2023. január 17., kedd

Julie Otsuka: Buddha a padláson

 

Molyon láttam értékelést a könyvhöz, aztán még ugyanaz nap felvittem a könyvtár molyos profiljára, hogy új könyvként beleltároztuk, ki lehet kölcsönözni. Akkor mivel Home office-ba voltam lecsúsztam arról, hogy első olvasójává válljak, de gyorsan elő is jegyeztem. Őszinte leszek, nem tudtam, amikor kézbe vettem, hogy miről szól a könyv. Csak azt, hogy pozitív, számomra értékes és figyelemfelkeltő értékelést olvastam róla és hogy nagyon szép a borítója. Így amikor elkezdtem olvasni, idő kellett, hogy helyre rakjam a könyvet és a témát magamban.

 Az, ahogyan megvan írva a könyv szokatlan. Nem olvastam még hasonlót sem, így kellett nagyjából 50 oldal arra, hogy rájöjjek, hogy milyen a koncepció, hogy megszokjam, és végül is meg is szeressem ezt az írás módot.
Adott pár fiatal Japán lány, akik fotó alapján "férjhez" mennek Amerikába a nagy háborúk előtti időszakban, és az egész, ha mindent jól érettem, a második világháborút is még magába foglalja.
Sok sors, sok "mi lett volna, ha" történet. Igazándiból a legjobb és legrosszabb közötti eshetőségek és azok legnagyobb valószínűséggel bekövetkezett történeteit olvashatjuk. Nincs konkrétan főhős akit megszerethetnénk, csak a japán lányok, akik nők lesznek, majd anyák, majd...ki tudja mi lesz velük. 
A könyv érdekessége(legalábbis számomra), az volt, hogy tényleg lefedte, hogy volt aki ezzel a házassággal a boldogságba jött Amerikába, de volt aki el se jutott oda, a hajón meghalt. Vannak akiket szerető férfi várt, de a legtöbbeket egy részeges mezőgazdasági munkás. Sokak a földeken dolgoztak, bár pont ebből menekültek Japánból, és vannak akik a földeken dolgoztak, pedig Japánban nekik voltak munkásaik. Voltak szerencsések, kevésbé szerencsések és szerencsétlenek. Földművessé válók, szexmunkássá válók, és cselédlányok. Voltak akik a férjük mellett maradtak, voltak akik nem. Voltak akik szültek, voltak akik nem. A történet folyamán végig követjük az elindulástól a deportálásig őket. Mert nincs erre jobb szó, amikor egyik napról a másikra közölték velük, hogy "te japán vagy, jön a vonat felszállsz és majd ott élsz tovább", már ha nem hal meg út közben. 
Érdekes volt, hogy mennyire széthúznak az ázsiai népek, hogy milyen megvetéssel beszélnek a japánok a kínaiakról, az indiaiakról, és hasonlók. Érdekes volt követni, hogy márpedig a japán munkaerőt minden dacára jobban szerette az Amerikai a többinél, mert ők megcsináltak legalább mindent, amit mondanak, sokkal jobban. Érdekes volt az utolsó fejezetben olvasni, hogy mikor és hogyan tűnt fel a város lakóinak, hogy a japánok elmentek. Hogy töltötte be más nemzetiségű munkaerő a helyüket, miként feledték szép lassan őket el.
Tehát nagyon érdekes volt a könyv, úgy hiszem többeknek kellene elolvasni, mert erről a korról is keveset tudunk. (vagy nekem maradt csak nagyon ki). Mindenesetre jó könyv volt, szerettem.

Fülszöveg:
Julie Otsuka első magyarul megjelenő regénye azoknak a japán nőknek a történetét meséli el, akik az 1900-as évek elején csoportosan érkeznek San Franciscóba, hogy hozzámenjenek egy férfihoz, akit csak képen láttak. Mindannyian tele vannak félelemmel, várakozással, a legfiatalabb közülük még csak tizenkét éves. Néhányuknak szerencséje lesz, és rendes férfi várja, néhányuk sorsa tragikusra fordul, és a legtöbbször kiderül, hogy leendő férjük még csak nem is hasonlít a fényképre, amit jövendőbeliükről őrizgetnek. Otsuka bemutatja, hogyan érkeznek meg a japán nők az új életükbe, az első éjszakát, a szülést és a gyereknevelést, és a Pearl Harbour utáni időszakot is, amikor az árulókat kitaszítja a társadalom, és férfiak tűnnek el minden nyom nélkül. Hangot ad a nőknek, akiknek alig volt esélyük változtatni a sorsukon, miután felszálltak az Amerikába tartó hajóra. A Buddha a padláson megrázó, gyönyörű, emlékezetes regény kiszolgáltatottságról, idegenségről, szolidaritásról.



at
Labels: , , , , , , , , , , , ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Munkámat tekintve könyvtári adminisztrátor vagyok. 2006.12.01-e óta, a József Attila könyvtárban (Dunaújvárosban). Kölcsönzés a fő munkaterületem, de emellett, foglalkozom a beérkezett ajándékkönyvekkel, javítom a katalógus hibáit, és a könyvtár Molyos profilját is én használom, tehát én töltöm fel az új könyveinket, és rakom fel oda a híreket. Emellett még ezer más dolgot csinálok, amit általában az éves beszámolóba is elfelejtek beírni, mert már annyira alap :D Nagyvenyimen élek édesanyámmal, egy kertes házban, Bogi kutyánkkal, aki mindenkit szeret, főleg ha kap simogatást és ennivalót :) Érdeklődési körömet elég könnyű lekövetni a blogon, igen a legaktívabb a könyvek szeretete, utána jön az írás. Témakörben a Kelet, a spiritualitás, a buddhizmus, az önsegítő irodalom. Ha szépirodalomra vetemedek, akkor inkább fantasy, minimális romantika, de amúgy bármit szívesen kipróbálok (maximum az első 50 oldal után abbahagyom). Koromból adódóan már megtanultam, hogy nem MUSZÁJ elolvasni egy könyvet, ha nem vonz be, akkor el kell engedni, akkor nem nekem íródott.