Ugrás a fő tartalomra

Olvassunk képregényeket, 2019-ben is!

Idén eddig durván 8 képregényt sikerült elolvasnom, egy hét leforgása alatt. A legtöbbet kölcsön kaptam, egyet viszont könyvtárból olvastam. Megerősített ez a 8 képregény abban, hogy még mindig szeretem a stílust, de még mindig borzalmasan képes vagyok leszólni egy képregényt a ronda rajzolása miatt. A ronda elég szubjektív dolog. Én mangákon kamaszodtam meg, borzalmasan sok pénzt költöttem mangákra, betudható a Japán imádatomnak, így van egy bizonyos rajzstílus amit kedvelek. Ennek ellenére amikor lehetőségem nyílott rá, hogy amerikai képregényeket olvassak akkor nem haboztam.
 Nem mondom, hogy mindegyik tetszett, mert nem. Azt sem mondom, hogy nem értem meg azokat akik rajonganak érte, mert nem igaz. Mindenkinek vannak stílusok amik bejönnek, és vannak amik nem, nem kell ítélkezni. Így ha egyik-másik képregénynél kiejtem a számon (leírom), hogy ronda, azt senki ne vegye sértésnek, akkor sem, ha az neki élete legszebb rajzolású kötete. Nem vagyunk egyformák (hála az égnek), így ez csak egy vélemény a millióból ;)
No de mit is olvastam:

John Arcudi – Richard Corben – Jay Stephens – Eduardo Russo: Aliens – Szemfényvesztés és kísértet

John Byrne – Chuck Dixon – David Lloyd – David Wenzel: Üvegfolyosó és egyéb történetek

Alienes képregényt! Ez állt a legtávolabb az érdeklődési körömtől! De, ha már kölcsönkaptam akkor úgy gondoltam illik elolvasni. Nos, az Alieneket még mindig nem kedvelem, sose fogok egy filmet sem megnézni a témában (egyet próbáltam, valami újabbat...hagyjuk, félős vagyok). De ezek amúgy tűrhetőek voltak. Amelyik történetnek ténylegesen volt története az tetszett, ez mondjuk nem sok volt a két kötetben. Tekintve nem volt elég hely, hogy terjedelmesen feltudjanak építeni egy-egy történetet rendesen. A szemfényvesztés első története volt a legjobban kedvemre (a pocsék képek ellenére is) és az Üvegfolyosóban volt azt hiszem, hogy lezuhant idegent mentettek emberek akinek az arcán volt a cucc már és lassan mindenhol tojások voltak... na az tetszett. De nem fogtak meg igazán, így olvasva-látva nem voltak annyira ijesztőek, mint a filmekben (részleteket láttam, és elég volt annyi is....)

Geoff Johns: Zöld Lámpás – A kezdet titka

Szuperhősös képregény! Ez kellett nekem! Amúgy remekül szórakoztam alatta, és még volt egy elég fura története is és mindemellett elég tűrhető volt a rajzolás is. A kollégámnak, akitől kölcsönkaptam, meg is jegyeztem, hogy tervezem a filmet, mondván tetszik a képregény. Hát...az arcáról ítélve nem fogok túl sokat várni attól a filmtől. A bemutatója alapján amúgy is gyanús, hogy a szereplőkön fogok röhögni. 

Robin Furth – Peter David: A Setét Torony – A hosszú hazaút

A Setét torony már jó ideje várólistán van nálam, de be kell vallanom, hogy ez a kötet kicsit eltántorított. Egyrészt, az Alien után ennek volt a legpocsékabb képi világa (számomra). Tisztában vagyok vele, hogy a második kötettel kezdtem, és így nem tudhatom, hogy az elsővel együtt lett-e volna értelme...de így önmagában egy se eleje se vége sztori ami amúgy a citrancs miatt még röhögéskeltő, miközben amúgy elpusztul minden és izgulnom kéne a főhősért...de nem tudok mert egy nagy hülye nevű dologba van zárva... hagyjuk kategória.

Mike Mignola: Hellboy 2. – Ördögöt a falra
Mike Mignola: Hellboy – A leláncolt koporsó és más mesék

Itt persze nem zavart, hogy 2. kötet. A rajzolás tűrhető volt, de azaz igazság itt nem zavart, hogy nem tetszik a képi világ, mert volt története. Izgalmas története, és faltam az oldalakat, annak ellenére, hogy nem emlékszem Hellboy-ra. Pedig tuti láttam a filmet, valamelyik filmet...újra kell nézni. Tehát a felsoroltak közül ez volt a legjobb eddig, aztán a 3. része szintén, sőt ha lehet olyat mondani, a harmadik jobban tetszett, mert több volt benne a mitológia, és rövid kis történetek voltak, és nem egy egész kötetet felölelő történet. Úgyhogy a Hellboy-ok vitték a prímet!

Alexander Freed: Az elveszett csillagok

Hát...ez egy 3. kötet! Érezhető ez a történeten, mert fogalmam sincs mi van előtte (tervezem majd pótolni valahogyan az első két kötet olvasását). A képek elmegy kategória, a Jedit nem bírtam a történetbe, de  a kém jófej. Igazándiból feltehetően a három kötet egyben nagyobbat szólna, mint így egymagában, de egynek elment.

Brian Michael Bendis: Újvilág: X-Men – Új mutánsok

1. Én szeretem az X-ment, komolyan
2. Ez egy pocsék történet volt
3. És szétesett két olvasás után az egész, úgyhogy morcos vagyok, azért nem kéne szétesnie lapjaira a második olvasásnál.

John Ney Rieber: Amerika Kapitány: Új irány

Ezt még nem fejeztem be, mert még van két oldal, és a munkahelyemen hagytam úgyhogy, majd holnap befejezem. Ez messze mindent leköröz, képileg, történetileg, és amúgy is Marvel. A Kapitányt amúgy közepesen ismerem, sajna nem láttam a filmeket amikben főleg csak ő van, ennek ellenére szimpatikus ember. És ebben a kötetben is szimpatikus volt, úgyhogy ez legalább egy jó zárás az idei első képregény maratonomnak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra

Joggal kérdezhető, hogy az ember 32 évesen, miért olvas olyan könyvet, ami arról szól, hogy miként takarítsd ki magad után, az életedet, hogy aztán a gyerekeidnek, unokáidnak, ne az maradjon meg belőled, hogy mennyi holmid volt, hanem az emlékek.  Hogy miért olvastam? Mert, miért ne? Ugyan nem tervezek meghalni, de ismerjük be, hogy a 21. században sem működik máshogy az élet, tehát hopp meghalhat az ember, akár minden előjel nélkül is. És be kell ismernem, ha valamikor bekövetkezik (mint tudjuk, a halál az egyetlen biztos pont az életünkben), akkor én sem szeretnék teher lenne. Sem a cuccaimmal, sem egyéb dolgaimmal. Plusz érdekelt, hogy erről miként gondolkozik Margareta. Cikket persze olvastam már vele, és az meglehetősen felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, de szerettem volna ezt könyv formában is, kicsit bővebben elolvasni.  Ami mindenképpen megfontolandó, a könyv olvasása után, hogy bevezessek én is egy dobozt, hogy "HALÁLOM UTÁN KIDOBANDÓ" felirattal. Olyan do

Lauren Blakely: Kőkemény

G ondoltam, hogy a wellness-re valami könnyed kis könyvet fogok magammal vinni. Ezt a könyvet, már tavaly is néztem, hogy annyira gáz a borító, a fülszöveg és a cím, hogy ezt olvasnom kell. Persze pénzt nem vagyok hajlandó érte adni, de hála az égnek a közelemben kölcsönkérhető volt. Itt is, köszi AniTiger! Kezdjük is a külcsínnel, ha már így azt emeltem ki. Külcsín: 2/5 És meg is mondom mi ez a pontozás. Az 5 nálam az lenne, ha egy ütős és kellemes, a könyvhöz illő borítót kap a könyv, ha van egy szerkesztő, egy akárki, aki átolvassa a könyvet és kijavítja az elütéseket, és a helyesírási hibát, ha egy könyvet jó kézbe venni. Tehát ez lenne az 5 pontos külcsín. Jelen esetben, a borító botrányos, a kiadói marketing botrányos volt, a fülszöveg szintén botrányos. És igen, azért a helyesírást át kellett volna valakinek nézni. 2 pont, mert sokkal több elütést vártam. De körülbelül ennyi a pozitív dolog a könyv kivitelezésében.

Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Hmm, jó is ez a könyv, meg nem is. Gyorsan végig lehet rajta futni, és vannak benne információk, de nekem, azaz érzésem támadt, hogy mond is valamit meg nem is. Anorexia és bulimia mondjuk jóval többet szerepelt benne, mint a túlsúly vagy túlevés például. És kétlem, hogy az emberek nagyobb százalékát sújtaná ez a két betegség, és nem a túlsúly, és túlevés…  Minden esetre érdekes könyv. Érdemes elolvasni, mert egy csomó fontos dolgot megtud az ember. Mint például, hogy az evés az emberek egy hányadában úgy működik, hogy esznek, mert unatkoznak, vagy esznek, mert szomorúak, vagy esznek, mert vidámak. Amúgy én általában a hangulat kompenzáláskor könyvet szoktam venni nem enni. Ennek ellenére nem mondom, hogy nincs mit csiszolni a saját életmódomon, és nincs helye annak, hogy változtassak. Már csak anyagi és egészségügyi lehetséges problémák miatt is.  Ami viszont nekem kicsit abszurd volt, hogy vannak emberek, akik havi x száz ezer forintot költenek kajára (már ez is abszurdum az é