Rachel Vincent: Stray – Kóborok (Vérmacskák 1.)

 Vannak olyan könyvek, amik felkeltik az érdeklődésemet, úgy hogy igazándiból nem sokat tudok róluk. Ez a könyv is ilyesmi volt, amikor megjelent már a kívánságlistámon volt, aztán idővel leszedtem az összes vörös pöttyös könyvet róla, mert rájöttem, hogy nekem ez a zsáner, már kicsit túl fiatal, túl nyálas és nem bejövős. Feltehetően rossz vörös pöttyösöket fogtam meg eddig. Úgyhogy a kívánságlistáról lekerült, de fenn maradt a várólistán, és @AniTigernek volt szerencséje ezt beszerezni (megkapni), én meg rögtön lecsaptam rá, hogy kérem szépen kölcsön. És mivel Anitiger egy roppant cuki leányzó már hozta is! Bekerültek a sorozat cetlijei az olvasásra szántak közé és sikerült ki is húznom. A Zen iránytűje mellé meglehetősen más témájú olvasmány, de így volt jó. Kellett valami pörgő.

 Nem bánom, hogy lekerült a kívánságlistámról, mert nem újraolvasós. Annak ellenére, hogy minden oldalát élveztem és egész gyorsan haladtam is vele. De nem az a történet amit újra el akarna olvasni az ember. Egyszer jó.

 A főhősnő például egyrészt idegesített, másrészt meg kedveltem. Valahogy csodáltam azt az elszántságot amivel rendelkezik, hogy képes még a legeslegutolsó tartalékait is mozgósítani. Ennek ellenére persze tartom, hogy az Erices résznél az már kicsit sok volt. Nem azért amit csinált, hanem mert előtte Miguellel már kellően elfáradt, nem pihent túl sokat és ide-oda átváltozgatás után még mindig van ereje… Értem, hogy ő egy erős nő és erős alakváltó, de azért az amolyan nagyon átlátszó „megmenekülés” volt. A könyv végén lévő harc meg már súrolta a nevetségest. Annak ellenére, hogy persze aggódtam. Ugyan nem Faythe miatt, tekintve hogy ez egy 6 részes sorozat, és a címekből már-már spoileresen lehet tudni, hogy akár szeretem akár nem Faythenek nem lesz semmi baja, legalábbis az utolsó részig nagy valószínűséggel nem. Tehát azért miatta nem nagyon lehetett aggódni, mert kiszámítható, hogy ha az összes vérmacska meg is hal ő még mindig élni fog.

 Marc és Faythe kapcsolata:

Marcot kedvelem amúgy, bár megvagyok róla győződve, hogy legtöbb cselekedetét a hormonjai irányítják és nem az ész érvek. Tény, hogy oda van Faythe-ért, és megvédené mindentől, de olyan szinten képes féltékeny lenni, hogy az már kicsikét sok volt. Persze megértem az ő érzéseit is, és azt is hogy rohadt dühítő, ha a szeretett nő csapja a szelet másnak is és fogadásokat köt vele, aminek vesztés esetén az a következménye, hogy szétteszi a lábát… és értem, hogy esetlegesen egy erőszaktevő kóbort még jobban utál, mint a falkatársat, pláne hogy fogdossa a csaját. De! De mindezek ellenére is néha átment nálam már nevetségesbe ez a fokú „védés” és morgás. Bár be kell vallanom kifejezetten édes pofának tartom ahogy morog a többiekre. És tény, nem akarnák vele szemben állni, amikor éppenséggel mérges. :D

A falka, a család:

Ez, ami viszont nagyon tetszett. A hierarchia felépítése és hogy mindenkinek megvan a maga helye és dolga. Annak ellenére, hogy Faythe folyamatosan ki akar innen jutni. Ami egyrészt érthető, mert feltehetően egyetlen egy nő sem értékelné, ha azért, mert kevés van belőle minden férfiú a kegyeiért harcolna és igazándiból a legnagyobb életfeladata az lenne, hogy szüljön pár gyereket. Tehát jogosan utálta ezt a jövőképet, de sosem gondolt bele, hogy az apjának ugyan terveiben van ez a gyerek+házasság téma, de nem feltétlen ezt szeretné az egy szem lányától. Legalábbis nem csak ezt szeretné. Annak ellenére sem, hogy konkrétan megvan, hogy kit akarnak neki párnak… amit még a hülye is lát. Ennek ellenére Faythe a nagy függetlenségi harcában azt nem veszi észre, hogy valójában ő független lehet, csak éppen meg kéne tanulnia, hogy vegye majd át a falka irányítását. És igen Faythe a nagy és határozott nő, sajnos pontosan attól fél, hogy bármiért felelősnek kell lennie. Holott elméletileg pont azt akarja…. Csak hát egy egész falkáért felelősnek lenni már szerinte meghaladja a képességeit. Amúgy feltehetően egyelőre biztosan, de kinézem belőle, hogy remek alfa lesz majd egyszer. Ha nem sír annyit a pofijáért, nem flörtölget minden egyes nem rokon pasival és nem menekül el minden felmerülő probléma elöl.

Faythe apját bírtam, annak ellenére, hogy igazán nem lehet neki nemet mondani. Egyszerűen, azért nem mert olyan szinten képes felülemelkedni mindenkin, hogy eszedbe sem jut ellenkezni. Meg feltehetően mert elég félelmetes. A család áruló és fekete bárány tagját viszont totálisan nem tudtam megkedvelni. Értem, miért hagyták egyelőre életben, de én legszívesebben az ilyen hülyéket hagynám meghalni. Komolyan, ott a tesód elkapták, nem engeded ki, még úgy sem, hogy valójában még esetlegesen meg tudna szökni és akkor szinte hős lehetnél. Nem, sajnálkozva álldogálsz ott, hogy hát, de muszáj ezt tenned. Még úgy is, hogy annyira átlátszó a dolog. Ugyanis Faythe is látta, és szerintem ő is érezte, hogy ebből élve nagyon nehezen kerülhetne ki. És hát sok hülye lépést lépett meg akkor is, amikor már Faythe szabad volt ő meg bebörtönzött. Azért érdekel, hogy szegénykével mi lesz, még ha igazándiból én megértettem volna azt is ha széttépik.

Belbecs: 4/5

 Tehát összességében érdekes, és pörgős alakváltós fantasy. Tetszett, örülök, hogy elolvastam, de nem venném meg, mert kétlem, hogy bármikor rám törne az újraolvasási láz, pláne, hogy igazándiból az alakváltós sztorik manapság annyira elterjedtek, mint a Twilight megjelenése után a vámpírok voltak. Tehát bármikor találhatok még nem olvasott alakváltós sztorit.

Külcsín: 4/5

Tetszik a borító, de nem az a hude eredeti és hude szép fajta. Illik a könyvhöz.

Fülszöveg:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Már csak nyolc fogamzóképes nőstény vérmacska van. És én vagyok az egyik. Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója. Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott. Tudtam a kóborokról – a falka nélküli vérmacskákról – akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt. A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel vagy bármivel megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok – karmaim vannak, és nem félek használni őket!

Eredeti mű: Rachel Vincent: Stray 

Eredeti megjelenés éve: 2007

Könyv: Rachel Vincent: Stray – Kóborok

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás helye: Szeged

Kiadás éve: 2012

Oldalszám: 478

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789632454740

Fordította: Miks-Rédai Viktória

Ár: 2.999 Ft

Kiadói ár: 2.516 Ft (-16%)

Olvass bele: Itt

Matt Haig: Én és az emberek

 Nem egészen ezt vártam. Talán megint túl nagy elvárásaim voltam. A könyv egyharmadánál lehetett sejteni a végkimenetelt. A kétharmadánál megörültem, hogy talán mégsem az lesz a vége, amire gondoltam. De az lett. Annyi, hogy mentek egy plusz kört a dolgok. Ennek ellenére nem volt rossz.

 Tudtam, hogy lesz benne matematika, de gondoltam csak amolyan háttérként, mint kiinduló pont és ok, amiért egy idegen lény a földre jön megsemmisíteni mindent. Ehelyett elég konkrétan mindenben, minden témában ott volt a matematika. Tartom, hogy azok, akik szeretik, a matekot nálam százszor jobban fogják élvezni a könyvet.

 Az egész arról szól, hogy ahogy a fülszöveg is rámutat, Andrew Martin professzor rájön valami nagyon fontos matematikai képletre, bizonyítani tudja ezt az elméletet, aminek köze van a prímszámokhoz, de nem tudnám már megmondani mi. A Figyelők, akik jelen esetben egy távoli galaxis szerintem marhára unatkozó, kissé uralkodó ambíciókkal rendelkező faja, úgy dönt, a földiek még nem érettek meg erre a tudásra, így a professzort likvidálják és odaküldenek egy egyént, aki átveszi ideiglenesen a helyét, hogy mindenkit, aki tud, a sejtésről azt likvidálja. Ne kérdezzétek a logikát, hogy miért nem a távolból irtották ki a többieket (ami tök logikus lenne). Csakhogy főhősünk a kíváncsibb fajtából való. A kíváncsiság meg olyan láncreakciókat indít el, amiknek hála lassan megérti az embereket. No, nem teljesen, de annyira igen, hogy döntsön a jövőről. Fogadott családjáról és a feladatáról. És innen kezd bonyolult lenni az egész. És rohan bele a happy endes végbe.

 Nem teljesen boldog persze a vége, az író próbált amolyan „reálisan elképzelhető” momentumokat belerakni, de azaz igazság, hogy még így is túlzottan kiszámítható volt.

 Szerettem az idegen lény humorát, és ahogy tanulja az embereket, ahogy lassan rájön a dolgokra, és ahogy elkövet már-már nagyon emberi hibákat. Ahogy viszonyulni kezd két emberhez, akik Andrewnek voltak a családjai, ahogy megérti, hogy miért is élnek az emberek úgy ahogy. És kezdi megkérdőjelezni, hogy valóban joguk van-e beleszólni a fejlődésükbe. Hiszen amúgy is, az emberek végtelenül magányosak egy bolygón, aminek közel és távol nincs lakott szomszédja. Éleslátással képes kezelni olyan dolgokat, amiket az emberek maguk nem látnak, vagy ha igen akkor Nem AKARJÁK látni. Rávilágít olyasmikre, amiket az, aki gondolkodik már sejtett, de valahogy sosem mond ki. Jó volt olvasni, csak hiányzott az a bizonyos „sejtelmesség” vagy „kiszámíthatatlanság”. Nem szeretem, amikor a könyv elején már tudom mi lesz a vége, ez valahogy borzalmasan lehangoló tud lenni annak ellenére, hogy az oda jutás kellemes.

 Ne egy hude gyorsan pörgő sci-fit várjon, aki olvasni akarja, mert nem az. Egyetlen egy harc jelenet van benne, az sem pörög olyan nagyon gyorsan. Inkább lélektani, inkább kicsit gondolkozós és nagyon matekos. Feltehetően a matekosok egy csomó rejtett poént értenek… azokat én nem igazán, pedig matektagozatos voltam általános iskolában… :D

Belbecs: 4/5

Külcsín: 5/5

Tetszik a könyv belső felosztása is, a fejezetekre bontás szerintem amúgy remek dolog volt. Így legalább este lehetett azt mondani, hogy na még egy fejezetet. Helyesírásilag nem vettem észre semmi furát (magyarán ha volt, akkor elsiklottam felette). A borító szerintem százszor jobb mint az eredeti. Főleg mert lehet tapizni. Nekem kifejezetten tetszett ez.

Fülszöveg:

Andrew Martin megoldja a világ legbonyolultabb matematikai rejtélyét. Aztán eltűnik, és a közeli autósztrádán bukkan fel újra. Anyaszült meztelen, és barátságosan leköp minden arra haladót. Ám ez a férfi már nem Martin professzor, hanem egy idegen lény, aki a tudós alakját felvéve azért jött, hogy információkat gyűjtsön és megsemmisítse a képletet, amely veszélybe sodorhatná az univerzum jövőjét. A lény figyel, de nem ért semmit az emberekből. Miért hordanak ruhát, miért alapítanak családot, miért bámulják hétvégenként, ahogy huszonkét férfi kerget egy labdát? De a legfontosabb: mi az a furcsa érzés, amely összeköti az embereket, és amit úgy hívnak: szeretet?

Matt Haig könyve egyszerre humoros sci-fi és szívmelengető mű a világegyetem legnagyobb rejtélyéről, azaz rólunk, emberekről.

„Matt Haig briliáns módon mutatja meg, hogy mi a szerelem, és mit jelent embernek lenni. Nagyon régóta az egyik legjobb könyv, amit olvastam.” (S. J. Watson, a Mielőtt elalszom című világsikerű könyv szerzője)

Eredeti mű: Matt Haig: The Humans

Eredeti megjelenés éve: 2013

Könyv: Matt Haig: Én és az emberek

Kiadó: Alexandra

Kiadás helye: Pécs

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 288

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789633576489

Fordította: Bujdosó István

Harcos Bálint: Szofi varázsol

Nem olvastam még Harcos Bálinttól, így nincsen összehasonlítási alapom. Feltehetően heteken belül lesz, és akkor már viszonyítani is tudok, hogy ez mennyivel jobb vagy rosszabb a többi könyvénél. De be kell ismernem, hogy ha csak belenéztem volna (és az illusztrációkat nézem), akkor nem olvastam volna el a könyvet. Borzalmasan rondának találom a képeket. És értem én, hogy a gyerekeknek még nem kell olyan nagyon kidolgozott kép, és nem kell felnőtt fejjel is szép illusztráció (bár ezzel a megállapítással vitatkoznék), de ez akkor is ronda. Olyan igazán, nagyon ronda. Tehát az illusztrátor nem lett a szívem csücske, még ha néha el is kapta azt a hangulatot, amit a szöveg közvetíteni akart.

 A mese maga viszont aranyos, nem túlzottan túlkomplikált és nem is hosszú, de szépen felépített és szép kerek. Azaz igazság, hogy feltehetően kreatív szülők még tovább írhatják, hogy mi mindent lehet a csiribú-csiri (…) helyére írni. És meglehetősen menő cirkusznak tartom azt, ahol valóban van mágia! Szofi meg egy cserfes kislány, meglehetősen kreatív és meglehetősen szófogadatlan. Láthatóan éppen a „csak azért sem” korszakát éli, így miért is mondaná ki helyesen a varázsigét. Főleg, hogy az első rontás után rájön, hogy amivel végződik, a varázsigéje az valóra válik.

 Legyünk őszinték, ki ne élne ezzel a lehetőséggel, már csak a hecc kedvéért is. A csillárnál amúgy még morogtam, hogy most komolyan ennyire kreatívatlan, de aztán nagyon beindult, vár, bál, sár, kád, ágy stb. stb. És igen tetszett, hogy azért ha nem is Szofi, de Harcos Bálint szépen átgondoltan adta a sorrendet, és így szép keretet adva a cirkuszos történetnek.

Azok, akik nyitottak a mesékre, a bűvészekre (akiket utálok), azoknak mindenképpen ajánlom. Sajnos vizuális értéke nem nagyon van a könyvnek (szerintem).

Külcsín: 1/5

Felejtős, inkább hagyjuk, nem tetszett L

Belbecs: 4/5

Lehet ebből még többet is kihozni. Mindenképpen akarok még olvasni a szerzőtől, és feltételezem nem sikerült a legjobb művével kezdenem a többit mintha többen dicsérték volna. Ez is tetszett, de nem az a Hűha könyv.

Harcos Bálint kötetei:

Harcos Bálint: Szofi tüsszent 85%

Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó 90%

Harcos Bálint: Szofi varázsol 83%

Harcos Bálint: Naiv Növény

Harcos Bálint: A csupaszín oroszlán

Harcos Bálint: Harcos Bálint összes

Fülszöveg:

"A nézőtéren mindenki izgatottan várakozott.
Egyszer csak kilépett a színpadra a csodálatos Feribűvész! Azt mondta:
– Gyerekek, kéne nekem egy kis segítség. Ki lesz a segédem?
A gyerekek mind kiabálni kezdtek:
– Én! Én!
De mind közül Szofi kiáltotta a leghangosabban:
– ÉN!"

Hogy mi sül ki abból, ha Szofi varázsol, és Csiribú-csiribá helyett azt mondja, hogy csiriBÁL? Esetleg csiriVÁR? Neadjisten csiriSÁR? Kész cirkusz!

Eredeti megjelenés éve: 2015

Könyv: Harcos Bálint: Szofi varázsol

Kiadó: Pagony

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 40

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789634101017

Illusztrálta: Cristina Quiles

Ár: 1.990 Ft
Kiadói ár: 1.692 Ft

G. Szász Ilona: Álomszövő Pendula

G. Szász Ilonától, már olvastam régebben egy könyvet, amit nem igazán tudtam hova tenni, amiatt, hogy kicsit horrorra sikerült. A Mindentvarró Tű volt a címe, és én őszintén bevallom, hogy annak ellenére, hogy Szegedi Katalint imádtam, mint illusztrátor, attól a kötettől kirázott a hideg. Pedig emlékeim szerint, a végkifejlett pozitív volt.

 Tegnap kicsit garázdálkodtam a gyermekkönyvtárban. Először nem akartam haza hozni az Álomszövő Pendulát, a mérete miatt, de aztán nem volt időm végigolvasni ott, úgyhogy jött velem haza. Nem bántam meg, mert jó volt a végére jutni. Érdekelt Pendula és az álomlopó markoláb története, és az, hogyan is oldja meg ezt az álomlopkodást a vidám mindig ébren is álmodozó leányzó.

 Maga a történet szerintem teljesen oké, nem volt gagyi, élvezhető volt így majdnem harminc éves fejjel is. A kéményseprő fiút nagyon megkedveltem, annak ellenére, hogy igazándiból, olyan nagyon sok dolgot nem csinált. Viszont Szegedi Katalin olyan kellemes külsővel ajándékozta meg, hogy nem lehetett nem szeretni. A városlakókat nagyon sajnáltam, abban az időben, míg az álmaikat felfalta a markoláb! És hát Pendula anyja egy fura nőszemély. Bár értettem, hogy csak aggódik, hogy Pendula kissé túlzottan is a fellegek közt jár. És ha még el is hinné, hogy tényleg járt odafenn! Hogy megszője az álmok szőttesét!

 A mesét keretbe foglaló „történet” szerintem felesleges volt. Van, amikor szeretem, az ilyen mese a mesében típusú dolgokat, de itt úgy éreztem, az elején, hogy kicsit nyögvenyelős, és nem tudja, hogy indítsa el a történetet, ezért lett ez az anyuka (?) Vagy nagymama (?) Vagy valaki mesél a gyerekeinek. Kezdésnek és befejezésnek is. Szerintem jóval több lett volna a könyv, ha ez kimarad!

Belbecs: 4/5

Az egy pont levonás csak a kerettörténetért, amit őrülten feleslegesnek tartok. Amúgy viszont teljesen rendben van a mese, és igen, azt hiszem tényleg nagyon-nagyon sokat jelent, hogy az embernek vannak-e álmai, hogy tud-e álmodni. És igenis Pendula a tökéletesen boldog ember. Mert ő képes maga szőni álmai szőttesét, nincs rászorulva az álomtündérre. És ő képes a nap 24 órájában a fantáziájára, a megérzéseire, az álmaira gondolni, azokat használni az életben.

Külcsín: 5/5

Szegedi Katalin! Íróként nem tartom túlzottan nagynak,vagy sikeresnek (Az Álomcirkusz örökre lelombozott), viszont illusztrátorként még mindig ő a top! Az ő illusztrációit képes lennék, nagy poszterben kirakni a falamra, annyira gyönyörűségesek. Tehát tökéletes. A hangulatot megadta a könyvnek, és örülök, hogy feltehetően az illusztrációk miatt lett ekkora Nagy a könyv. Ugyanis vékonynak vékony viszont nagy a könyv, és vannak egész oldalas képek, és én tegnap képes voltam percekig bámulni egy-egy képet. Gyönyörűségesek!!!

Fülszöveg:

Valamikor réges-régen, dédanyáink idejében Palotás vidám városka volt. Vasárnap a tűzoltó zenekar hangjaira sétáltak a hölgyek és urak. A Rigójancsi cukrászdában fagylaltoztak, Vekni péknél vették a fahéjas kalácsot, Marie-nál vásárolták gyönyörű kalapjaikat, Kaptafa Tóniónál csináltatták cipőiket. A Piac téren minden reggel elmesélték egymásnak álmaikat. Naplementekor a városka kovácsoltvas kútja mellé odaült az ábrándos kis Pendula, a kalapos kisasszony. A felhőket bámulta, amelyek néha virágra, máskor elefántra hasonlítottak. Az emberek jóízűen nevettek bolondozásain. Ám egy viharos éjszakán a pékműhelyből felszálló füstből alakot öltött a gonosz Markoláb. Attól fogva minden éjjel elrabolta és zsákjába tömködte az álmokat. Palotást beburkolta a szomorúság, mint valami szürke takaró. Vajon sikerül a kalapos kisasszonynak az álomszövő Alinda anyó és barátja, Füstfaragó Jakab segítségével legyőzni az álomrablót? Ha most szót fogadtok, és gyorsan a paplan alá bújtok, elmesélem nektek a Markoláb és kalapos Pendula történetét úgy, ahogy én a nagyanyámtól hallottam, aki az ő nagyanyjától hallotta, aki a Palotás piacán suttogó kofáktól hallotta… Vagy úgy, ahogy elképzeltem.

Eredeti megjelenés éve: 2015

Könyv: G. Szász Ilona: Álomszövő Pendula

Kiadó: Naphegy

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 32

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789639869561

Illusztrálta: Szegedi Katalin

Ár: 2.800 Ft

Kiadói ár: 2.380 Ft (-15%)

Mán-Várhegyi Réka: Kókusz Franci, a fodrász titkosügynök

Idén is tervben van, hogy mesekönyveket olvasok. Egyrészt amolyan felkérésből, másrészt eddig is szerettem őket, és mindig kellemes egy-egy nagyobb vagy komolyabb könyv után pár mesekönyv is. A tavalyi év magyar kortárs irodalmát fedezem egy kicsit fel, gyermekirodalom kategóriában.

Itt elérhető a tervezett polc: Merítés-díj / gyermekirodalom (2015)

 Persze sajnálatos módon a könyvtárunk nem rendelkezik az összes könyvvel a polcon, de azon még talán májusig sikerül javítani. Általában ha valamire felkérnek, azt szeretem lelkiismeretesen csinálni (vagy amit elvállalok), így itt is próbálom a legtöbb könyvet elolvasni. Időm, kedvem, könyvtár függvényében.

Mán-Várhegyi Réka: Kókusz Franci, a fodrász titkosügynök

 A történet nagyon egyszerű, és amúgy még lehetett volna jó is. Adott egy kisváros, annak van egy csoki gyára, és annak a vezetője mindenkitől ellopkodja a recepteket, hogy gazdag legyen. Csakhogy egyrészt rossz állatoktól lop, másrészt nagyon kezdetleges az egész tolvajlásban. Persze a titkosügynököt is ráállítják, és a Praliné nevű LÓ is vissza akarja szerezni elveszett receptjét.

 Nos, addig a pontig, míg a titkosszolgálat és a csoki guru (ő hívja magát így), összeáll, és megszerzik a kódot, sőt még a betörésig is! Nos, eddig  a pontig azt mondtam volna a könyvre, hogy izgalmas, aranyos és a korosztálynak megfelelő. De. De sajnos nem itt van vége a történetnek, hanem két oldallal, és körülbelül tíz mondattal később. Ebben a tíz mondatban viszont elront mindent az író. Értem, hogy happy endet szeretett volna, és hogy ez így neki jó, de nem életszerű. Én tényleg, elhiszek mindent, mert ráfogom a mese műfajra, hogy minden lehetséges. De ez a befejezés nem állja meg a helyét.

SPOILER:

Ugyanis, a történet vége, hogy a betörés meghiúsul, gonosz kacaj a vízilótól… aztán sírás, brühühű, hogy akkor, ha az övé nem lehet a lopott recept, akkor tűzre vele. De egy mondattal máris meggyőzhető, hogy inkább legyünk kebelbarátok. Nagyölelős jelenet, és a hab a tortán, mindenki visszakapta a receptet, és a fő gonosz víziló beiratkozik egy cukrász tanfolyamra, és máris tud receptet csinálni magától!! Hát ez borzalmasan béna befejezés. És igen, tisztában vagyok azzal, hogy a meséket gyerekeknek írják, és kell a happy end, és minden, de ez akkor is gagyi volt…

SPOILER VÉGE

Belbecs: az van, hogy nehéz pontozni, mert az eleje még tényleg relatíve tetszett, annak ellenére, hogy rühellem az olyan meséket, ahol az állatok úgy tesznek, mintha emberek lennének. Ennek ellenére, és annak ellenére, hogy nem egy magasröptű mese, kedveltem. De aztán elrontott mindent a végével :(

 Úgyhogy 2/5

Külcsín: 3/5

Nincs gondom a rajzokkal, kifejezetten aranyosak, bár nálam megmaradtak az amolyan semmilyen kategóriánál. Tehát nem utálom őket, de nem is lettem az illusztrátor nagy rajongója. A könyv felbontása maga jó, szerintem kezdő olvasóknak (akiknek amúgy szánják) tökéletes. Az egész könyv 65 oldal körülbelül, és ez is még fejezetekre bontva, nagy, néhol egész oldalas illusztrációval. Tehát olvasás gyakorlásra remek! Ha a történet hülye befejezését nem nézzük. De el tudom képzelni, hogy a gyerekek ezt nagyon élvezik és elröhögcsélnek rajta.

Eredeti megjelenés éve: 2015

Könyv: Mán-Várhegyi Réka: Kókusz Franci, a fodrász titkosügynök

Kiadó: Tessloff és Babilon

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 64

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789632943404

Illusztrálta: Rödönyi Csilla

Ár: 1870 Ft