Olvassunk képregényeket, 2019-ben is!

Idén eddig durván 8 képregényt sikerült elolvasnom, egy hét leforgása alatt. A legtöbbet kölcsön kaptam, egyet viszont könyvtárból olvastam. Megerősített ez a 8 képregény abban, hogy még mindig szeretem a stílust, de még mindig borzalmasan képes vagyok leszólni egy képregényt a ronda rajzolása miatt. A ronda elég szubjektív dolog. Én mangákon kamaszodtam meg, borzalmasan sok pénzt költöttem mangákra, betudható a Japán imádatomnak, így van egy bizonyos rajzstílus amit kedvelek. Ennek ellenére amikor lehetőségem nyílott rá, hogy amerikai képregényeket olvassak akkor nem haboztam.

 Nem mondom, hogy mindegyik tetszett, mert nem. Azt sem mondom, hogy nem értem meg azokat akik rajonganak érte, mert nem igaz. Mindenkinek vannak stílusok amik bejönnek, és vannak amik nem, nem kell ítélkezni. Így ha egyik-másik képregénynél kiejtem a számon (leírom), hogy ronda, azt senki ne vegye sértésnek, akkor sem, ha az neki élete legszebb rajzolású kötete. Nem vagyunk egyformák (hála az égnek), így ez csak egy vélemény a millióból ;)

No de mit is olvastam:

John Arcudi – Richard Corben – Jay Stephens – Eduardo Russo: Aliens – Szemfényvesztés és kísértet

John Byrne – Chuck Dixon – David Lloyd – David Wenzel: Üvegfolyosó és egyéb történetek

Alienes képregényt! Ez állt a legtávolabb az érdeklődési körömtől! De, ha már kölcsönkaptam akkor úgy gondoltam illik elolvasni. Nos, az Alieneket még mindig nem kedvelem, sose fogok egy filmet sem megnézni a témában (egyet próbáltam, valami újabbat...hagyjuk, félős vagyok). De ezek amúgy tűrhetőek voltak. Amelyik történetnek ténylegesen volt története az tetszett, ez mondjuk nem sok volt a két kötetben. Tekintve nem volt elég hely, hogy terjedelmesen feltudjanak építeni egy-egy történetet rendesen. A szemfényvesztés első története volt a legjobban kedvemre (a pocsék képek ellenére is) és az Üvegfolyosóban volt azt hiszem, hogy lezuhant idegent mentettek emberek akinek az arcán volt a cucc már és lassan mindenhol tojások voltak... na az tetszett. De nem fogtak meg igazán, így olvasva-látva nem voltak annyira ijesztőek, mint a filmekben (részleteket láttam, és elég volt annyi is....)

Geoff Johns: Zöld Lámpás – A kezdet titka

Szuperhősös képregény! Ez kellett nekem! Amúgy remekül szórakoztam alatta, és még volt egy elég fura története is és mindemellett elég tűrhető volt a rajzolás is. A kollégámnak, akitől kölcsönkaptam, meg is jegyeztem, hogy tervezem a filmet, mondván tetszik a képregény. Hát...az arcáról ítélve nem fogok túl sokat várni attól a filmtől. A bemutatója alapján amúgy is gyanús, hogy a szereplőkön fogok röhögni. 

Robin Furth – Peter David: A Setét Torony – A hosszú hazaút

A Setét torony már jó ideje várólistán van nálam, de be kell vallanom, hogy ez a kötet kicsit eltántorított. Egyrészt, az Alien után ennek volt a legpocsékabb képi világa (számomra). Tisztában vagyok vele, hogy a második kötettel kezdtem, és így nem tudhatom, hogy az elsővel együtt lett-e volna értelme...de így önmagában egy se eleje se vége sztori ami amúgy a citrancs miatt még röhögéskeltő, miközben amúgy elpusztul minden és izgulnom kéne a főhősért...de nem tudok mert egy nagy hülye nevű dologba van zárva... hagyjuk kategória.

Mike Mignola: Hellboy 2. – Ördögöt a falra

Mike Mignola: Hellboy – A leláncolt koporsó és más mesék

Itt persze nem zavart, hogy 2. kötet. A rajzolás tűrhető volt, de azaz igazság itt nem zavart, hogy nem tetszik a képi világ, mert volt története. Izgalmas története, és faltam az oldalakat, annak ellenére, hogy nem emlékszem Hellboy-ra. Pedig tuti láttam a filmet, valamelyik filmet...újra kell nézni. Tehát a felsoroltak közül ez volt a legjobb eddig, aztán a 3. része szintén, sőt ha lehet olyat mondani, a harmadik jobban tetszett, mert több volt benne a mitológia, és rövid kis történetek voltak, és nem egy egész kötetet felölelő történet. Úgyhogy a Hellboy-ok vitték a prímet!

Alexander Freed: Az elveszett csillagok

Hát...ez egy 3. kötet! Érezhető ez a történeten, mert fogalmam sincs mi van előtte (tervezem majd pótolni valahogyan az első két kötet olvasását). A képek elmegy kategória, a Jedit nem bírtam a történetbe, de  a kém jófej. Igazándiból feltehetően a három kötet egyben nagyobbat szólna, mint így egymagában, de egynek elment.

Brian Michael Bendis: Újvilág: X-Men – Új mutánsok

1. Én szeretem az X-ment, komolyan

2. Ez egy pocsék történet volt

3. És szétesett két olvasás után az egész, úgyhogy morcos vagyok, azért nem kéne szétesnie lapjaira a második olvasásnál.

John Ney Rieber: Amerika Kapitány: Új irány

Ezt még nem fejeztem be, mert még van két oldal, és a munkahelyemen hagytam úgyhogy, majd holnap befejezem. Ez messze mindent leköröz, képileg, történetileg, és amúgy is Marvel. A Kapitányt amúgy közepesen ismerem, sajna nem láttam a filmeket amikben főleg csak ő van, ennek ellenére szimpatikus ember. És ebben a kötetben is szimpatikus volt, úgyhogy ez legalább egy jó zárás az idei első képregény maratonomnak.

Brian Wansink: Evés ész nélkül

Köszönet a könyvért a HVG kiadónak!
Molyon belefutottam egy karcba, ami a könyvből vett idézetet tartalmazta, az alatt már ott volt, hogy az író csaló és két linket csatoltak. Én ezeket a cikkeket Még nem olvastam, így a benyomásaim az alapján születtek, hogy mit olvastam a könyvben, és azt milyennek tartom.
 A könyv már egy ideje a birtokomba került, de életmódváltás előtt állok, és így ezt egy jó kezdésnek gondoltam. Meglehetősen szórakoztató amúgy a könyv. Jóval komolyabb és szakirodalmibbra készültem, így meglepett a kellemes és barátságos írásmód. Sokkal könnyebb volt így befogadni azt a sok információt amit szeretett volna megosztani velünk az író.
Valóban ész nélkül eszünk? Valóban többet eszünk, mint amennyire emlékszünk? És mi befolyásolja azt, hogy mit és hogyan eszünk? Miért buknak meg a diéták, és miért jönnek vissza a leadott kilók? Sok minden mellett ezekre is kereste, és meg is találta a válaszokat a szerző.
 De mindenkinek tisztában kell azzal lennie, hogy az emberek nem egyformák, így nem mindenkinek felelnek meg azok a praktikák, amiket vázol, még feltehetően úgy sem, hogy 5 féle személyiségtípust említ. Tartom, hogy vannak olyan emberek, akik több személyiségtípusba is beleillenek, és vannak olyanok, akik egyiknél sem ismertek magukra.
 Azzal is tisztában kell lennie az olvasónak, hogy a szerző amerikai, tehát az ottani viszonyokban kísérletezett és az ottani emberek jóval másabbak, mint mi. A szerző ki is fejtette, hogy meglehetősen nehezen tudnának eladni olyan típusú házakat Amerikában, mint Európában, ugyanis náluk elvárás a nagy konyha, a nagy tér, ahova elrakod a kajákat, és jól betárazol több hónapra. Míg az európai emberek, jóval kisebb hűtővel és spájzzal rendelkeznek. Emellett egy-egy adagról is máshogy gondolkodnak Amerikáiban és Európában, előbbinél a cél, hogy minél nagyobb legyen addig a másiknál az, hogy laktató és megehető mennyiség legyen, nem feltétlen a nagyobb jobb elv dominál.
 Arra is rájöttem, a könyv olvasása közben, hogy mennyi pénz van ilyen kutatásokra, és hogy mennyire megbízhatóak ezek, mert azért felmerült bennem néha a kétség, hogy az ami laboratóriumi  környezetben van vizsgálva, az mégsem olyan, mint a való élet, nem feltétlen úgy viselkedsz ilyen közegben, mint amúgy, nem feltétlen annyit eszel, mint amúgy... Persze voltak olyan vizsgálatok, amikor éttermekben voltak és azt alakították át kicsit másmilyenre,...de akkor is.
 Viszont abban igazat adok, hogy tartósan fogyni és megtartani a súlyunkat úgy tudjuk, ha életmódot váltunk és nem diétázunk. Diétázhatsz, de a rengeteg megvonás miatt, egy idő után visszaüt, mert hiányzik a szervezetednek ez, meg az.... Ellenben ha kialakítasz egy olyan táplálkozást, amit képes vagy tartani, amit nem érzel megkötésnek, nem érzed megvonásnak, és mégis kicsivel kisebb, kicsivel kevesebb, mint addig, akkor tartós lesz a fogyás. A szerző írt a láthatatlan sávról, napi 100-200 kalóriát még nem veszel észre, ha kevesebbet eszel, a szervezeted sem reagál úgy rá, hogy rögtön azonnal ha pluszhoz jut tartalékoljon, így kényelmesen, de lassan fogyni kezdesz. Ugyanez hízással is, nem veszed észre azt a plusz 100-200 kalóriát...csak pár hónap múlva már kilósított változatát.
 Nem tudom, mennyire helytálló, hogy ha kisebb tányérban eszel, az többnek tűnik, és ezzel becsaphatod magad, de egy próbát megér, bár kétlem, hogy kisebb tányér kéne hozzá.... elég ha kevesebbet merünk.

Belbecs: 5/5

 Nekem a könyv tetszett, jókor olvastam, mert fogékony voltam arra amit mondani akart. Szerettem olvasni, mert nem untatott, és azt hiszem ez borzalmasan fontos egy könyvnél.

Külcsín: 5/5

Nekem tetszik a borító is, meg úgy  a cím is. A könyv kivitelezésével nem volt gondom, elég jól bírta, hogy buszon olvastam, és táskába ki-be pakoltam. Elgépelések és hasonlók nem voltak, vagy elenyésző mennyiségű volt, annyi minden esetre nem, hogy zavarjon.

Fülszöveg:

Naponta több mint kétszáz, étellel kapcsolatos döntést hozunk, ám ezek 90%-a nem tudatos.

Miért hagyjuk a végére a legjobb falatot? Miként érhetnénk el végre, hogy tényleg fogyjunk, ha fogyókúrázunk? Finomabbnak találunk egy ételt, ha hangzatos a neve? Sötétben tényleg nem tudjuk, mit eszünk? Vajon hogyan befolyásolja a csomagolás, a márkajelzés, a tányérunk mérete vagy az étterem színvilága azt, hogy mit és mennyit eszünk?
Brian Wansink táplálkozáspszichológus szórakoztató kísérletek alapján mutatja be, miként ismerhetjük fel azokat az észrevétlen tényezőket, amelyek evésre késztetnek bennünket, akár éhesek vagyunk, akár nem. Hasznos tanácsai segítségével erőfeszítés nélkül tehetjük élvezetesebbé és egészségesebbé táplálkozásunkat.

Eredeti mű: Brian Wansink: Mindless Eating
Eredeti megjelenés éve: 2006
Könyv: Brian Wansink: Evés ész nélkül
Kiadó: HVG Könyvek
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 300
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789633041925
Itt még kapható!

Sanjiv Chopra – Gina Vild: A két legfontosabb nap

Köszönet a könyvért a Trivium kiadónak!

Nem sokkal a megjelenés után a könyv már a várólistámra került. Tetszett a címe és a fülszövege, és kellemes a borítója. Szerettem volna hamar kézbe is venni, erre januárig kellett várnom, de nem bántam meg. Érdemes volt rá várni.

Abban biztos voltam, hogy mint rengeteg "önsegítő" könyvet olvasó ember, túlzottan sok új dolgot nem mond. Hisz a legsablonosabb dolgokat, minden egyes könyv elmondja, független attól, hogy van-e többlettartalom mellette, vagy sem. Itt volt plusz tartalom, de főleg a könyv vége felé. Tehát kell a kitartás, hogy elérjen a sokat olvasott ember a számára lényeges és fontos dolgokhoz.

A könyv, két jól elkülönülő részből áll, a spirituálisabb - filozófiaibb részekből illetve a gyakorlati részből, hogy hogyan valósítsd mindezeket meg. Tetszett ez a felbontás, bár azt hiszem, a türelmetlen olvasó úgyis hátul fog kezdeni. Én is rengetegszer gondoltam rá, hogy hátra lapozok, és előveszem a technikákat, de úgy véltem, hogy nem lenne jó olvasóhoz méltó dolog ez, így sorban haladtam. Így viszont volt, amikor borzalmasan untam az egészet. Aminek a legnagyobb oka az volt, hogy a fontosabb, vagy fontosabbnak vélt részeket megismételte. Nem úgy, hogy leírta, aztán pár oldal múlva újból máshogy megfogalmazva megismételte, hanem, itt konkrétan volt többször is olyan, hogy egy bekezdést elolvastam, majd két sorral alatta újra elolvastam ugyanazt a bekezdést kiemelve. Ha egyszer lett volna, akkor ráfogom, hogy a szerkesztő nem figyelt, mivel ez többszörösen előfordult, így gondolom, ez megerősítés lenne, de borzalmasan idegesítő volt.

Mivel, rengeteg ilyen könyvet olvastam már, így a Hála napló fogalma nem volt újdonság, de mindig boldoggá tesz, amikor erről olvasok. Mégpedig azért, mert valakinek lehet ez az első önsegítő könyve, és máris egy ilyen remek dologgal találkozhat benne. Magam is vezetek Hála naplót (már digitálisan, és nem kézzel írva), és azt hiszem ad egy borzalmas pluszt a dolog. Este összeszedni a jó dolgokat, amik történtek a nap folyamán és hálát adni érte, remek dolog. Már csak azért is, mert egy borzalmas nap végén amikor leülsz és számot vetsz, rájössz arra, hogy valójában mégiscsak volt ebben a napban is jó dolog, ami felett elsiklanál akkor, ha nem összegeznéd a napodat.

A könyv eleje tartalmazott különféle statisztikákat, és ezek nagy része érdekes volt, és nagy részével amúgy egyet is értek. Minthogy, ha van háziállatod, akkor boldogabb vagy, ha kutyád, akkor még boldogabb. (nekünk egy Golden retrieverünk van, és ő elég bolond, hogy boldoggá tegyen minket :D). Érdekes felvetés volt az is, hogy a pénz, a politika, a vallás, és a kor előhaladta milyen befolyással van a boldogságunkra és annak megélésére.

A könyvben voltak versek, vagy rövid írások, ezek szerintem nagyon jó válogatások, a legtöbbet be is jelöltem magamnak, hogy újra és újra olvashassam őket. (na meg Emily Dickinson eleve a kedvenc költőnőm :))

Egy kis idézet a könyvből, és szerintem érdemes legalább magunkban válaszolni a kérdésekre:

"Dolgok, amelyek boldoggá tesznek:

Könyvek:

• Daily Gratitude: 365 Days of Gratitude
• Paulo Coelho : Az alkimista
• Antoine de Saint-Exupéry : A kis herceg
• Neil Adtley: Staying Alive
• Camille Helminski: Jewels of Remembrance
• Oliver Sacks: Hála
• J. M. Barrie: Pán Péter

Melyek a kedvenceid?"

Őszintén, én az Alkimistát és A kis herceget olvastam, ebből az elsőt szerettem, a másodikat meg máig nem értem, miért szeretik ennyire. Az angol nyelvűek sajnos kiesnek nekem, de a Pán Péter már évek óta várólistás, a Háláról még nem hallottam, de gyorsan rá is kerestem, és megvan a könyvtárnak, úgyhogy nagyon hamar olvasásra érdemes lesz :)

"Filmek:

• Gettómilliomos (2008)
• Harry és Sally (1989)
• Igazából szerelem (2003)
• Római vakáció (1953)
• Cinema Paradiso (1988)
• A muzsika hangja (1965)
• Óz, a csodák csodája (1939)

Melyek a kedvenceid?"

A Gettómilliomost szerettem, az Igazából szerelmet imádom, a többiről hallottam, de vagy nem láttam, vagy olyan rég láttam, hogy már nincs róla emlékem. Az Óz történeteket eleve nem kedvelem :(

Összességében a könyv nekem tetszett, kicsit többet vártam tőle, ennek ellenére tartalmazott még nekem is új dolgokat.

Belbecs: 4/5

Külcsín: 5/5

Én imádom a borítót, találó és kellemes hatása van, jó kézbe venni. Buszbarát! Elfér a táskámban, és ez nagy előny volt, velem utazhatott, utazás közben olvashattam, és nem is nagyon látszik rajta, hogy ide-oda lett cipelve :)

Fülszöveg:
A ​boldogság választás kérdése. – csak ennyit kell elhinned. Ha megtalálod a célodat, akkor a boldog élet mellett döntöttél!

Minden olyan bölcsességre igényt tartunk, amely megmutatja, hogyan találjuk meg a boldogságot. Ez a könyv is erről szól, rengeteg hasznos példával megmutatja, hogyan élheted céltudatosan az életed, hogyan találd meg a HQ, azaz a boldogsághányadosodat. Ígérjük, hogy ihletet kapsz majd és mindemellett jól szórakozol.

De ne felejtsd el, a boldogság több mint boldog pillanatok sokasága. Reméljük, meggyőzünk arról, hogy a boldog és céltudatos élet célja nem egy csillogó, felturbózott kocsi vagy valamilyen hivalkodó ruhadarab, hanem ennél sokkal több: a belső harmónia megtalálása önmagunkkal és a világgal, a mindennapi életben való boldogulás.

A szerzők tapasztalataik hangsúlyozzák, hogy az idevezető út göröngyös, de arra a megállapítása jutottak: „a kudarc a legjobb tanítómester”. Ahogy Edison fogalmazott:
„Nem vallottam kudarcot. Csak éppen találtam tízezer megoldást, ami nem működött”.

Reméljük, ez a könyv otthonra lel majd éjjeliszekrényeden és segítségedre lesz. Nyugodtan ugorj fejest ebbe a könyvbe és használd fel arra, hogy megtaláld saját utadat és egy új, céltudatos és boldog életet kezdj!

Eredeti mű: Sanjiv Chopra – Gina Vild: The Two Most Important Days
Eredeti megjelenés éve: 2017
Könyv: Sanjiv Chopra – Gina Vild: A két legfontosabb nap
Kiadó: Trivium
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 208
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155732362
Megjelenés időpontja: 2018. október 18.