Justyn Barnes: Ikigai

Köszönet a könyvért a Scolar kiadónak!
 A könyv alcíme a következő: Találd meg az életed értelmét.
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy mit írjak a posztba. Borzalmasan nagy bajban voltam ugyanis, mert tetszett is a könyv és nem is. És amikor kettős érzésem van, akkor döntenem kell, hogy melyiknek adok szabad utat. Végül ez a poszt legalább a tizedik próbálkozás, hogy összeszedjem, mi tetszett és mi nem a könyvben. Remélhetőleg elégedett leszek a poszttal, mert hát, nem szeretnék félkész dolgokat átvinni a jövő évre.

Ami tetszett a könyvben:

x A mérete: Szeretem azokat a könyveket, amik utazóbarátak. Ez kifejezetten kicsi és táskában elférő méreteket öltött, így nagyon kényelmes volt cipelni és buszon olvasni is. Amikor először molyon láttam a könyv borítóját, azt hittem, mint sokan mások, hogy ez nagy alapú lesz, de aztán könyvesboltban is találkoztam vele, és ott szerelem volt első látásra.

x A borító és a belső festett képek: Ugyan nem hiszem, hogy ez a tökéletes borító az Ikigai-nak, de nem is volt életidegen. Megnyugtató színeket használ, mind a borító, mind a fejezet elválasztó “rajzok”. Tetszik no!

x A tagolása a könyvnek: Itt a fejezetekre gondolok főleg, ahogy egymásra épülnek, és ahogy egy-egy fejezetet jobban kifejt. Tetszett, hogy sorban halad a témákban, és az is, ahogyan ezt megoldotta, változatos írásokkal.

x Ízelítő: Ezt nem tudom jobban megfogalmazni egy szóban. Az író, úgy érzem tisztában volt azzal, hogy nála sokkal mélyebben foglalkozik már a témával pár szerző, így ő maga nem akart mélyre ásni a témában. Nem akart borzalmasan sok információt átadni. Ő egy ízelítő akart lenni az olvasónak, amolyan “csali”, hogy ezek után ténylegesen el tudja dönteni, hogy érdekli-e a téma annyira, hogy beleássa magát, vagy hagyja a fenébe, mert totálisan távol áll tőle. Sokkal több pontot kapna a könyv tőlem, ha ez lett volna az első a témában, amit olvastam!


Ami nem tetszett:

x Az a sok-sok kép: Szeretem a képeket, és fel is dobja általában a könyveket, ha tartalmaz képet, de az ikigai szerintem, pont nem az a téma, amit teli kéne nyomni képekkel. Itt úgy érzem, hogy túl lett tolva a képek aránya a szövegezéshez képest. Elhiszem, hogy ha a képek nem lennének, végtelenül hülyén nézne ki a könyv és borzalmasan vékony lenne, de talán ENNYI kép nem kellett volna.

x Ikigaiod: Ez a szó kísért engem, és kirázott tőle a hideg, mindig amikor olvastam, és elég sokszor van a könyvben. Elhiszem, hogy nyelvtanilag ez így helyes, de borzalmasan hangzik az ikigaiod :D


Összességében:
Ez a könyv nem több és nem kevesebb, mint egy betekintés az Ikigai világában. Sejtésem szerint, ennél több nem is akar lenni. Tisztázza a fogalmat, és ötleteket és írásokat tartalmaz arról, hogy miként élheted át az ikigait, miként alkalmazhatod az életedben. Rengeteg hasznos és jó dolog van benne, de emellett az is látszik, hogy nincs mögötte nagyon alapos kutatómunka. Nem mondom, hogy nem kutatott, de tény, hogy ez az 5. könyv amit a témában olvasok, és eddig ez tartalmazza a legkevesebb információt. (Bár Bettina Lemke könyve ennél sokkal borzalmasabb :D).
 Remek dolognak találom, a könyv végén lévő ajánlott irodalmak szekciót, mert relatíve felsorolja a Magyarországon is forgalomban lévő könyveket a témában. Aki jobban bele akar mélyedni, annak ad továbbhaladási irányt, és ez jó dolog.
 Arra tökéletes a könyv, hogy megismerjük az Ikigait, és eldöntsük azt, hogy szeretnénk-e egészében látni a dolgokat, vagy megelégszünk ezzel az ízelítővel. Ajándék könyvnek amúgy szerintem remek, ha japán kultúra érdekli az ismerősünket, vagy keresi az élet értelmét. És akik szeretik az idézeteket és képeket azoknak is nagyon jó, mert tényleg szép a könyv. Csak nekem kevés, ha egy könyv csak szép.

Belbecs: 3/5
Külcsín: 5/5

Fülszöveg:

„A japánok hosszú ideje tudják: van olyan, hogy az ember szereti a munkáját, és meg is fizetik érte. Ez az összhang maga az ikigai: kombinációja mindannak, amit szeretsz, és amire a világnak szüksége van. Ez a kis könyv segít megtalálni a saját ikigaiod, azaz életed valódi értelmét – ha engeded, feltárul előtted a hosszú, boldog és tudatos élet titka.”

Könyv: Justyn Barnes: Ikigai
Kiadó: Scolar
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 160
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632449289
Fordította: Rácz Rebeka
Megjelenés időpontja: 2018. november 12.

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Köszönet a könyvért a Kossuth kiadónak!
A könyv már szerintem fél éve a várólistámon csücsült, várt arra, hogy kiadják. Valahol olvastam olyasmit is, hogy végül nem adják ki, így amikor mégis megjelent nagyot dobbant a szívem. Felraktam kívánságlistára, majd lekerült onnan, mert nem tudtam volna kivárni azt, hogy valaki megvegye nekem. Olvasnom kellett mindenképpen!
 Sokat elárul a könyvről, hogy ez lett az ÉV könyve nekem, ha regényről beszélek, és nem ismeretterjesztő könyvről. Bőgtem a könyvön, méghozzá meglehetősen sokszor, pedig nem szokásom. Részben ez egy remek dolog, de a buszon szerintem furán néztek rám, amikor a könyv utolsó oldalait olvastam, és patakzottak a könnyeim. De hát ez van!
 Idén úgy tűnik Japán nagyon közel került hozzám, nem csak azért mert voltam kinn, hanem rengeteg könyv jelenik meg manapság japán szerzőktől, vagy japános témával. Ezekre idén fókuszáltan odafigyeltem, és azt hiszem, vagy ők írnak jobban, vagy már megszoktam, hogy a japánok furán írnak.
 Ennél a könyvnél nem volt nehéz dolgom, hogy szeressem. Nagyon szeretem a kicsit elborult ötleteket, és ismerjük be, hogy egy kávézó ahol egy bizonyos széken ülve utazhatsz az időben, elég fura koncepció, de ez volt az amibe először beleszerettem, még a könyv olvasása előtt. Aztán az a rengeteg szabály, amit szerencsétlen vállalkozó kedvű időutazóinknak be kell tartania, hát nem csodálom, hogy olyan kevesen kezdenek bele az időutazásba. Ugyanis, nagyon nyomós indok kell, hogy megtedd az időben az utat, úgy hogy tudod:

1. A kávét ki kell innod, mielőtt kihűl.  - Ha nem teszed, te leszel a következő szellem, aki ott üldögélhet azon a széken.
2. Csak adott széken lehet utazni, de ott egy szellem üldögél. - Naponta csak egyszer megy mosdóba, úgyhogy nagy türelem kell ahhoz, hogy kivárd. A slusszpoén, hogy nem mindig ugyanakkor megy, tehát 24 óra kemény üldögélés is lehet a várakozás. Ha mázlid van éppen akkor áll fel, amikor ott vagy.
3. Csak olyanokkal találkozhatsz a múltban-jövőben akik már jártak a kávéházban. - Tekintve, hogy nem túl felkapott hely, ez máris leszűkíti a felkeresendő személyek számát.
4. Nem állhatsz fel a székről, különben rögtön visszakerülsz a jelenbe. - Tehát tök bénán jöhet ki minden, hogy ott üldögélsz a széken és vigyorogsz az emberre, hogy menjen már oda, mert te nem mehetsz.
5. Csak egyszer ülhetsz a székre életedben. - Bár ez elég titkos szabály, mert általában senki nem akar még egyszer utazni.
6. Bármit mondasz, teszel a múltban, az nem változtat a jelenen. - Ergo megmondhatod a tesódnak, hogy meg fog halni két nap múlva, ne menjen el, vagy menjen busszal. De akkor is két nap múlva meg fog halni, akkor máshogy, de a karma utoléri és megöli. Elég kellemetlen, de érthető szabály.

A regény, négy történetet mesél el, ami egy adott időszálon halad előre. A helyszín mindig ugyanaz, a Funiculi Funicula kávézó, ami már-már városi legendává nőtte ki magát. A helyet ennek ellenére nem igazán látogatják tömegek. Mindenki tudja, hogy elméletben van ott egy szék, és lehet időt utazni, de  a legtöbben mindezt nem hiszik el. Akik el is hiszik, a bosszantó szabályok miatt nem igazán akarnak nekivágni, meg mert okuk sincsen az utazásra túlzottan. A hely hangulatos, még a  múlt századot idézi, és olyan, mintha sosem változna. A felszolgáló személyzet három tagból áll, akik nagyjából mindig ott vannak. Ők intézik az időutazási szabályok ismertetését is, és ők főzik meg azt a bizonyos kávét is. 

A négy részben fokozatosan ismerjük meg a szereplőket, és az egymáshoz kapcsolódó viszonyaikat. A törzsvendégeket, és dolgozókat egyaránt. Az első történetet, ha jellemezni akarnám egy szóval, akkor cuki volt. Aranyosnak találtam a szerencsétlen nőt akivel "szakított" a barátja, hogy Amerikában találja meg a szerencséjét és a múltba akart menni a nő, hogy legalább megpróbáljon valamit mondani, ha már a szakításkor megkukult és csak bámult a srácra. Fokozatosan ismertük meg az előzményeket is, majd a borzalmas és idegesítő szabályokat. Ekkor találkoztunk először azzal a kitétellel is, hogy a szellemet nem lehet csak úgy odébb rakni, magától kell felállnia, vagy megátkozza azt, aki próbálkozik. A regény elolvasása után rájöttem, hogy ez volt a kis lájtos bemelegítő sztori és ezután bőghetek egy csomót majd.

 A második történet két törzs vendég története. Fuszagi-é és az ápolónő feleségéé, de már itt kapunk egy bekacsintást a következő történetbe is, a levél formájában. Fuszagi alzheimer-kórban szenved, és lassan elfelejti azt is, hogy van felesége, és hogy az kicsoda is, mindenképpen visszautazna a múltba, hogy odaadja neki a levelet, amit írt. Megismerjük az ő történetüket is az elejétől, addig, hogy a kávézóba kezdtek járni. Meglepő mód, nem Fuszagi utazik. A Levél tartalma számomra könnyeket csalogató volt, és annyira sajnáltam őket.

 A harmadik történetben visszaköszön az előző történetben megírt levél, Hirai húga Kumi írta azt nővérének, miután nem találta ott. De ahogy az előző történetnél is, itt is felbukkan a záró történet egyik főszereplője. A lány a jövőből. Nem tudunk meg róla szinte semmit sem, csak azt, hogy a bár tulajdonosának feleségével akar mindenképpen egy közös fényképet. Bár azt hiszem, itt ahogy én, úgy minden olvasó már sejtheti, ki is az a lány. De a történet mégis Hirai-é, akinek a húga autóbalesetben meghal, amikor hazafelé tart a nővérénél tett látogatási kísérletből. Az utazás célja, hogy utoljára láthassa még a húgát élve, és bocsánatot kérjen tőle, amiért sosem ment haza, hogy arra ítélte, hogy átvegye a helyét a családi vállalkozásban. Itt utáltam a legjobban, hogy nem lehet megmenteni embereket, hogy hiába mondaná neki, hogy ne menjen, a sors utolérné. Megkönnyeztem őket is, ahogy az utolsó történetet is, ami kivételesen a Jövőbe ment. Erről viszont nem írok, mert akkor még spoilereznék, és bár már történetekkel előbb sejteni lehet, hogy mi lesz, mégis nagyon szomorú és egyben boldog történet is. Attól függően éppen melyik pillanatban kinek a szemszögéből nézzük.

 A történetek és időutazások tanulsága az volt, hogy végtére is, felnyitotta az utazó szemét. Hogy rájött dolgokra, amik valahol mélyen a jövőt megváltoztatták. Más lett a hozzáállásuk akkor amikor elmentek, és más emberként tértek vissza. Vagy mert remény csillant meg előttük, vagy mert egy titkot tudtak meg, vagy mert rájöttek, hogy mindent félreértettek. Esélyt kaptak, hogy tisztábban lássák az életüket.

 Szerettem olvasni a könyvet, és tovább olvastam volna, de így volt kerek. Keretet alkotnak a történetek, és le is zárja az író az egészet az utolsó történettel. Kapunk egy képet a kávézó jövőjéről, hogy működni fog tovább, ki tudja meddig!

Külcsín: 5/5*

Imádom a könyv borítóját. Az tetszett meg másodszorra, elsőnek ugyanis a könyv fülszövegét olvastam és abba szerettem teljesen bele. Majd megszerettem a címét is, bár a kávéért nem rajongok. De azt hiszem a borító telitalálat.

 A fejezet címek, és a történeten belüli elválasztó kávéscsészék meglehetősen jó hangulatot adnak az egész könyvnek.

Belbecs: 5/5*

Ritkán sírok a könyveken, de most megtettem, méghozzá elég sokszor. Gyorsan haladtam a történetekkel és ez elárul mindent. Szerettem ezt a könyvet és mindenképpen újra is fogom olvasni majd,...majd ha újra bőgni szeretnék. Lehet, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, de akinek fog, annak nagyon.

Amúgy engem érdekelne a színdarab is belőle, akkor is ha semmit sem értenék belőle mert japánul van. De megnézném, mert érdekes lehet.

Köszönöm a Kossuth kiadónak, hogy kiadták ezt a könyvet!!

Fülszöveg.

Különös ​városi legenda terjed egy bizonyos Funiculi Funicula nevű kávézóról. Azt beszélik, ennek a kávézónak az egyik széke sokkal több, mint ülőalkalmatosság. Ha ráülsz, időutazásban lehet részed. Kívánságod szerint repíthet a jövőbe vagy a múltba. Te döntöd el, melyik irányt választod, de van néhány szigorú szabály, amit be kell tartanod.

1. Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban. 

2. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg. 

3. A kérdéses széken ül valaki. Mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket. 

4. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket. 

5. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor végződik, amikor kihűl.

Ez még közel sem az összes szabály. Az emberek mégis késztetést éreznek rá, hogy ellátogassanak a Funiculi Funiculába, és kikérjék a hétköznapinak cseppet sem mondható feketéjüket. Ha tudnád, hol van ez a hely, te is betérnél? Sokan megtették, közülük most négy ismeretlen szívmelengető történetét ismerheted meg. 

Tosikadzu Kavagucsi 1971-ben született Oszakában, Japánban. Szerzőként a Mielőtt kihűl a kávé című könyvével debütált. A könyv egy nagysikerű színdarab alapján íródott, mely elnyerte a 10. Szuginami Drámafesztivál nagydíját.

Könyv: Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Kiadó: Kossuth

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 250

ISBN: 9789630993838

Fordította: Béresi Csilla

Rolf Dobelli: Egy jobb élet művészete (52 meglepő út a boldogsághoz)

Köszönet a könyvért a Bioenergetic kiadónak!
52 út a boldogsághoz, 52 hét az évben! Amúgy olvasás után, és hogy hagytam az egészet ülepedni egy hétig, el is döntöttem, hogy jövőre, minden héten elolvasok egy fejezetet a könyvből, és adok magamnak egy hetet, hogy átérezzem pontosan, mi az amit jobban csinálhatok.
 Az 52 "meglepő" út, amúgy igazándiból nem meglepő. Viszont a cím nem hazudik, egy jobb élet művészetének 52 lépcsőjét mutatja be. Bár talán a lépcső nem is a legjobb hasonlat erre. De tény, vannak fejezetek, amik szorosan egymásra épülnek, és tartom, hogyha a legtöbb tanácsot megfogadná az ember, akkor kicsit mindig jobb lenne az élete. Nem lesz rózsaszín unikornison szárnyalós élet, de boldog lesz. Racionális kereteken belül.
 A boldogság egy állapot, amit azt hiszem, a legtöbb ember szeretne elérni. Én is, és azt kell mondanom, hogy a napjaim nagy részében boldog vagyok. Akkor is, amikor azt mondom reggel, a munkahelyemen, hogy "haza akarok menni". Attól, hogy ezt mondom, még nem vagyok boldogtalan!
 De a boldogság a 21. században egy borzalmasan erőltetett cél lett, amit el akarnak érni, és ez nekem fura. A boldogság az én nézetemben egy állapot, amit ÁT kellene élni és nem csak elérni. Amúgy is, borzalmasan gyorsan változik minden körülöttünk.
 Voltak olyan "utak", amiket már ismertem, hisz sokan leírják a "tökéletes" receptet a boldogsághoz és ez a könyv is ezt kíséreli meg. A "tökéletes" azért van idézőjelbe, mert egyénenként változik, hogy nekünk mi segít. Az 52 tanácsból – vagy útból (nevezzük bármelyiknel), mindenki fog találni olyat, ami szimpatikus lesz neki, és amit meg tud fogadni, de olyat is, amit szívesen kipróbálna. Jó esetben az 52 leírt dologból, párat már most is alkalmaz az ember tudat alatt. Ebből is sejthető, hogy vannak alapigazságok, amik ebből a könyvből sem maradtak ki. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy legalább újra megerősítem magamban, hogy jó úton haladok.
Pár dolog amit a könyv felvet:

+ Kell-e mindig véleményt alkotnunk? A válasz egyszerűen a nem. Bár az emberek, még ma is nehezen viselik el, ha egy témában a kérdésre, a válasz az: Nincs róla véleményem. Sajnos a 21. században úgy tűnik népbetegség, hogy mindenkinek, mindenről, de tényleg mindenről véleményt kell alkotnia. Az író is kifejti, hogy ez mennyire káros, és, hogy igenis sokkal boldogabb lehet az életünk, ha nem akarunk, mindenképpen válaszolni olyan kérdésekre is, amikre amúgy sem tudnánk értelmesen válaszolni, hiszen tényleg nincsen véleményünk róla.
 Hozzátenném, nekem rengeteg dologról nincs véleményem, általában kerülöm is, hogy válaszolnom kelljen az ezt érintő kérdésekre. Úgy érzem, hogy amihez nem értek, abba nem akarok beleszólni. Vagy, ami nincs közvetlenül hatással az életemre, a környezetemre és a boldogságomra, azokat a témákat egyszerűen figyelmen kívül hagyom.

+ Az állandóság titka!
Megvan a varázsa annak, ha kivesszük az életünkből a döntések egy részét. Rengeteg példát is hoz a könyvben, az író arra, hogy kik könnyítették meg az életüket azzal, hogy egyféle ruhát hordtak, így máris egy döntést kihagyhattak a napjaikból. Rengeteg kreatív energia szabadul fel, ha az ilyen döntéseket nem kell minden áldott nap meghoznunk. Ezt amúgy már máshol is olvastam, így feltehetően van benne valami.
 Bár én magam kicsit merésznek gondolom, hogy egyfajta ruhája legyen az embernek, de belátom, hogy legalább túl sokat nem kell azon gondolkodnia napkezdéskor vagy napzáráskor, hogy mit fog felvenni aznap vagy másnap reggel.

+Néha kéne egy kis szerepcsere?Rolf is úgy gondolja, hogy a boldogabb élet elengedhetetlen része az, hogy nem csak a magunk szerepével vagyunk tisztába. Példát is hoz arra, hogy hogyan oldotta meg egy cég a nagy ellentétet két részleg között, hogy sikerült végül sokkal produktívabb munkára ösztönözni az embereket a cégen belül. Mégpedig úgy, hogy a két csoportvezető, akik mindig a másikra fogták, hogy miatta nem megy a projekt, egyszerűen egymás helyére nevezték ki. Így máris megláthatták, mi az, ami tényleg javításra szorul a dologban, és min lehet segíteni egyszerűen, veszekedések nélkül.
Nekem ez szimpatikus felfogás, és szerintem gyakrabban kéne ezt alkalmazni az életben. Tényleg nem sok időre, csak pár napra.

Ezek, és még vagy 49 hasonló kaliberű tanács/ útmutatás olvasható a könyvben. Előnyben vannak azok, akik szeretik a gazdasági hasonlatokat és/vagy szeretnek a befektetésekről olvasni. Nekem ez a része (a befektetős sztorik), a vége felé már kicsit sokak voltak. Ennek ellenére összességében a könyv tetszett. Sok olyan dolgot vetett fel, amivel egyetértettem, és amit már követek, vagy majd követni tervezek. Elgondolkodtatott, és szeretem, ha egy könyv elgondolkodtat. Szeretem azt, ha még egy héttel az olvasás után is fel-fel dereng egy-egy fejezete és azon gondolkodom, hogyan építhetném be az életembe az adott dolgot.

Belbecs 4/5

Egy pont mínusz a már említett gazdasági vonulatért. Elhiszem, hogy az író abban a témában mozog a legjobban otthon, de nekem kicsit több volt, mint amit szerettem volna. Főleg azért, mert volt egy csomó fejezet, ami megállt volna a sztorizgatás nélkül is.

Külcsín: 4/5

Elgépelés nem volt benne, vagy nem túl feltűnő (mert nem tűnt fel). A borító tetszett, de nem kiemelkedően szép. Most, hogy rákerestem az eredeti borítóra, elég vegyes vélemény alakult ki bennem. Az kicsit minimalistább, az egyik...a másik meg borzalmasan színes...ehhez képest a magyar borító meg olyan jellegtelen. Mármint, nem az a borító, ami kitűnik a sok borító közül, és felhívja magára a figyelmet, pedig fontos lenne. Ez egy olyan kellemes, a szöveghez és a tartalomhoz illő, de jellegtelen borító lett.


Fülszöveg:

A ​klasszikus életfilozófiák 21. századra fazonírozott változata.

Az emberiség ősidők óta keresi a választ arra a kérdésre, hogyan tehetné az életét jobbá, boldogabbá.

-Hogyan éljek?
-Mitől lesz jobb az életem?
-Milyen szerepe van a sorsnak?
-Mekkora jelentősége van a pénznek?
-A jó és boldog élet beállítottság, személyes hozzáállás dolga, vagy sokkal inkább a kézzelfogható sikerek és életcélok eléréséé?
-Mi a jobb? Az, ha a boldogságot űzzük-hajtjuk, vagy ha a boldogtalanságot próbáljuk elkerülni?

Minden generáció felteszi ezeket a kérdéseket, a válaszok azonban sorra csalódást keltenek, mert mindig egy elvet, egy alaptételt vagy egy szabályt keresünk. Ilyen pedig nem létezik, a világ ehhez túlságosan bonyolult. A boldogsághoz számos, sokszor meglepő út vezet. A milliós olvasótáborral rendelkező szerző most sok humorral felvértezett könyvében a legjobb 52 gondolkodásjavító eszközt varázsolja elénk, amelyek segítenek, hogy könnyebben szálljunk szembe a 21. század kihívásaival. Bár nem garantálják a boldog életet, de sokkal valószínűbbé teszik azt!

Ezt a gondolkodásmódot és viselkedést „az élet operációs rendszerének” is nevezhetjük. Nekem mégis sokkal jobban tetszik a régies, szerszámosládát megidéző hasonlat. A leglényegesebb az egészben viszont az, hogy a mentális szerszámosláda és annak eszközei fontosabbak, mint a tárgyi tudás. Fontosabb, mint a pénz, és fontosabb, mint a kapcsolatok és az intelligencia.

Könyv: Rolf Dobelli: Egy jobb élet művészete
Kiadó: Bioenergetic
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 216
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789632913285

Yutaka Yazawa: Hogyan éljünk japánul

Köszönet a könyvért, a Scolar kiadónak!
Őszinte leszek, most állok neki ennek a posztnak vagy ötödszörre. Nem voltam elégedett azzal, amit írtam, mert vagy túlzottan ömlengtem a könyvről, vagy csak nem tetszett nekem az, amit írtam róla. Reményeim szerint leülepedett már annyira, hogy értelmesen tudjak róla írni. :)
 Szeretem Japánt, ez azt hiszem, a blog rendszeres olvasóit nem lepi meg. Idén voltam is kinn, és a terveim szerint megyek is még valamikor újra. Most éppen a nyelvtanulás lázában égek, és próbálok a témában mindenfélét beszerezni, hogy aztán végre nekiugorhassak. Hogy ez ennek a könyvnek az értékelésébe miért került bele? Nos, mert a könyv tartalmaz japán fogalmakat, japán szavakat, japán neveket, amiket az író, és a fordító is benne hagyott hála az égnek japánul IS. Nekem ez így a nyelvtanuláskor egy borzalmasan pozitív pont lett, mert egy-egy hiragana felismerése igenis boldogsággal töltött el. Így már csak azért is járna a plusz pont.
 Amikor a könyv megjelenéséről hallottam, akkor rögtön kívánságlistára került, azzal a felirattal, hogy "EZT SZERETNÉM LEGJOBBAN", aztán gondolkodóba estem a könyv ára miatt. Sokallottam. És még mindig kicsit soknak tartom az árát, úgy is, hogy tudom, hogy teljes mértékben érthető az ár. A sok színes kép, a gyönyörű kivitelezés és a beltartalom miatt is. És akkor lássuk is, miért is ér ez a könyv 5995 Ft-ot.
 Amikor megkaptam a könyvet, azonnal lapozgatni kezdtem, és egy kicsit felszisszentem a sok-sok kép láttán. Féltem, hogy ez majd a tartalom rovására megy. Féltem, hogy csak szép akar lenni a könyv és nem akar igazán hasznos lenni, de hála az égnek tévedtem. Erre rögtön az első fejezet a legjobb példa. Japán régió bemutatásával kezdődik, és minden régióban felsorolja a prefektúrákat (japánul is!!!), ad egy rövid leírást a 21. századi helyzetéről, és egy rövid múltba tekintés is belefér az oldalba. A másik oldalon egy jellegzetes épület, termék vagy amiről híres adott prefektúra. Nem kapunk unalmas töri leckét, és nem megy át földrajz órában sem. Mindenből kapunk egy az általános műveltséghez tartozó tudásanyagot. Aminek én kifejezetten örültem, mert rengeteg olyan apróságot tudtam meg, amit MÉG nem tudtam.
A következő fejezet a Mitől japán a japán?  szintén két szálon mutatja be az országot és az ott élőket. A földrajzról, úgy általánosságban beszél, és elmondja jelenleg mennyien élnek az országban, Tokióban és a nagyobb városokban, beszél a nők helyzetéről régen és ma. Tehát végigkövethető (amúgy minden fejezetben), az a vissza és előretekintés, ami tekintve a könyv idei egészen friss adatokat tartalmaz. Ebben a fejezetben hallhatunk egy kis történetet a sógunokról, a régi klánokról és kereskedelemről, és persze a szépen bekúszó vallásokról, és arról, a japánok hogy is értelmezik a vallás dolgot, miként élik ezt meg a 21. században is. Érdekes, és nekem borzalmasan pozitív volt mindig is, hogy ott tényleg totálisan békességben eléldegél a buddhista és a sintoista vallás, és amúgy keresztények is vannak. Még mindig ebben a fejezetben kapott helyet a császárság kialakulása, mítoszai és a 21. században várható változások a császári családra vonatkozóan. Ebben a fejezetben, ugyan csak említés szintjén jelenik meg a Wabi sabi és az ikigai is. Aki követi a blogom, olvashat eleget az ikigairól, tekintve elég sok könyv jelent meg idén és tavaly a témában. A wabi sabi kevésbé ismert, mégis igen fontos japánhoz köthető filozófia. A lényege, hogy a tökéletlen dolgokban is meg kell látni a szépet, és nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Míg az ikigai amolyan elhivatottság keresés, hogy legyen célja az életednek. Ezek azok a filozófiai irányzatok, amik meglehetősen gyorsan terjednek így a 21. században, és amik alapján a japánok már évezredek, vagy évszázadok óta élik mindennapjaikat.
A Kultúra, művészet és stílus fejezet volt az egyik kedvencem. (jó, minden fejezet a kedvencem volt, amúgy). Itt ahogy a fejezet címe is mutatja a kultúra volt előtérben. Kezdve a 21. századi modern irodalommal, majd szép lassan kaptunk egy kis irodalomtörténelmet. Gendzsi szerelmeitől, a haikukon át szép sorba veszi a könyv, hogyan fejlődött az írás, a regény írás, a vers írás a mai napig. Majd áttér a színházra és a mai celeb kultúra. Itt rengeteg új dolgot olvastam, amik legalábbis nekem újak és érdekesek voltak, a J-pop együttesekről és a borzalmas műsorokról a japán tv-ben egyaránt. A stílushoz tartozott a kimonók bemutatása is, és érdekes volt olvasni, hogyan ment ki a divatból, majd hogyan tért vissza a divatba a kimonó viselése. A fejezet az öltözködésen és az íráson kívül visszatér még a kézművesek világába. A Tökéletlen tárgyak szeretetéhez (wabi sabi) és a törött edények javításához (kincugi) is. Érdekes volt megtudni, hogy japánban borzalmasan sokan élnek a kézműves termékekből a mai napig is. A kultúra fejezet a robotokkal zár, hogy megtegye azt a kört ami a jelenből a múltba vezetett, majd vissza a jelenbe és át a jövőbe.
Az Étkezés fejezet volt az ami a legkevésbé érdekelt, ennek ellenére az ételfotók szerintem nagyon guszták. Történelmi áttekintés itt is volt, és érdekes történetek is, hogy hogyan barátkoztak meg a japánok a marhahús szagával.
 A Szabadtéri élmények már jobban érdekeltek. Ebben a fejezetben tényleg benne volt minden, amit egy turista hallhatott, a szumó, az erdőjárás, a síelés és a forró természetes fürdők. De emellett olvashattunk a japán motoros kultúráról és a hobbi horgászatról, ami manapság már elég menő lett odakinn. A baseballról, és arról, hogyan tudott sok amerikai sport gyökeret verni Japánban. Tetszett, hogy elég szerteágazóan próbálja megmutatni azt, miként "szórakoznak" a mai világban a japánok, és közelebb hozni az olvasóhoz azt, miben miként látták meg a jót ők, miként vették át, és néha hogyan formálták a maguk képére a dolgokat. Néha úgy éreztem, hogy egy kis bennfentes sztorit olvashatok a japánokról, és ez annyira jó volt.
A négy fal között, mindazon szórakozások és kulturális dolgokat foglalja magában, amiket benn, társaságban űzhet az ember. A gótól kezdve a sógi-n át egészen az animekig. Ez az igazán nekem való fejezet(meg az előzők :D), az animek miatt is, meg a gó miatt is. Mind a kettő nagy szerelmem, gó-zni a mai napig nem tudok rendesen, ez betudható annak, hogy szerintem 5 éve nem játszottam, bár táblám van. Az anime meg hát nagy kedvencem, ahogy azt a könyv is kiemeli Miyazaki azért ebben nagyot alkotott, és elképzelhetetlen sok emberrel szerette meg a japán rajzfilm kultúrát. A fejezet számomra kevésbé érdekes oldala a zenéről szólt, a klasszikus és a modern változatokról is. A fejezet a Hikikomori-val zárul, ami nem egy éppen pozitív jelenség.
A család és az élet mérföldkövei, szép sorba veszi a születéstől kezdve egy japán életét. Hogyan és hol szülnek a japán nők? Miként adtak nevet régen, és mik a jelenleg divatos nevek. Személyes sztorikkal, és én ennek nagyon örültem. Rengeteg olyan dolgot megtudtam, amit, ha nagyon távolságtartó az író és nem ír bele, sosem tudtam volna. Az esküvőkről és a temetésekről, és arról, mennyire veszik figyelembe az emberek kívánságát, a rokonok, amikor meghal. Itt is szépen követni lehetett, hogy mely vallások intézik a különféle életszakaszok nagy eseményeit. A temetés buddhista, de a legtöbb életet ünneplő dolog inkább sintoista.
Szabadnapok és ünnepek, volt az a fejezet, ahol már éreztem, hogy nagyon a vége felé járunk a könyvnek. Nagyon gyorsan lehetett haladni, mert egyrészt, nincs olyan borzalmasan sok ünnepük, és ami van arról sem írt nagyon hosszan az író, ennek ellenére ez is egy hasznos fejezet volt.

Hogy összességében hogy tetszett?
Szerintem aki szereti Japánt, annak nagyon tetszeni fog. Ha olvasott is már a témában más könyveket, akkor is érdemes elővenni. Ez szerintem egy alapműveltségi szintet ad a japánokról, nem többet és nem kevesebbet. Lehet ennél sokkal több információt megosztani a szigetországról és lakóiról, azok kultúráiról, de arra ott vannak az ismeretterjesztő irodalmak, és vaskos történelem könyvek. Ez a könyv nem ez akart lenni. Ő adott egy betekintést az ország életébe, elmondott minden olyat, amit egy turistának illik tudnia, mielőtt kimegy. Komolyan, szerintem előbb kellett volna olvasnom, minthogy mentem, egy csomó minden sokkal tisztább most.


Külcsín: 5/5
Amikor először írtam a posztot, még csillagos ötös volt. Most már, hogy újra átlapoztam a könyvet, rá kell jönnöm, hogy ami olvasás közben nem zavart, az, így belelapozva igen. Minthogy pár fejezet, szerintem eltévedt. Tény, hogy adott fejezetbe is illik, csak lehet, hogy a bento-ról az Étel fejezetben írtam volna és nem a Család és az élet mérföldköveiben. És még volt pár ilyen, ami most szemet szúrt. De mivel, amikor olvastam nem zavart, így különösebben nem vonok le tőle pontot, csak azt a csillagot ami a plusz-pluszt jelentené. A külcsínnél kiemelném még egyszer, hogy japánul, átírással és nem átírással is szerepelnek benne szavak, ami szerintem tök jó. A képek gyönyörűek és igényesek, nagyon jó kézbe venni ezt a könyvet.

Belbecs: 5/5
Csak ismételni tudom magam. Tetszett, kedvenc lett, és ez köszönhető, az író remek stílusának, a közvetlenségének, és a kis sztorizgatásoknak. Kellő mennyiségű információ, remek tálalásban. Nem akar szakkönyv lenni, nem akar útikönyv lenni, ő csak be akarja mutatni Japánt ma és régen.
Imáááádtam :)

Fülszöveg:

A ​japán szokások és hagyományok évszázadokon át virágoztak és gyarapították a jól-lét modern gyakorlatát: elég csak az ikigaiban (elégedettség), a shinrin-yokuban (erdőfürdőzés), a wabi sabiban (a tökéletlenség szépsége) vagy a teaszertartásban rejlő megannyi bölcsességre gondolnunk.

A Hogyan éljünk japánul szerzője hozzáértő és bennfentes útmutatót ad Japánhoz, hogy segítse az olvasót a japán design, a konyhaművészet, a kultúra és az esztétika mélyebb megismerésében. Már maga Tokió, az összes metropolisz anyja, ragyogóan megvilágítja, miként lehet barátságban együtt élni a természettel: a túlurbanizált mega-fővárost a világ egyik legkiterjedtebb erdősége övezi. E kettősség tökéletesen szimbolizálja a japánok tiszteletét a természet és a természetes világ, illetve az ember által alkotott környezet iránt.
Találjuk meg a magunk zenjét, fedezzük fel az elégedettség örömét, és szánjunk időt arra, hogy megismerjük a felkelő nap országát. Ehhez a legjobb, ha első lépésként elmerülünk a Hogyan éljünk japánul fejezeteiben.

Könyv: Yutaka Yazawa: Hogyan éljünk japánul
Kiadó: Scolar
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 224
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632449296
Fordította: Lerch Gabriella, Vancsó Éva
Illusztrálta: Taku Bannai
Megjelenés időpontja: 2018. november 20.