Nick Trenton: Ne agyald túl!

 

• Könyv: Nick Trenton: Ne agyald túl!
• Kiadó: Édesvíz
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2021
• Oldalszám: 204
• Kötés: Keménytáblás
• ISBN: 9789635072637
• Fordította: Medgyesy Zsófia

Szeretném azt mondani, hogy ez egy jó könyv, de nem éreztem ezt. Vannak benne jó dolgok, vannak olyan ismeretek, amik tényleg hatásosak lehetnek, de nem éreztem magaménak a mondanivalóját. Valahogy olyan volt, olvasás közben, mintha totálisan nem nekem szólna. Ebből adódóan nem akarom pontozni sem, hogy mennyit ér, mert feltehetően azoknak, akiknek erre szüksége van, azoknak a felsorolt dolgok hatásosak lesznek. Legalábbis bízom benne, hogy ez így lesz.

Hála az égnek, sosem voltam igazán szorongó típus, sem pánikrohamom nem volt. Biztos szorongok amúgy egy csomó dolog miatt, de nem érzem azt, hogy a túlagyalás lenne a válasz a kérdésre. Szoktam spekulálni, szoktam azon gondolkodni, hogy „mi lenne, ha”, de igazándiból szerintem én még az egészséges mértéket ütöm meg. Tervezek a jövővel, és emlékezem a múltra, de nem kezdek bele elemzésbe, hogy a Kiss Jóska mit gondol rólam. Megtanultam az elmúlt pár évben, hogy nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam. Feltehetően ezért nem agyalok túl annyi mindent.

Nekem is van persze hova fejlődnöm, de ehhez ez a könyv nem nyújt segítséget. És nem azért mert úgy érzem felületesen olvastam volna, inkább azt éreztem olvasás közben, hogy jó dolgokat mond, de keveset és azt borzalmasan felszínesen.

 Viszont arra is rájöttem, hogy bár nem élek a múltba sem a jövőben, a kelleténél még mindig sokkal többet merengek ebben a két idősíkban, mint a jelenben. Ilyen szempontból ez elgondolkodtatott, de ennyi sajnos.

És ami még hasznos, bár nem csak ez a könyv hangoztatja, de nem lehet elégszer az embernek elmondani. Azzal törődj, amire van ráhatásod. Ne foglalkoztasson az, amire nincs. Ha nem tudsz rajta változtatni, akkor fogadd el, vagy lépj tovább abból a szituációból, ha viszont van ráhatásod a dolgokra, akkor ne várd azt, hogy majd egyszer, valaki helyetted megoldja a dolgokat. Megsúgom, soha nem fogja senki megoldani a TE problémádat. Csak és kizárólag te, mert hidd, el a legtöbb embert egyrészt nem érdekli a problémád, másrészt meg, nem gondolatolvasó, ha segítséget se kérsz, akkor nem fogja tudni senki, hogy mi a te nagy problémád, aminek megoldásában segíthetne :P

Tehát, egy olvasmánynak jó volt. Lassan haladtam vele, de nem azért mert olyan megfontoltan akartam volna olvasni, hanem mert mindig rá kellett vennem magam, hogy fejezzem be, hiszen nem olyan vastag, félbe ne hagyjuk, hátha mond valami okosat, de kedvem nem nagyon volt hozzá. Nem mondom, hogy egy másik élethelyzetben, nem lett volna jobb olvasni… lehet, lehet nem jókor került hozzám, viszont…ez van. Nem hiszem, hogy újra olvasom, valaha is, de azért a szerzővel még próbálkozom.

Fülszöveg:

„A ​gondolat nem az ellenségünk. Agyunk elképesztően hasznos eszköz, ám amikor túl sokat agyalunk, azzal épp csorbítjuk e csodás eszköz élét.” – Nick Trenton

A TÚLGONDOLÁS A BOLDOGTALANSÁG EGYIK LEGNAGYOBB OKA.

A túlgondolás, vagy ismertebb nevén agyalás, korunk egyik legfertőzőbb járványa, mely számos pszichoszomatikus fizikai tünet forrása. Azonban léteznek jól bevált megoldások és módszerek a stressz és a romboló hatások megszüntetéséhez, ha minőségi és nyugodt életet szeretnénk élni.

Nick Trenton Ne agyald túl! című könyvével segít megtalálni a kiutat a szorongás és a stressz okozta zsákutcából. A szerző részletes, hatékony és bevált technikákat ismertet, melyek segítenek áthuzalozni az agyunkat, irányítani a gondolatainkat, megtalálni a fókuszt, és megváltoztatni a mentális szokásainkat. Trenton legfőbb törekvése az, hogy segítsen kiszabadulnunk a saját magunk által ránk szabott mentális börtönből, újrakeretezni a szemléletmódunkat és megváltoztatni a viselkedésünket, amelyek során könnyedén kiiktathatjuk az aggodalmat, kételkedést, teóriagyártást, más szóval az agyalást az életünkből.

Íme néhány a könyvben vázolt hatékony módszerek közül, a negatív gondolatok dédelgetése és a rágódás ellen:

Stresszkezelés 4 lépésben

Narratív terápia és kivezetés

Autogén tréning

Irányított imagináció és vizualizáció

Progresszív izomlazítás

Kognitív viselkedésterápia

Feszültségmenedzsment

Nincs több önmegsemmisítő beszélgetés, egyre lejjebb és lejjebb húzó ördögi érzelmi spirál. Nincs több kusza és gyötrő gondolatokkal teli, álmatlan éjszaka.

SZABADÍTSD FEL A KORLÁTLAN LEHETŐSÉGET MAGADBAN, ÉS KEZDJ EL ÉLNI, ITT ÉS MOST!

Korszak zárás - korszak kezdés

 

Gondoltam, írok egy záró posztot is a tanuló vezető időmről, hogy egy korszakot lezárhassak, és jöhessen a vezetős időszak, a rutin megszerzése, és hasonló dolgok.

A Jogosítványt 2025.03.05-én szereztem meg, a 4. forgalmi vizsgámat követően. Ha minden igaz, akkor mindig másik vizsgabiztosom volt.  Egyik vizsgabiztosomnak sem tudom a nevét. Annak ellenére, hogy mindegyik bemutatkozott! 

Ahogy írtam az előző vezetős posztomban is, és ahogy elmondom mindenkinek (is), aki kérdezi, hogy hogyhogy csak 4-szerre mentél át. Ezt dobta a sors, ez volt megírva. Sokak jönnek a "KAV lehúzza az embereket" szöveggel. Tök sokan, el sem tudjátok képzelni, hogy akárhányszor téma, hogy átmentem, és vagy nem, mindig a KAV van elővéve, és ott kell magyarázkodnom, hogy nem. NEM a KAV tehet a bukásaimról, mindegyiknél pontosan tudtam, hogy miért buktam, teljesen jogos volt minden észrevétel, és volt ahol én már magamat percekkel a valós bukás előtt is kiraktam volna a kocsiból ;) Tehát, az én esetemben a dolog nem pénzlehúzás volt. Kellett egy vizsgázási rutin, hogy ne érezzem magam már nagyon szarul, ha mögöttem ül valaki és bámul. Kellett egy nagyon jó oktató, aki próbált rávezetni, hogy "De, te tudsz vezetni, mutasd csak meg neki" és aki arra az ötletemre, hogy "nem lehetne-e, hogy elmondod neki, hogy tudok vezetni, és az elég?" közölte, hogy nem :P

A 3. vizsgámkor mindenki izgult értem, és szerintem az már nyomasztott, borzalmasan nagy teher, hogy mindenki azt szeretné, hogy sikerüljön a vizsgád. Ebből adódóan, a 4. vizsgámról egyetlen egy ember tudott, és még egy a vizsga előtt kb másfél órával, mert megkérdezte, hogy "miért nem kocsival?" :D És közöltem vele, hogy kérdezd meg ezt két óra múlva ;) Lesokkolva, hogy amúgy jah éppen mooost megyek vizsgázni. Próbáltam mindenki elől eltitkolni, kisebb nagyobb sikerrel, hogy mikor lesz, hogy hagyjanak békén, ne kérdezzék, ne izguljanak, ne legyen még ez is az én terhem, elég nekem az, hogy egy órán át ne csináljak semmi nagy baromságot. Elég jól sikerült amúgy, amikor felraktam a fotót a kormányablak előtt egész sokan lepődtek meg ;)

Így 3 nappal később és 3 oda-vissza úttal a városban, már saját kocsival, még mindig dolgozza fel a lelkem, hogy legálisan, beülhetsz, mehetsz és hopp már ott is vagy a munkahelyeden. Szerintem egy ideig még ez lesz, hogy fel kell dolgoznom, hogy mehetek, és általában egyedül vagyok és senki nem szól bele semmibe (bár a vége felé, már az oktatóm is csak azt kérdezte, hogy "de ő miért van mellettem? Tudjuk, hogy tudok vezetni, akkor miééééért?" és erre mondtam mindig, hogy "mert veled tudok legálisan gyakorolni). Ebből a három útból arra jöttem rá, hogy 1. szoknom kell a dízel után a benzines dolgot. 2. nem eldobni a kuplungot, mert akkor ugrálunk, meg lefulladunk, 3. leszarni, hogy dudálnak, 4. belőni mennyit hazudik a kilométeróra, úgyhogy hétfőn gps-es cuccal megyek és meglátjuk. Mert azért gáz lenne, ha kapnék egy gyorshajtós csekket, már csak azért is, mert a vizsgabiztosom egyetlen problémája az volt, hogy "ez a kocsi tud, vajon 42-nél gyorsabban is menni?" illetve tanácsa már vizsga után "vagy lépjen rá a gázra, vagy ne menjen Pestre, mert ott ezért a tempóért megverik" :D

 A vizsgáról amúgy, röviden. Most volt, először az, hogy amikor beültem, el tudtam mondani azt a mondatot, amit eddig mindig más hasonló mondattal, kevésbé hihetően adtam elő "A Kocsi műszakilag rendben van, közlekedésre alkalmas állapotban van." Pedig de utálom ezt az elejét az egész vizsgának. Fékpróba megvolt, mentünk, előzékenyen engedtem, hogy kiálljon egy éppen kiállni készülő kocsi, majd körforgó, körforgó, egy ívű megfordulás. Körforgó-körforgó 6-os út, egészen a kövi körforgóig, be a városba, baleset, megállás, várakozás, jeleznek, hogy mehetünk. Olyan szinten meglepett, hogy majdnem lefulladtunk. Bár le nem fulladtunk és mentem is, cserébe feltoltam a távolsági fényszórót, és elindítottam az ablaktörlőt, hogy míg visszakeveredtünk a sávunkba, ezeket alig észrevehetően le is kapcsoljam. Ez így utólag vicces, akkor nem volt az :D

Mentünk, átsoroltam, körbenéztem, megálltam a lámpánál, elindultam, körforgó, parkoló, a feladat jobbra előre merőlegesen. Ez volt amúgy az előző vizsgán is, ott kb. 8-szorra is szarul álltam be. Most...most nem volt parkolóhely. Úgyhogy mentünk egy kört a parkolóba, feladtuk és mentünk tovább. Elengedtem a kanyarban álldogáló nénit, mert felsejlett a fejembe, hogy hányszor, de hányszor mondta az oktatóm, amikor ezt nem tettem meg órán, hogy "most buktál meg", majd tovább mentünk, keresni egy másik parkolót. Találtunk is, elkezdtem tolatni,...azt közöltem, hogy "ez egy egyirányú parkoló, itt ilyet nem csinálunk", meg lettem dicsérve, majd közölték, hogy akkor is így parkolunk, de örülnek, hogy látom, hogy amúgy itt így nem lehetne, de idő szűke, nem keresünk még egy parkolót. Életem, legszebb parkolása volt. Korrigálás nélkül, elsőre. Vizsga után amúgy ezen röhögtünk :D Mert soha még ilyen szépen nem sikerült ez a parkolás. Utána mentünk tovább, erre-arra, és ki majdnem a városból ahol a balra-balra-balra kanyarokat lehetett gyakorolni, meg hogy tudom-e hogy ha balra, meg egyirányú akkor hova sorolok ;) Tudtam. Aztán vissza a város felé, rossz sávba érkeztem, de az oktatóm végül úgy döntött, nem korrigáljuk, arra megyünk vissza. Ezt szóvá is tette neki a vizsgabiztos, nekem meg vizsga után elmondta, hogy ott ő már nem, ha felhívja a figyelmet, hogy soroljak át, akkor az már záróvonal, akkor az már bukás, és amúgy is, ugyanoda jutunk csak kis kerülővel. Amikor már a visszafelé úton voltunk, jött, hogy "Kanyarodj jobbra, állj félre". Ez volt a pont, ahol kétségbe estem, kanyarodtam, félreálltam, átadtam a helyet. Arcomon a kétségbeeséssel. Mondta a vizsgabiztos, hogy Átmentem, megvan, viszont, neki már egy másik kocsiban kéne ülnie, úgyhogy az oktatóm kicsit gyorsabb, ő vezet már vissza. Életem legrosszabb 60 másodperce volt, míg ez így elhangzott a félreállás után. Nem mondom, hogy nem gondoltam csúnya dolgokra.

Utána már az oktatómmal amikor letettük a vizsgabiztost, irány a kormányablak. Minden zebránál úgy néztem körbe, mintha én vezetnék...nem, nem én vezettem, de azt mondta, ha gondolom, akkor fékezzek nyugodtan rá ;) Mondom isten ments. Kormányablaknál készült egy kép, hogy legyen valami nyoma, hogy kivel tanultam, aztán elbúcsúztunk, hogy akkor már csak az utakon találkozunk. 

Fura lesz, nagyon szerettem vezetni járni. Fél év nagyjából ennyi idő volt a vezetés. Hetente kétszer, két óra, amikor valami újat tanultam, és ahol dicsérve voltam. Nem mindig, de elég sokat, hogy az amúgy nem nagy önbizalmam kicsit helyre rázódjon. És kellemes hangulatban teltek mindig a vezetés órák, akkor is amikor amúgy meló után mentem, és hulla fáradt voltam. Mondjuk, hamar rájöttem, hogy az ilyen munka után menjél vezetni tanulninak, kb. semmi értelme nem volt. Onnantól folyamatosan műszakcserékkel oldottam meg, hála kolléganőmnek, hogy mindig délelőtt tudjak menni vezetni, és utána dolgozni, és ne fordítva.

Gondoltam, hogy összeszedem, hogy kinek köszönhetem azt, hogy most már beülhetek a kocsiba, és mehetek, isten hírével. Próbáltam, mindenkit összeszedni :D

• Kasza Ádám: Ő az oktatóm, és mindent (is), tőle tanultam, és elviselt fél évig, úgyhogy borzalmasan hálás vagyok neki. Elhitette velem, hogy tudok vezetni, hogy csak egyszer ajánlotta azt, még az elején, hogy "automata váltós kocsi, lehet jobb lenne", de aztán elfogadta, hogy nem, megtanulunk váltani, ha ez időbe is kerül :D
• Anyukámnak, mert nélküle meg feltehetően soha bele se vágok. Én nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy nem akarok megtanulni vezetni, mert miért akarnék. De amúgy meg élvezem. A tanulás folyamatát is szerettem, és így az elmúlt három nap tapasztalatából, amúgy is szeretni fogom, pláne ha lesz rutinom.
• AniTigernek: Mert elviselte a nyűgjeim, kölcsön adta a lakását relaxra és bátran beült mellém, és váltig állította, hogy márpedig tudok vezetni. A Mai napig sokat jelent, hogy megerősíti, hogy a hülyeségem, teljesen szokványos, majd elmúlnak a nyűgjeim, vagy nem, de akkor se foglalkozzak velük :D
• Hidi Gábornak: Ő az én virtuális oktatóm, bár nem tudta, hogy ő az! Imádom a videóit, sokat néztem, anyukámat már az őrületbe kergettem vele, hogy "miért nézek vezetős videókat". Hát mert jó az, vannak direkt oktatós tartalmak, merengős tartalmak és vannak tanulóvezetős videók is. Mindet szerettem, mert mindegyikből lehetett valamit tanulni. Feltehetően feliratkozva is maradok, relaxnak is jó, meg amúgy is :) őt itt éritek el
• A KRESZprofesszornak, mert az E-Titános kresz oktatás, még mindig szerintem szar, borzalmasan hiányzott a tantermi dolog, hogy halljam és lássam, ezt ezen a csatornán megkaptam :) Meg neki is vannak oktatós videói, úgyhogy aki most tanul, annak hajrá, akinek meg van jogsija...annak se árt. Őt itt éritek el
• Ildikónak: A jó sok cseréért, nélküle feltehetően még mindig tanulnék vezetni, mert lassult volna a tanulás, ha csak délutános heteken tudtam volna elmenni vezetni ;D
• Kollégáknak, akik bíztattak, hogy menni fog, és akik próbáltak rájönni, mikor vizsgázom, kisebb, nagyobb sikerrel :D
• Barátoknak, rokonoknak,  ismerősöknek, olvasóknak akik izgultak értem :D Cukik vagytok!

Úgyhogy a tanulós - oktatóval -  korszakom lezárult :)

Egy kis statisztika: 67 órát vezettem, ebből amúgy igazándiból 64-et. 1 óra volt, hogy megnéztem az első oktatóm kocsiját, és rájöttünk, hogy nem érem el a kuplungot, úgyhogy váltás, 2 óra volt, a második oktatómmal, aki utána sajnos sosem ért rá, és nekem fontosabb volt, hogy haladjak, és hogy legyen egy üteme a tanulásnak. Tehát igazándiból 64 óra. Érdekesség: Valahogy az első két oktatóm...mindegyik emlékszik rám, fél év távlatából, ez tök ijesztő :D

A megszabott 580 km helyett, ez idő alatt 956 km-t vezettünk. Milliószor parkoltunk, és voltunk mindenhol ahol kellett, autópályán is...utáltam is. Azért most vizsga előtt elmondta az oktatóm, hogy...ha autópályára mennénk, mit csináljak. Aztán imádkoztunk, hogy ne menjünk :D

4 vizsgán voltam, 10, 15,20, és végül egy teljes (időtúllépéses :D) vizsgával, a vizsgákról itt olvashattok.

És akkor, most kezdődik az igazi utazás...egyedül, vagy utassal, de már oktató nélkül. Nagy kaland lesz ;)

Forgalmi vizsga 1…2…3…

 

Forgalmi vizsga 1…2…3…

Nos, bízzunk benne, hogy már csak egy 4. lesz, és azt már sikeresen fogom teljesíteni. Sokat gondolkodtam azon, hogy írjak-e posztot a sikeres vizsga előtt, vagy sem, de mivel a legtöbb ember, akinek elmesélem, hogy zajlott a vizsga azzal jön, hogy „ez pénz lehúzás” és csak azért buktatnak meg, mert kell nekik a pénz. Gondoltam megvédem a KAV-ot, mert eddig 3 vizsgámból egy sem volt olyan, ami arról szólt volna, hogy a pénzemet lehúzzák és gazdagítsam a KAV-ot vagy éppenséggel az oktatómat. Az oktatóm amúgy meg is lepődött, hogy amúgy sikertelen vizsga után miért akarok úgy járni még, mint előtte jártam, hiszen, tudjuk, hogy tudok vezetni, csak nem jött össze a vizsga. De el kellett azért érnünk arra a szintre ez volt múlt pénteken, amikor tényleg vezettünk, és csak azért van mellettem, hogy legálisan gyakorolhassak, mert igazán nem tudott belekötni semmibe. Ami meg amúgy egy tök jó érzés, hogy azért mész vezetni, hogy vezess és már jó vagy ;)

Tehát akkor 1 vizsga:

Nagyjából 10 percig tartott. Ebből szerintem nagyjából 3 volt, hogy ellenőriztem a kocsit, majd fékpróba és induljunk. A vizsgabiztos nem tudom ki volt, ha előttem állna, se tudnám megmondani, hogy láttam-e őt már valaha. Feltehetően idegbe voltam. Nekem az első vizsgánál az volt az elvárásom, hogy csak legalább a vizsgaközpontból jussunk ki. Ugyanis sokaktól hallottam, az oktatóm is folyamat kihangsúlyozta, hogy van, aki nem jut ki a kapun kívülre. Egy elfelejtett fékpróba, és ki is szállhatsz. Úgyhogy ez volt a borzalmasan nagy parám, hogy nehogy elfelejtsem! Nem felejtettem el!!! Kijutottam, a következő célom az volt, hogy túljussak a körforgón…. túljutottam, majd a következő körforgónál, egy tök messze lévő gyalogost átengedtem, mert én ilyen aranyos vagyok. Aztán őt átengedte az a kocsi is aki kitervezett jönni a körforgóból és akkor szép lassan addig csorogtam előre. Mivel ő relatív lefogta a forgalmat, gondoltam én, akkor mehetünk. Egyszerre fékeztem az oktatómmal. A vizsga itt véget is ért, úgyhogy mentünk egy kört a körforgóba, és irány vissza a vizsgabázis. Megkérdezte az Oktató, hogy átadjam-e a helyet, de mivel egyrészt látta rajtam a vizsgabiztos, hogy különösebben nem vágott földhöz a bukás ténye, és nem is vagyunk messze, mondta, hogy nem kell, visszavezethetek én. Amúgy a három vizsgából szerintem az oktatómat ez sújtotta le a legjobban, én akkor tök azt éreztem, hogy ez neki nagyon rossz. Pedig mondtam neki, hogy hát amit én akkor az első vizsgán el akartam érni azt elértem! Sajnálom, optimista ember vagyok, és kis célokkal, tök elégedett voltam a dologgal. Nem mondom, hogy nem örültem volna az első vizsga sikerének, dehogynem. De tényleg mindenki közölte, hogy ennek kb. 0 esélye van. Ha nem született tehetség vagy, akkor elég lehetetlen.

Tehát akkor 2. vizsga:

Életem egyik legviccesebb vizsgája volt. Komolyan! Mondtam, ha már bukik az ember, akkor legalább ezt viccesen tegye és élvezze. Jó…volt benne 5 perc amit nagyon nem élveztem, de a többit igen. Fogalmam sincs ki volt a vizsgabiztos, pedig aranyos, bemutatkozott. Ellenőriztem a kocsit (úgy utálom, ezt kivehetnék már a 2 vizsgától :D Nem értem, miért nem hiszik el, hogy még mindig tudom mit kell ellenőrizni, és még mindig semmi értelme, hogy ellenőrzöm, mert laikus vagyok, maximum egy nagyon-nagyon nagy hibát vennék észre, azt meg jó esetben az oktató is látta már reggel :P), tehát ellenőriztem, beültem. Mondta, hogy y lesz, meg párhuzamos hátra parkolás (imádom), és lesz egy kis országút is. Nagyon jól hangzott. Fékpróba megvolt. Közölte, hogy a kresz szerinti maximális sebességet várja el. Itt sóhajtottam fel, hogy „jaj de jó”, mert én azaz alkusz típus vagyok, akinél általában ezek a párbeszédek hangzanak el.

Városban:

·        Mennyivel kell menni?

·        50….mennyivel lehet?

·        45….

Országúton:

·        Mennyivel kell menni?

·        90….mennyivel lehet?

·        85….

És autópályán:

·        Mennyivel kell menni?

·        130….és mennyivel lehet?

·        125….

Tehát én szeretek alkudni, mert valahogy az a maximális dolog, az nagyon szép, meg jó, de megvagyok nélküle. Bár múlt héten azért már sikerült órán is tartanom mindig a maximumot. De na, tehát én alkudozom, és kaptam egy vizsgabiztost, aki közölte, hogy annyival kell menni, ami a maximum. Én életemben még ennyire nem néztem a kilóméterórát, hogy legyen az 50 de ne legyen 49 és ne legyen 51, mert mind a kettőért csúnyán néznek rám. Megjegyezném az oktatóm mindig szokott mesélni, kik a vizsgabiztosok, és mondta, hogy most itt van a (fogalmam sincs kicsoda :D), de hogy ő durva, és nagyon szigorú, és reméljük, nem őt kapjuk. És akkor ez a valaki megjelent és lazán hozzánk sétált. Bízom benne, hogy nem volt az arcomra írva, hogy „hallottam már önről” :D. Elindultunk, elértünk a körforgóig, mentünk amerre eddig is, azt át a körforgón, amin megbuktam első alkalommal. Hallhatóan felsóhajtottam, szerintem az oktatóm is, hogy hát már legalább túl jutottunk a mumuson! Már jobbak vagyunk, mint múltkor, mondjuk már nagyobb elvárásaim is voltak. Minthogy azért szeretném végig vezetni a távot, bármi is lesz. Sajna végig nem vezettem, mert jött a piros lámpa után a második lehetőségnél fordulj jobbra….parancs, és elszámoltam magamat. Mentségemre, ott tök nem lehet azokat a lehetőségeket látni. Egyet láttam, az behajtani tilos, mondom akkor az nem az, a hotel parkolóját se számoltam egynek, az utána lévő volt az egy aztán a kettő, ahol amúgy majd ki kellett volna jönni. De szerintem mindenkinek szokott olyan érzése lenni, hogy „rossz helyen vagyok”, na ez amint bekanyarodtam felszínre jött, és totál káosz. De nem estem szét…. mentem arra amerre az a szerencsétlen út ment. Életemben erre maximum gyalog szoktam menni, egyszer voltunk órán is, de nem ebből az irányból. És valahogy az az opció, hogy „fordulj meg” nem jutott el az agyamig. Mentem amerre a táblák engedték, aztán az egyenes és balránál döntöttem, hogy egyenesen, mert ott legalább látom, hogy hova megyek. A Patyolat udvarára…imádkoztam, hogy azt a szerencsétlen épületet lehessen megkerülni. És mivel annyira ezt néztem, így néha az udvaron belül nem jobb oldalt mentem, és mondta a vizsgabiztos, ha ott is végig tartom a jobbra tartást, akkor tovább is mehettünk volna, de így nem. Beparkoltunk…oké, az oktató parkolt be, mert nagyon kínlódtam a dologgal. És csodáltam, hogy milyen jól lehet anyósülésből is parkolni. És elgondolkodtam azon, hogy valószínű oktatónak születni kell, mert pl. nekem néha a helyemről nem megy, nem, hogy a másik oldalról.

 A vizsgabiztos ennek ellenére megdicsért. Szépen vezetek, és jól kezelem a kocsit. Az oktatóm meg is lepődött, hogy nem szokott dicsérni ez az ember. Mondtam neki, hogy feltehetően kivételesen jó, hogy öreg vagyok, belém nem akar belém kötni. Kérdezték, hogy visszamegyek-e velük, vagy innen bemegyek dolgozni. De közöltem, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyok, engem itt ne hagyjanak. Vizsgabiztos mondta, hogy ő 15 éve vizsgáztat itt, de hogy itt a Patyolat udvarán még nem járt. Mondtam, hogy az a baj, hogy én sem, és fogalmam sincs, hogy jutok ki. Tehát igazándiból jó hangulatba vittük vissza, raktuk ki. Utána elmentünk megnézni, hogy merre kellett volna bekanyarodni, és hogy ha véletlen legközelebb is ezt húzzuk, akkor tudjuk, merre kell menni. Még a mai napig felsejlik előttem amúgy a Patyolatos srác feje, aki állt az ajtóban és elkerekedett szemekkel nézte, hogy HÁTULRÓL jön egy kocsi, egy TANULÓ kocsi, ahonnan elméletben, szerintem soha senki nem szokott jönni. De azóta megtudtuk, hogy bár az én oktatóm és vizsgabiztosom és én se jártunk még ott. Vizsgán előszeretettel tévednek arra a tanulók ;D

A következő vezetés óránk abból állt, hogy egy csomó helyre elmentünk… másik irányból. Hogy ha eltévednék… ne legyen ismeretlen a terep abból a megvilágításból se!

 

Tehát akkor a 3. vizsga:

A világ legcukibb vizsgabiztosát kaptuk! Remélem, hogy majd legközelebb is őt, mert egy tünemény volt. Az első ember volt, aki, míg ellenőriztem, azt a szerencsétlen kocsit, addig ott állt mellettem és nézte, hogy mit csinálok. A többiek be szoktak ülni, és a melegben megvárják, hogy körbe kapcsolgassam az összes lámpát, és sétálgassak, mint a veszett egér, majd a fékeket is megnézzem. Itt nem tudtam, hogy merre megyünk, nem volt róla szó, sem, hogy mit csinálunk. Lehet, hogy legközelebb mondom, hogy az amúgy tök jó, ha lélekben előre tudom, hogy mit parkolok, és mit manőverezek. Fékpróba megvolt, kicsit agresszívebb volt, mint azt én szerettem volna. A vizsgabiztos meg is jegyezte, a „fék jó” megjegyzésemre, hogy „Igen, azt éreztük”. Próbálta oldani a feszültséget, így míg elértünk az első körforgóra egész jók voltunk. Megszokások embere vagyok, megszoktam, hogy az első kijáraton megyünk ki a körforgóból, és erre kaptam, hogy menjünk ki a 3. kijáraton. Onnan sikerült olyan jól megállnom a következő körforgó előtt, hogy mindent láttam, csak azt nem, hogy akik behajtanak, a körforgóba mit szeretnének csinálni. Kellett pár perc, hogy előre guruljak olyan helyre, ahol látom is, és így akkor tovább az „egyenes” felé. Egyívű megfordulás, sikerült. Izgultam amúgy, de tök jól ment, úgyhogy magamban kipipáltam, hogy már csináltunk olyat, amit eddig nem, manőverezés megvolt. Aztán vissza a körforgón, majd a kövin, és a „bukós” körforgónál kivételesen szintén a 3. kijáraton mentünk. Mentünk…mentünk, aztán balra, és jobbra és jobbra, és parkolj jobbra előre merőlegest. Hú kevés parkolást utálok, de ezt igen. Én ezt nagyon, ezt az elmész, megnézed, visszajössz, átmész a másik oldalra, és beállsz…borzalmas. Ehhez mérten…kb. borzalmasan is ment. Amúgy szerintem elsőre volt a legjobb a beállás, de én isteni jelre vártam, hogy jobb legyen úgyhogy inkább korrigáltam, az amúgy szerintem a korrigálásokhoz mérten a legjobb verziót. Fogalmam sincs meddig kínlódtunk ott. Én ott azt hittem, hogy közlik, hogy szálljunk ki adjuk át a helyet, de nem. Tovább mehettünk. Este gondolkodtam azon, hogy miért azon a helyen csináltuk, ahol életemben nem jártam. (és igen, az életben rengeteg parkolóba fogok járni, ahol még nem jártam :P), de rájöttem, hogy ahol általában szoktunk parkolni az egyirányú, tehát ott ilyen mód nem lehet parkolni. De mivel ez az információ már csak este jutott el az agyamig, ott és akkor nem tudtam eldönteni, hogy ez a parkoló milyen, úgyhogy inkább mentem benne egy kört, és úgy mentünk tovább. Néztük buszt buszmegállóban, együtt a vizsgabiztossal, hogy egyszerre konstatáljuk, hogy az nem utasokat vesz fel, hanem parkol, sosem fog elindulni. Figyeltem nagyon a kilóméterórát, nehogy túllépjem az ötvenet, mert ugye lejtős út.  Mentünk-mentünk, „Második lehetőségnél jobbra” mély levegő, felsejlett bennem, hogy ez az a rész, ahol az oktatóm már kifejtette egyszer, hogy nem érti, hogy amikor ezt mondja, miért sorolunk balra, hogy azt visszasoroljunk jobbra, úgyhogy ügyes kislányként maradtam ahol vagyok, jobbra index, és vártam, hogy zöld legyen. Zöld, indulás…gyorsítás, elhagytuk a Penny-t, felsejlett a fejemben, hogy „Ha a Penny végéig nem mondok irányt, akkor nem fogok, tehát egyenes lesz”, úgyhogy balra irány jelző átsorolás, és tovább egyenest (ezért amúgy meg is lettem dicsérve, amikor már megbuktunk XD), akkor ott „következő lehetőségnél balra”, sóhaj, átsorolás, várjuk, hogy zöld legyen, zöld, fel a hegyre. „következő lehetőségnél balra”, itt elgondolkodtam azon, hogy a parkoló lehetőség-e, mert Innen és erre „nem szoktunk” menni, de úgy döntöttem, hogy elég nagy lehetőségnek tűnik, akkor biztos. Aztán a parkoló mellett hátra el, egyirányú. Volt kikerülés is, és volt mindenféle cucc, és már majdnem kiértünk, amikor két elsőbbségadás kötelező táblából az egyiknél nem néztem el jobbra. És köszönjük a részvételt :D

Megjegyezném, teljesen jogos, bár elnéztem, de nem fordítottam arra a fejem, és hát nem volt jelentőségteljes nézés, míg a következőnél meg nagyon elnéztem arra, így eléggé feltűnő volt, hogy akkor az elsőnél nem. A tempónk amúgy ideális volt, csak a fejfordítás hiányzott. Viszont én magamat, már a parkolásnál megbuktattam volna, úgyhogy örültem, hogy amúgy még vezethettem. Elméletben amúgy kb. még 10 perc lett volna és abba már a visszaút is. Majd legközelebb.

De itt is kaptam visszajelzést, hogy amúgy jól vezetek, és jól kezelem a kocsit (még ha egyszer a kocsi lefulladáshoz hasonló hangokat is produkált, és a fékpróbánk is kicsit durva volt), csak valahonnan szerezzek önbizalmat, mert azt látja, hogy bizonytalan vagyok.

Tehát eddig három vizsgám volt, most várjuk, hogy aki időpontot tud foglalni, meggyógyuljon, és foglalhasson. Mondtam az oktatómnak, hogy már tök mindegy melyik nap, hány óra, majd megoldom, bár maradjunk a délelőttnél. Délután az már necces, meló után nem szívesen mennék vizsgára, bár ki tudja, lehet, az lenne a befutó.

De egyetlen egy vizsgánál se úgy szálltam ki a kocsiból, hogy most aztán mindennek vége, és a KAV ellopja a pénzemet. A saját hülyeségemen buktam el, mindig teljesen jogosan. Megpróbálok valahonnan majd önbizalmat növeszteni a következő vizsgára ;D

Kérdeztem, hogy miért nem vezethet vissza a diák, ha megbukott. Mert kíváncsi ember vagyok, és a bennfentes kérdéseket most már lassan elfogy, hogy mikor tehetem fel. Ugye jogszabály van rá, de az oktatóm elmondása szerint, van, aki nem tud ilyenkor visszavezetni, mert annyira szétcsúszik attól, hogy megbukik, és van akit meg az oktató nem engedne, mert agresszívvá válik a bukástól. De megnyugtatott, hogy amúgy pl. ÉN nyugodtan visszavezethetnék, ha nem lenne a jogszabály, mert se szétcsúszva nem vagyok, se gyilkos szándékom nincs ilyenkor :D

Marie Kondo – Scott Sonenshein: Örömteli munka

 

• Könyv: Marie Kondo – Scott Sonenshein: Örömteli munka
• Kiadó: Libri
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2024
• Oldalszám: 304
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789636043346
• Fordította: Kurdiné Mohácsi Gabriella
• Megjelenés időpontja: 2024. június 26.

Marie Kondo könyveivel úgy vagyok, hogy tetszenek is meg nem is. Találok benne használható dolgokat, de nem értek maximálisan egyet velük. Legalábbis pár éve meglehetősen meredeknek tartottam, hogy dobja ki az ember a könyveinek nagy részét, és tényleg csak azt tartsa meg, amit a közeljövőben még mindig el szeretne olvasni, vagy azt amit olvasott, és annyira jó, hogy tervezi újra olvasni. Aztán eltelt pár év, és a könyveim 90%-tól megszabadultam. Mert olyan szinten változott az ízlésem, hogy megfogtam a könyvet, elolvastam miről szól, és arra jöttem rá, hogy nem is értem, miért akartam ezt elolvasni. Újra olvasni meg tényleg kevés könyvet tervezek (talán 2-3 ilyet tudnék mondani).

 Mindezek után úgy gondoltam, hogy a munka területére specializálódott könyve is érdekes lehet. Bár tény, hogy sem Japánban, sem Amerikában nem élek és dolgozok és nem is verseny szférában dolgozom, pláne nem irodában. Így a legtöbb dolog igazándiból csak érdekesség volt számomra. Mert nincs asztalom. Illetve az asztalom, nem csak az enyém, tehát én rendet rakhatok, de nem csak az én cuccaim vannak ott, tehát ahhoz meg nem nyúlhatok. Amúgy általában félévente szoktam rendet rakni, amikor a váltó társam meg is jegyzi, hogy „megint nem fogunk semmit megtalálni. Rendet raktál?”  Mert ilyenkor ingerem van átrendezni a dolgokat, átrakni máshova, és kidobálni dolgokat, amiket sose használtunk. Amúgy nincs vele baja, de ilyenkor azért pár hétig kérdés van mi hol van. És megjegyezném, hogy amúgy nincs sok dolgunk.

 Emellett rendelkezünk egy szekrénykével, aminek egyik oldala az enyém a másik az övé. Három fiókkal, ahol egy csomó felesleges dolgot tartunk, amire sose lesz szükségünk, csak a könyvtár kitalálta, hogy azt ott tartjuk… szerintem logikátlanul, de mindegy. Meg ott tartjuk a pót papírt a nyomtatóba, az egérpadot, amit amúgy egyikünk se kért, egyikünk se használ, de azért vettek nekünk :D

 Tehát, így a könyv inkább érdekesség volt, mint hasznos olvasmány. A gépet sem egyedül használom, én a fele dolgot kitörölném, ami rajta van, és néha ingerem van rendet rakni máshol is, de mindig emlékeztetem magamat, hogy nem az én dolgom, nem nyúlok hozzá. Ilyen pl. a közös felület, amire mindig hivatkoznak, hogy olvassunk ott el dolgokat, de még ember nem volt aki meg is találta, amit el kellene olvasni, akkora őskáosz van ott :D. A másik gép amin dolgozom, ott meg egy csomó digitalizált dolog van, amivel eddig nem foglalkoztak – szerintem már senki se tudja, hogy ott vannak – és nem is fognak, de tuti, ha törölném, akkor hirtelen hiányozna, pedig szerintem 10 éve abban az állapotban van, ahogy én digitalizáltam ;)

 De amúgy a könyv érdekes volt, és biztos, hogy aki olyan helyen dolgozik, hogy van egy saját része amit rendezgethet, meg amiben káoszt okozhat, és ahova minden szart pakolhat, annak érdemes elolvasni, hogy ebből, hogy varázsolhat rendezett területet és, hogy ez miként fogja megváltoztatni az életét. Mennyivel egyszerűbb lesz mindent megtalálni, ha annak helye van, és nem kell keresgélni. És mennyit segít az emberen, ha kidobálja azokat a dolgokat, amik a munkájához nem hasznosak, nem is okoznak örömet, és a cég se vár el, hogy megtartsd örök életre. Mennyivel jobb egy rendezett asztalhoz leülni, és ott dolgozni, mint egy olyanhoz, ahol semminek nincs konkrét helye, tehát mindent keresgélni kell, ha szükség van rá. Emellett felhívja a figyelmet arra, hogy a sok találkozó helyett (amikor információt oszt meg a cég veled és tök feleslegesen ültök órákat egy helyben, hallgatva, a számotokra 75%-ban irreleváns információkat), na hogy ezek helyett elég lenne havonta egy max. egy órás és ott pörögni a dolgoknak, mint a sok kicsinek. Illetve, a kiscsoportos sokkal hatékonyabb, mint az egész kollektívás – ezt tartom én is, még nem volt olyan összeülés, aminél úgy álltam fel, hogy de jó, hogy ezt most már tudom, mert tényleg a legtöbb totál nem érintette a munkámat. Örülök, hogy tudok róla, de pl. egy körlevélbe ezt összeszedettebben lehet közölni a dolgozókkal. De feltételezem, hogy amúgy ez ilyen univerzális dolog, tehát minden cégnek van időhúzó elméletben fontos meetingje…és igen kihangsúlyozom, elméletben.

 De visszatérve a könyvre. Nem bántam meg, hogy elolvastam, ennek ellenére, nekem nem igazán tud segíteni az „örömteli munka” megteremtésében, mert a könyvtár elég specifikus, vagy a könyv elég specifikus a maga irodista elképzelésével. Fogalmam sincs, hogy pl. Magyarországon hányan dolgoznak ilyen irodákban, mint Amerikában, vagy keleten. Érdekes lehet az a fajta munka is ;) Na nekik hasznos lehet a könyv.

 A könyv végén volt egy Covid összefoglalás, hogy hogyan adoptálódtak, vagy hogyan adoptálódjunk a megváltozott körülményekhez, hogy miként változtatott a dolgokon az, hogy rengetegen mentek Home Office-ba, és hogy ott hogy tudják megteremteni a nyugodt munka felületet úgy, hogy az valóban elkülönüljön az otthoni dolgoktól. Mert hát igenis, el kell tudni választani a munkát a magánélettől akkor is, ha mind a kettő egy légtérben zajlik.

Tehát olvassátok, érdekes, de nagyon sokszor éreztem azt, hogy nem nekem szólt a dolog. De káromra nem vált semmiképpen sem, hogy elolvastam.

Pető Attila: Bírságmegelőzési kézikönyv

 

    

 

Könyv: Pető Attila: Bírságmegelőzési kézikönyv
    Kiadó: Jogsiszoft
    Kiadás éve: 2017
    Oldalszám: 160
    ISBN: 9786158067300
    Megjelenés időpontja: 2017. május 15.

 

 

 Ha minden igaz, hamarosan vezetni fogok, és gondoltam, nem árt, ha egy ilyen könyvet elolvasok, a KRESZ-en felül ugye ártani nem árt alapon. Pető Attilát amúgy is nagyon szeretem, youtube-on követem is a csatornáját. Szerintem borzalmasan sokat segített a vezetéstanulás közben, és tök jó lett volna, ha még a KRESZ tanulás előtt/közben találom meg, lehet megspórolt, volna egy KRESZ vizsgát, ha már akkor ismerem.

 A könyv amúgy 2017-es, tehát már ez is majdnem tíz éves, úgyhogy lehet, kellene egy még frissebb változat. Bár az is igaz, hogy a könyv tartalmaz QR kódokat, tehát ott lehet, megvannak a frissítések, azaz igazság ezt én nem ellenőriztem, megelégedtem a könyv tartalmával.

 Igazán új dolgot nem mondott, de jó összeválogatás azokról a dolgokról, amik kezdő vagy éppen nem kezdő vezetőknek fontos lehet.

 Minden fejezet rövid. A tegező stílus szerintem, segít a közérthetőségben. Úgy vélem, hogy az embereknek nem ártana néha elő-elő venni. Feltehetően, ha elkezdek vezetni (ha végre meglesz a jogsi :D, hétfőn forgalmi!!), akkor is pár évente bele fogok lapozni, csak, hogy nehogy elfelejtsek valamit, és hülyeséget csináljak. Bár még a KRESZ ismereteim elég frissek, azért a tantermi oktatás hiánya is meglátszik. Sok dolognak kellett utána néznem, utána olvasnom, mert az E-Titán rendszer erre sajnos alkalmatlan. Tartom, hogy az E-Titános tanulás után az ember nem sokkal tud többet, mint előtte. De persze biztos vannak emberek, akik az alapján is teljesen megértenek mindent és mindent utána, jól csinálnak. Én az a típus vagyok, aki hallás és figyelés alapján tanult egész életében úgyhogy nehezen maradt meg, amit olvastam, pláne hosszú távon.

 Bár gondom nem volt vele, de míg az autósok nagy része feltehetően mindenkiben bízik. Nekem, amikor az oktató azt mondta, védett úton vagyunk, menjünk nyugodtan gyorsabban, az volt az első kérdésem, hogy „A többiek is tudják?” . Oké, azért 60 óra vezetés után már bátrabb vagyok, bár ez a bizalmi dolog továbbra is nálam kicsit kérdéses. Bízom a többi sofőrben, csak fenntartásokkal. Láttam a tanulás folyamán elég sok hülyét (bocsánat :D), az utakon, és szerintem vagy 5-6 alkalommal néztünk az oktatóval, hogy „hát, pedig neki már van jogsija, mit csinál?”. Úgyhogy ezt a könyvet nagyjából mindenkinek kötelezővé tenném, mondjuk 2-3 évente elolvasásra, hogy felelevenítse, milyen KRESZ szabályokat nem tart be vezetés közben….