Szvetelszky Zsuzsanna: Boldogan a munkahelyen

 

• Kiadó: Animus
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2025
• Oldalszám: 288
• Kötés: Puhatáblás
• ISBN: 9789636147228
• Megjelenés időpontja: 2025. május 30.

Sokat gondolkodtam ezen a könyvön, olvasás alatt is és most utána is. Mert ugye, a cím az, hogy „Boldogan a munkahelyen”, ami egy ma elég utópisztikus kijelentés, holott amúgy nem lenne ez annyira elvetemült dolog.  De mit is értünk az alatt, hogy Boldogan a munkahelyen.

 Sokan úgy vélik, hogy a boldogság az, hogy azt csinálsz amit akarsz, és az főleg az, hogy nem csinálsz semmit sem. Ez is egy opció, említi is a könyv a „kollégák, akik megtesznek mindent, hogy mindenki MÁS, jobban hozzáférjen a munkához, mint ők”. De nem hiszem, hogy a legtöbb ember, ha azt kérdezik tőle, hogy „mi tenne boldoggá a munkahelyeden?”, akkor azt válaszolná, hogy, hát „ha nem kellene dolgozni”. Biztos van, aki ezt válaszolná, de a legtöbb ember azért (remélem), szereti hasznosan tölteni az idejét.

 Az, ha egy munkavállaló boldog a munkahelyén egy win-win helyzet mindenkinek. Ugyanis, jóval produktívabb vagy, ha boldogan mész be dolgozni, mint akkor, ha esetlegesen gyomorgörccsel vagy pánikkal, vagy szorongással mész. Ez utóbbi amúgy hamar kiégéshez vezet, tehát ha azt érzed, válts, amilyen gyorsan csak megteheted.

 A könyv arra az esetre is felkészít, ha amúgy jelenleg NEM vagy boldog a munkahelyeden, de szeretnél az lenni, mert van egy fixa ideád, hogy ahol vagy, az amúgy egy jó munkahely, csak sok lett a „csak” kezdetű mondat a munkádban, meg a „de” kezdetű mondatok amikor mesélsz bárkinek a munkahelyedről, hogy „Nagyon jó hely, de…” Tehát a könyv próbál ötleteket adni arra, hogy hozd ebből a helyzetből is ki a legtöbbet, és minden napot és interakciót azokkal, akiket nem szeretsz, fogj fel úgy, mint gyakorlás az életre. Ők azok, akikkel gyakorolhatod a türelmet, hisz nem ütheted pofon a főnököd/kollégád/beosztottad (jóesetben), bármennyire is idegesítőnek találod őket. Gyakorolhatod velük a stressz kezelést, ha ők stresszt váltanak ki akkor ugyanis meg kell tanulnod ezt a stresszt kezelni, ha nem akarsz két hónap után kiégni…Ez a része a könyvnek amúgy egy „mentsük a menthetőt” típusú rész volt, az a tipikusan „nézzük a jó oldalát annak, aminek nincs”, de legalább jól hangzott, bár igazi stressz kezelésről nem olvashatsz a könyvben, csak említve van a tudatos jelenlét, a meditáció, mint opció.

Tehát, ha jelenleg nem vagy boldog a munkahelyeden, akkor a könyv még felveti, hogy próbáld elkerülni azokat, akikkel nem vagy jóban, vagy úgy érzed energia vámpírok. Ezt olvasva eszembe jutott, hogy azért ez nem mindenhol olyan marha könnyen kivitelezhető. Persze nincsen multinál tapasztalatom, de úgy hiszem, hogy azért ott se úgy van, hogyha amúgy aki 2 méterre dolgozik tőlem, és én utálom, akkor el tudom kerülni…. De amúgy tény, hogy én is próbálom a munkahelyemen elkerülni azokat, akiket nem kedvelek annyira, de tekintve, hogy én vagyok az akivel elsőnek találkozik, nagyjából mindenki, mert előttem mennek el…ez nehezen kivitelezhető ;)

Tehát összességében a könyv mond is dolgokat, meg nem is. Erősen kétes pár dolog, hogy az működhet-e. De tény, munkavállaló és munkáltatói oldalról is bőven lenne mit tanulni még így is a könyvből.  Nem mondom, hogy sok újdonságot olvastam benne, de káromra nem válik, hogy elolvastam.

 Érdekes volt, amúgy az olvasók kérdései, amikor látták, hogy ezt olvasom. (mindig ott van a pulton mellettem, amit épp olvasok…feltételezve, hogy lesz is időm bele olvasni – nem volt - ). Az alábbi mondatokat kaptam ugyanis meg:

• ·        Tényleg, és van olyan, hogy boldog munkahely?
• ·        Áh, ilyen nincs, erről már könyvet írnak?
• ·        Ennyire el vagyok már keseredve? De ugye nem mész el? (ez így pont nem értettem a könyvvel konszenzusba, elvégre pont azt akarja a könyv, hogy boldog legyek ott ahol vagyok XD)

Tehát érdekes volt megfigyelni, hogy miként reagálnak az olvasók egy adott könyvcímre. Igazándiból az esetek nagy részében, a „boldogan a munkahelyen” ezek szerint egy utópisztikus elképzelés. Nincs és nem is lesz ilyen, legalábbis nekem a kérdések ezt mutatták. Ami amúgy szomorú, mert azt jelzi, hogy az emberek nagy része úgy megy be a munkahelyére, hogy „mikor mehetünk haza?” Nem mondom, hogy nekem nem jut eszembe ez a mondat, beérkezés után 10 perccel már, de régen nem így volt. Most a könyv hatására kipróbálok még pár dolgot, de én elengedtem már azt, hogy teljesen boldog legyek a munkahelyemen. A munkahelyem sem akarja ezt, én meg beletörődtem, hogy ha „elég jól érzem ott magam”, az egyelőre elég, azt majd lesz valahogy. Megjegyezném, nem vagyok boldogtalan a munkahelyemen, de boldog sem, volt idő, de már nem.

 

Amúgy a könyvből az egyik kedvenc és találó mondata számomra:

„Szokás mondani, az ember céget választ, de vezetőt hagy ott.

Fülszöveg:

A munkahely nemcsak egy hely, ahová bemegyünk – hanem egy tér, ahol fejlődhetünk.

Miért szól annyi könyv a vezetőknek, miközben a legtöbben beosztottként dolgozunk? És miért írnak még mindig gyakran múlt századi elvekről, amikor a munka világa megváltozott – és megváltoztunk mi magunk is?

Ez a könyv azoknak szól, akik a jelen kihívásaiban keresik a kapaszkodókat. Akár irodában dolgozunk, akár otthoni-munkahelyi hibrid életmódot folytató szakemberek vagyunk, legyen a munkánk szellemi vagy fizikai, egyvalami közös bennünk: nem mi vezetjük a céget, de benne élünk a mindennapjaiban. A cél: a munkahelyünket a saját fejlődésünk eszközévé tenni – nemcsak túlélni a cégben, hanem lehetőségként használni. A kötet négy kulcsterület köré

épül: önismeret, társas kapcsolatok, fejlődés és változás. Megmutatja, hogyan alakíthatjuk át a mindennapi munkahelyi jelenlétet személyes értékké, sőt erőforrássá – még akkor is, ha néha idegesít a kolléga, a főnök vagy maga a rendszer. Gyakorlati tanácsokat, felismeréseket és új nézőpontokat kínál azoknak, akik nemcsak dolgozni akarnak, hanem jobban is szeretnék érezni magukat közben.

SZVETELSZKY ZSUZSANNA szociálpszichológus, egyetemi docens, vállalati kommunikációs szakértő. 2002-ben jelent meg a pletykáról egy monográfiája, azóta pedig írt a rejtett szervezetekről, modern társas jelenségekről, mint például a kapunyitási pánik, valamint a fenntarthatóság témájáról is.

Több mint két évtizede foglalkozik szervezetek, vállalatok, közösségek, települések rejtett hálózatainak, informális kommunikációjának feltárásával. Tudományos és alkalmazott kutatási területei a pletyka pszichológiája, az informális hálózatok és a vállalati kommunikáció.

A HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpontjának külső kutatója, tudományos munkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézetében a Szociológia Tanszék oktatója, a LINK-Group hálózatkutató központ tagja.

14 éves lett a blog

 

Helló mindenki :)

Amikor ez a poszt publikálásra kerül, akkor tölti a blog a 14. születésnapját. 

2011-ben július 21-én posztoltam először. Akkor úgy gondoltam, hogy 5 éve a szakmában, és 2 nappal kb. a segédkönyvtárosi / könyvtárosasszisztensi bizonyítvány osztás után, bölcs dolog lenne olyasmivel foglalkozó blogot indítani ami érdekel. Így lett könyves blogom, és így vállaltam hellyel-közzel recenziókat is kiadóknak. Imádok olvasni ez nem változott egy cseppet sem, csak tavaly-idén bejött egy másik szenvedély is a láthatárra és így a könyves blog kicsit háttérbe került. Jó esetben nem végleg, hisz írni-olvasni továbbra is szeretek és tervezek, úgyhogy remélhetőleg, ha nem is maximális aktivitással, de folytatódik a blog.

Ebben a 14 évben voltak aktívabb éveim, és kevésbé aktív éveim, 978 poszt született eddig, ami amúgy nem olyan rossz szám. Ahhoz képest, hogy csupán hobbiból és kedvtelésből írok. A 14 év alatt rengeteget változtam, változott az ízlésem is. A regények legtöbbjét az önsegítő könyvek vették át. Amiket kisebb-nagyobb haszonnal forgatok...önbizalmat még nem adtak sajnos ;)

 Viszont, nagyjából másfél hónapja jött az agymenésem, hogy nem szeretném a könyves és egyéb tartalmaimat keverni, így elindítottam a vezetéssel kapcsolatos blogomat is. Ezt itt éritek el! Hiszem, hogy az a blog is és ez is aktív életet fog élni. Jelenleg kellően fókuszált kezdek lenni egy másik irányba, így feltehetően az új blog aktívabb lesz, mint ez a jelenlegi. És amikor ez a poszt kimegy, már betöltöm a 39-et is :D Igen, a blog - moly - valós születésnapom, kb. 2-3 nap eltéréssel esnek egymás után ;) 

Jó olvasást, és tényleg, próbálok visszatérni ide is, mert azért szoktam olvasni...csak ez a meleg elviszi az energiáimat ^^

Terri Cole: Húzd meg a határaidat

 

 

 

 

Könyv: Terri Cole: Húzd meg a határaidat
Kiadó: Good Life Books
Kiadó székhelye: Budapest
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 284
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789636301569
Megjelenés időpontja: 2025. március 26.

Nagyon sokszor van az, hogy az ember nem húz határokat. Megtesz mindenkinek mindent amire kéri, akár akarja akár nem. Legyen szó munkáról vagy magánéletről. A könyv rámutat azokra a buktatókra, amikbe újra és újra belemennek az emberek, annak ellenére is, hogy ők maguk nem akarják megcsinálni a dolgokat, de hát nem mondhatnak nemet....

De...dehogynem. Borzalmasan sok dologra mondhat az ember nemet, ha nem akarja. Értelemszerűen vannak helyzetek amikor a nemet mondás nem opció viszont jóval kevesebbszer van ez, mint azt az ember gondolja. Az esetek 80%-ban, ha valamit nem akarunk megtenni, akkor nem is muszáj. Csak érvényesítenünk kell azt a pontot, hogy igenis néha az "én" kerüljön  előre, és nem mindenki más.

 Érdekes volt a könyvet olvasni, és pár eset leírásakor azon gondolkodtam, hogy "de miért vannak még ebben a kapcsolatban", mert külső szemlélő számára nagyon is látszott az elhangzottakból és leírtakból, hogy nagy határsértések vannak abban a kapcsolatban. De még én is tudom, hogy amikor az ember benne van akkor nem feltétlen látja azt, amit  a többiek már rég. Vagy jóval később jön rá, hogy mit kellett volna tennie.

Így majdnem 39 évesen próbálok rájönni, hol vannak a határaim. Szeretek segíteni az embereknek, de tény, nem mindig van hozzá kedvem. Munkámból adódóan értelemszerű, hogy az olvasóknak segítek, de például az már nálam határátlépés, hogy kéretlenül elmeséli az életét, ami viszont már nem tartozik rám / nem érdekel /nem tudok vele mit kezdeni / nem munkaköröm más bajával foglalkozni, arra vannak szakemberek. Próbálok tudatosan figyelni rá, hogy más nyűgje ne váljon az én nyűgömmé, hogy igenis képes legyek meghúzni az határt. 

 Mert van életem, és azt szeretném élni is. És bár úgy gondolom, elég segítő természet vagyok mostanában arra is rájöttem, hogy sokkalta több határ húzás kell ahhoz, hogy komfortosan érezzem magam. Tehát mindenképpen jó volt, hogy elolvastam a könyvet, még ha nem is lettem / leszek határállító guruvá és mesterré, de tény, több határt kell húzni. És komolyan elgondolkodni mindig, hogy ez amit éppen teszek, ezt akarom-e egyáltalán, vagy csak képtelen voltam azt mondani, hogy nem, holott megtehettem volna....

Fülszöveg:

Többségünknek ​soha nem tanították meg, hogyan érvényesítse saját érdekeit és miként fejezze ki hatékonyan a vágyait. Sőt, inkább passzív-agresszív viselkedés mögé rejtjük az érzéseinket, megtagadjuk saját igazságainkat vagy addig nyomjuk el érzelmeinket, amíg depressziósak vagy annyira frusztráltak leszünk, hogy felrobbanunk, amivel akár tönkre is teszünk egy nehezen felépített bizalmat és kapcsolatot.

Földünk legsikeresebb és legelégedettebb embereinek van egy közös vonása: asszertívak, vagyis képesek világos, egészséges határokat felállítani, és ezeket kommunikálni. Egyértelműen ez a képesség a legfontosabb tényező, ha arról van szó, hogy egészséges, boldog és önrendelkezéssel teli életet éljünk.
Miket ismerhetsz meg a kötetből:
• Mik a határállítás alapjai?
• Milyen típusai vannak az egészséges határainknak
• Hogyan vezet társfüggőséghez, ha nincsenek meg a határaink
• Melyek azok a rossz minták, amelyekkel eddig próbáltunk rosszul határokat húzni?
• Kik az életünkben a határrombolók?
• Három lépés, amivel felismerheted majd felállíthatod az egészséges határaidat
• Egyedi, határállító terved elkészítése

Ebben a kötetben Terri Cole pszichoterapeuta tehát azokat a különleges készségeket mutatja be, amikkel felhagyhatunk a mások kedvében járásnak (méghozzá bűntudat és dráma nélkül), önmagunk cserben hagyásának, és amikkel képessé válhatunk arra, hogy tudatosan irányítsuk érzelmi, spirituális, fizikai, személyes életünk minden egyes aspektusát. Mivel a határállítás mesterévé válás egy folyamat, Cole a gyakorlatba is átültethető stratégiákat, forgatókönyveket és technikákat mutat be, amelyeket bármely pillanatban használhatunk, amikor csak szükségünk van rájuk.

Ez a könyv azoknak is szól, akik már belefáradtak a túlzott adakozásba, a túlcsinálásba vagy akár a túlérzésbe. Ha már mindent megtettél másokért, főként a saját rovásodra, ajándékozd meg magad a határállítás felszabadító erejével!

„Terri gyakorlati lépésekkel segít kézzelfoghatóbbá tenni a határok felállításának működését, hogy profi határállítóvá váljunk. Egyszerű és a gyakorlatba átültethető szemléletmódja olyan, mint egy friss szellő. Egyértelmű tanácsokat ad ahhoz, hogyan emelhetjük magasabb szintre a határállítást.” – Dr. MARIEL BUQUÉ traumapszichológus

Nick Trenton: Ne agyald túl!

 

• Könyv: Nick Trenton: Ne agyald túl!
• Kiadó: Édesvíz
• Kiadó székhelye: Budapest
• Kiadás éve: 2021
• Oldalszám: 204
• Kötés: Keménytáblás
• ISBN: 9789635072637
• Fordította: Medgyesy Zsófia

Szeretném azt mondani, hogy ez egy jó könyv, de nem éreztem ezt. Vannak benne jó dolgok, vannak olyan ismeretek, amik tényleg hatásosak lehetnek, de nem éreztem magaménak a mondanivalóját. Valahogy olyan volt, olvasás közben, mintha totálisan nem nekem szólna. Ebből adódóan nem akarom pontozni sem, hogy mennyit ér, mert feltehetően azoknak, akiknek erre szüksége van, azoknak a felsorolt dolgok hatásosak lesznek. Legalábbis bízom benne, hogy ez így lesz.

Hála az égnek, sosem voltam igazán szorongó típus, sem pánikrohamom nem volt. Biztos szorongok amúgy egy csomó dolog miatt, de nem érzem azt, hogy a túlagyalás lenne a válasz a kérdésre. Szoktam spekulálni, szoktam azon gondolkodni, hogy „mi lenne, ha”, de igazándiból szerintem én még az egészséges mértéket ütöm meg. Tervezek a jövővel, és emlékezem a múltra, de nem kezdek bele elemzésbe, hogy a Kiss Jóska mit gondol rólam. Megtanultam az elmúlt pár évben, hogy nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam. Feltehetően ezért nem agyalok túl annyi mindent.

Nekem is van persze hova fejlődnöm, de ehhez ez a könyv nem nyújt segítséget. És nem azért mert úgy érzem felületesen olvastam volna, inkább azt éreztem olvasás közben, hogy jó dolgokat mond, de keveset és azt borzalmasan felszínesen.

 Viszont arra is rájöttem, hogy bár nem élek a múltba sem a jövőben, a kelleténél még mindig sokkal többet merengek ebben a két idősíkban, mint a jelenben. Ilyen szempontból ez elgondolkodtatott, de ennyi sajnos.

És ami még hasznos, bár nem csak ez a könyv hangoztatja, de nem lehet elégszer az embernek elmondani. Azzal törődj, amire van ráhatásod. Ne foglalkoztasson az, amire nincs. Ha nem tudsz rajta változtatni, akkor fogadd el, vagy lépj tovább abból a szituációból, ha viszont van ráhatásod a dolgokra, akkor ne várd azt, hogy majd egyszer, valaki helyetted megoldja a dolgokat. Megsúgom, soha nem fogja senki megoldani a TE problémádat. Csak és kizárólag te, mert hidd, el a legtöbb embert egyrészt nem érdekli a problémád, másrészt meg, nem gondolatolvasó, ha segítséget se kérsz, akkor nem fogja tudni senki, hogy mi a te nagy problémád, aminek megoldásában segíthetne :P

Tehát, egy olvasmánynak jó volt. Lassan haladtam vele, de nem azért mert olyan megfontoltan akartam volna olvasni, hanem mert mindig rá kellett vennem magam, hogy fejezzem be, hiszen nem olyan vastag, félbe ne hagyjuk, hátha mond valami okosat, de kedvem nem nagyon volt hozzá. Nem mondom, hogy egy másik élethelyzetben, nem lett volna jobb olvasni… lehet, lehet nem jókor került hozzám, viszont…ez van. Nem hiszem, hogy újra olvasom, valaha is, de azért a szerzővel még próbálkozom.

Fülszöveg:

„A ​gondolat nem az ellenségünk. Agyunk elképesztően hasznos eszköz, ám amikor túl sokat agyalunk, azzal épp csorbítjuk e csodás eszköz élét.” – Nick Trenton

A TÚLGONDOLÁS A BOLDOGTALANSÁG EGYIK LEGNAGYOBB OKA.

A túlgondolás, vagy ismertebb nevén agyalás, korunk egyik legfertőzőbb járványa, mely számos pszichoszomatikus fizikai tünet forrása. Azonban léteznek jól bevált megoldások és módszerek a stressz és a romboló hatások megszüntetéséhez, ha minőségi és nyugodt életet szeretnénk élni.

Nick Trenton Ne agyald túl! című könyvével segít megtalálni a kiutat a szorongás és a stressz okozta zsákutcából. A szerző részletes, hatékony és bevált technikákat ismertet, melyek segítenek áthuzalozni az agyunkat, irányítani a gondolatainkat, megtalálni a fókuszt, és megváltoztatni a mentális szokásainkat. Trenton legfőbb törekvése az, hogy segítsen kiszabadulnunk a saját magunk által ránk szabott mentális börtönből, újrakeretezni a szemléletmódunkat és megváltoztatni a viselkedésünket, amelyek során könnyedén kiiktathatjuk az aggodalmat, kételkedést, teóriagyártást, más szóval az agyalást az életünkből.

Íme néhány a könyvben vázolt hatékony módszerek közül, a negatív gondolatok dédelgetése és a rágódás ellen:

Stresszkezelés 4 lépésben

Narratív terápia és kivezetés

Autogén tréning

Irányított imagináció és vizualizáció

Progresszív izomlazítás

Kognitív viselkedésterápia

Feszültségmenedzsment

Nincs több önmegsemmisítő beszélgetés, egyre lejjebb és lejjebb húzó ördögi érzelmi spirál. Nincs több kusza és gyötrő gondolatokkal teli, álmatlan éjszaka.

SZABADÍTSD FEL A KORLÁTLAN LEHETŐSÉGET MAGADBAN, ÉS KEZDJ EL ÉLNI, ITT ÉS MOST!

Korszak zárás - korszak kezdés

 

Gondoltam, írok egy záró posztot is a tanuló vezető időmről, hogy egy korszakot lezárhassak, és jöhessen a vezetős időszak, a rutin megszerzése, és hasonló dolgok.

A Jogosítványt 2025.03.05-én szereztem meg, a 4. forgalmi vizsgámat követően. Ha minden igaz, akkor mindig másik vizsgabiztosom volt.  Egyik vizsgabiztosomnak sem tudom a nevét. Annak ellenére, hogy mindegyik bemutatkozott! 

Ahogy írtam az előző vezetős posztomban is, és ahogy elmondom mindenkinek (is), aki kérdezi, hogy hogyhogy csak 4-szerre mentél át. Ezt dobta a sors, ez volt megírva. Sokak jönnek a "KAV lehúzza az embereket" szöveggel. Tök sokan, el sem tudjátok képzelni, hogy akárhányszor téma, hogy átmentem, és vagy nem, mindig a KAV van elővéve, és ott kell magyarázkodnom, hogy nem. NEM a KAV tehet a bukásaimról, mindegyiknél pontosan tudtam, hogy miért buktam, teljesen jogos volt minden észrevétel, és volt ahol én már magamat percekkel a valós bukás előtt is kiraktam volna a kocsiból ;) Tehát, az én esetemben a dolog nem pénzlehúzás volt. Kellett egy vizsgázási rutin, hogy ne érezzem magam már nagyon szarul, ha mögöttem ül valaki és bámul. Kellett egy nagyon jó oktató, aki próbált rávezetni, hogy "De, te tudsz vezetni, mutasd csak meg neki" és aki arra az ötletemre, hogy "nem lehetne-e, hogy elmondod neki, hogy tudok vezetni, és az elég?" közölte, hogy nem :P

A 3. vizsgámkor mindenki izgult értem, és szerintem az már nyomasztott, borzalmasan nagy teher, hogy mindenki azt szeretné, hogy sikerüljön a vizsgád. Ebből adódóan, a 4. vizsgámról egyetlen egy ember tudott, és még egy a vizsga előtt kb másfél órával, mert megkérdezte, hogy "miért nem kocsival?" :D És közöltem vele, hogy kérdezd meg ezt két óra múlva ;) Lesokkolva, hogy amúgy jah éppen mooost megyek vizsgázni. Próbáltam mindenki elől eltitkolni, kisebb nagyobb sikerrel, hogy mikor lesz, hogy hagyjanak békén, ne kérdezzék, ne izguljanak, ne legyen még ez is az én terhem, elég nekem az, hogy egy órán át ne csináljak semmi nagy baromságot. Elég jól sikerült amúgy, amikor felraktam a fotót a kormányablak előtt egész sokan lepődtek meg ;)

Így 3 nappal később és 3 oda-vissza úttal a városban, már saját kocsival, még mindig dolgozza fel a lelkem, hogy legálisan, beülhetsz, mehetsz és hopp már ott is vagy a munkahelyeden. Szerintem egy ideig még ez lesz, hogy fel kell dolgoznom, hogy mehetek, és általában egyedül vagyok és senki nem szól bele semmibe (bár a vége felé, már az oktatóm is csak azt kérdezte, hogy "de ő miért van mellettem? Tudjuk, hogy tudok vezetni, akkor miééééért?" és erre mondtam mindig, hogy "mert veled tudok legálisan gyakorolni). Ebből a három útból arra jöttem rá, hogy 1. szoknom kell a dízel után a benzines dolgot. 2. nem eldobni a kuplungot, mert akkor ugrálunk, meg lefulladunk, 3. leszarni, hogy dudálnak, 4. belőni mennyit hazudik a kilométeróra, úgyhogy hétfőn gps-es cuccal megyek és meglátjuk. Mert azért gáz lenne, ha kapnék egy gyorshajtós csekket, már csak azért is, mert a vizsgabiztosom egyetlen problémája az volt, hogy "ez a kocsi tud, vajon 42-nél gyorsabban is menni?" illetve tanácsa már vizsga után "vagy lépjen rá a gázra, vagy ne menjen Pestre, mert ott ezért a tempóért megverik" :D

 A vizsgáról amúgy, röviden. Most volt, először az, hogy amikor beültem, el tudtam mondani azt a mondatot, amit eddig mindig más hasonló mondattal, kevésbé hihetően adtam elő "A Kocsi műszakilag rendben van, közlekedésre alkalmas állapotban van." Pedig de utálom ezt az elejét az egész vizsgának. Fékpróba megvolt, mentünk, előzékenyen engedtem, hogy kiálljon egy éppen kiállni készülő kocsi, majd körforgó, körforgó, egy ívű megfordulás. Körforgó-körforgó 6-os út, egészen a kövi körforgóig, be a városba, baleset, megállás, várakozás, jeleznek, hogy mehetünk. Olyan szinten meglepett, hogy majdnem lefulladtunk. Bár le nem fulladtunk és mentem is, cserébe feltoltam a távolsági fényszórót, és elindítottam az ablaktörlőt, hogy míg visszakeveredtünk a sávunkba, ezeket alig észrevehetően le is kapcsoljam. Ez így utólag vicces, akkor nem volt az :D

Mentünk, átsoroltam, körbenéztem, megálltam a lámpánál, elindultam, körforgó, parkoló, a feladat jobbra előre merőlegesen. Ez volt amúgy az előző vizsgán is, ott kb. 8-szorra is szarul álltam be. Most...most nem volt parkolóhely. Úgyhogy mentünk egy kört a parkolóba, feladtuk és mentünk tovább. Elengedtem a kanyarban álldogáló nénit, mert felsejlett a fejembe, hogy hányszor, de hányszor mondta az oktatóm, amikor ezt nem tettem meg órán, hogy "most buktál meg", majd tovább mentünk, keresni egy másik parkolót. Találtunk is, elkezdtem tolatni,...azt közöltem, hogy "ez egy egyirányú parkoló, itt ilyet nem csinálunk", meg lettem dicsérve, majd közölték, hogy akkor is így parkolunk, de örülnek, hogy látom, hogy amúgy itt így nem lehetne, de idő szűke, nem keresünk még egy parkolót. Életem, legszebb parkolása volt. Korrigálás nélkül, elsőre. Vizsga után amúgy ezen röhögtünk :D Mert soha még ilyen szépen nem sikerült ez a parkolás. Utána mentünk tovább, erre-arra, és ki majdnem a városból ahol a balra-balra-balra kanyarokat lehetett gyakorolni, meg hogy tudom-e hogy ha balra, meg egyirányú akkor hova sorolok ;) Tudtam. Aztán vissza a város felé, rossz sávba érkeztem, de az oktatóm végül úgy döntött, nem korrigáljuk, arra megyünk vissza. Ezt szóvá is tette neki a vizsgabiztos, nekem meg vizsga után elmondta, hogy ott ő már nem, ha felhívja a figyelmet, hogy soroljak át, akkor az már záróvonal, akkor az már bukás, és amúgy is, ugyanoda jutunk csak kis kerülővel. Amikor már a visszafelé úton voltunk, jött, hogy "Kanyarodj jobbra, állj félre". Ez volt a pont, ahol kétségbe estem, kanyarodtam, félreálltam, átadtam a helyet. Arcomon a kétségbeeséssel. Mondta a vizsgabiztos, hogy Átmentem, megvan, viszont, neki már egy másik kocsiban kéne ülnie, úgyhogy az oktatóm kicsit gyorsabb, ő vezet már vissza. Életem legrosszabb 60 másodperce volt, míg ez így elhangzott a félreállás után. Nem mondom, hogy nem gondoltam csúnya dolgokra.

Utána már az oktatómmal amikor letettük a vizsgabiztost, irány a kormányablak. Minden zebránál úgy néztem körbe, mintha én vezetnék...nem, nem én vezettem, de azt mondta, ha gondolom, akkor fékezzek nyugodtan rá ;) Mondom isten ments. Kormányablaknál készült egy kép, hogy legyen valami nyoma, hogy kivel tanultam, aztán elbúcsúztunk, hogy akkor már csak az utakon találkozunk. 

Fura lesz, nagyon szerettem vezetni járni. Fél év nagyjából ennyi idő volt a vezetés. Hetente kétszer, két óra, amikor valami újat tanultam, és ahol dicsérve voltam. Nem mindig, de elég sokat, hogy az amúgy nem nagy önbizalmam kicsit helyre rázódjon. És kellemes hangulatban teltek mindig a vezetés órák, akkor is amikor amúgy meló után mentem, és hulla fáradt voltam. Mondjuk, hamar rájöttem, hogy az ilyen munka után menjél vezetni tanulninak, kb. semmi értelme nem volt. Onnantól folyamatosan műszakcserékkel oldottam meg, hála kolléganőmnek, hogy mindig délelőtt tudjak menni vezetni, és utána dolgozni, és ne fordítva.

Gondoltam, hogy összeszedem, hogy kinek köszönhetem azt, hogy most már beülhetek a kocsiba, és mehetek, isten hírével. Próbáltam, mindenkit összeszedni :D

• Kasza Ádám: Ő az oktatóm, és mindent (is), tőle tanultam, és elviselt fél évig, úgyhogy borzalmasan hálás vagyok neki. Elhitette velem, hogy tudok vezetni, hogy csak egyszer ajánlotta azt, még az elején, hogy "automata váltós kocsi, lehet jobb lenne", de aztán elfogadta, hogy nem, megtanulunk váltani, ha ez időbe is kerül :D
• Anyukámnak, mert nélküle meg feltehetően soha bele se vágok. Én nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy nem akarok megtanulni vezetni, mert miért akarnék. De amúgy meg élvezem. A tanulás folyamatát is szerettem, és így az elmúlt három nap tapasztalatából, amúgy is szeretni fogom, pláne ha lesz rutinom.
• AniTigernek: Mert elviselte a nyűgjeim, kölcsön adta a lakását relaxra és bátran beült mellém, és váltig állította, hogy márpedig tudok vezetni. A Mai napig sokat jelent, hogy megerősíti, hogy a hülyeségem, teljesen szokványos, majd elmúlnak a nyűgjeim, vagy nem, de akkor se foglalkozzak velük :D
• Hidi Gábornak: Ő az én virtuális oktatóm, bár nem tudta, hogy ő az! Imádom a videóit, sokat néztem, anyukámat már az őrületbe kergettem vele, hogy "miért nézek vezetős videókat". Hát mert jó az, vannak direkt oktatós tartalmak, merengős tartalmak és vannak tanulóvezetős videók is. Mindet szerettem, mert mindegyikből lehetett valamit tanulni. Feltehetően feliratkozva is maradok, relaxnak is jó, meg amúgy is :) őt itt éritek el
• A KRESZprofesszornak, mert az E-Titános kresz oktatás, még mindig szerintem szar, borzalmasan hiányzott a tantermi dolog, hogy halljam és lássam, ezt ezen a csatornán megkaptam :) Meg neki is vannak oktatós videói, úgyhogy aki most tanul, annak hajrá, akinek meg van jogsija...annak se árt. Őt itt éritek el
• Ildikónak: A jó sok cseréért, nélküle feltehetően még mindig tanulnék vezetni, mert lassult volna a tanulás, ha csak délutános heteken tudtam volna elmenni vezetni ;D
• Kollégáknak, akik bíztattak, hogy menni fog, és akik próbáltak rájönni, mikor vizsgázom, kisebb, nagyobb sikerrel :D
• Barátoknak, rokonoknak,  ismerősöknek, olvasóknak akik izgultak értem :D Cukik vagytok!

Úgyhogy a tanulós - oktatóval -  korszakom lezárult :)

Egy kis statisztika: 67 órát vezettem, ebből amúgy igazándiból 64-et. 1 óra volt, hogy megnéztem az első oktatóm kocsiját, és rájöttünk, hogy nem érem el a kuplungot, úgyhogy váltás, 2 óra volt, a második oktatómmal, aki utána sajnos sosem ért rá, és nekem fontosabb volt, hogy haladjak, és hogy legyen egy üteme a tanulásnak. Tehát igazándiból 64 óra. Érdekesség: Valahogy az első két oktatóm...mindegyik emlékszik rám, fél év távlatából, ez tök ijesztő :D

A megszabott 580 km helyett, ez idő alatt 956 km-t vezettünk. Milliószor parkoltunk, és voltunk mindenhol ahol kellett, autópályán is...utáltam is. Azért most vizsga előtt elmondta az oktatóm, hogy...ha autópályára mennénk, mit csináljak. Aztán imádkoztunk, hogy ne menjünk :D

4 vizsgán voltam, 10, 15,20, és végül egy teljes (időtúllépéses :D) vizsgával, a vizsgákról itt olvashattok.

És akkor, most kezdődik az igazi utazás...egyedül, vagy utassal, de már oktató nélkül. Nagy kaland lesz ;)