, de nem vitatom el, hogy szükség van rájuk. A Tej és méz nekem nagyon jókor jött. Nem tudnám már megmondani melyik része hatott rám, hogy miként hatott rám, de tudom, hogy amikor olvastam, és amikor letettem, megkönnyebbültem. Mint amikor elbeszélgetsz valakivel, elmondod minden bánatod és már attól jobb, hogy elmondhattad, akkor is ha senki nem lát el utána tanáccsal, vagy nem akar megmenteni. Akkor is könnyebb, mert meghallgattak. "a nap és az ő virágai" ezt nálam nem váltotta ki, de feltehetően másnak pont ennél a kötetnél lesz meg az, ami nekem az elsőnél. 

 Nem bántam meg, hogy elolvastam. Egyiket sem! Mind a kettőben voltak jó gondolatok, amiket meg lehet szívlelni, vagy csak el lehet rakni a tudatalattinkba, hogy egyszer majd elővegyük és könnyítsen az életünkön.

 Voltak olyan egy soros mondatrészek is, amik nagy hatással volt rám - de ezeket nem vagyok hajlandó versnek hívni - . Oh igen, szerintem egy rohadt rím sincs egyik kötetben sem, de úgy döntöttem, nem úgy olvasom, mintha vers lenne, és így kevésbé irritál a dolog. Irritál, de nem húz fel....annyira :)

 Úgyhogy olvassátok, mert megéri. Sok elgondolkodtatni valót ad, és sok választ a fel nem tett kérdésekre. 

A rajzok hol szépek, hol rondák, hol fogalmam sincs mit akarnak ábrázolni, de sokat mondanak. Igazándiból a képek nagy részének inkább hangulata van, mint értelme. Mármint számomra esztétikai értéke nincs, mert nem tartom szépnek az illusztrációkat, de a versekkel együtt (amiket nem tartok verseknek), egészen ütős kombinációt alkotnak :)